Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-13
13 Kiszálltak az MPSZből a bihariak Új Mag yar Szó 2006. július 13. Szerző: P. M. Lemondott a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) országos vezetésében betöltött tisztségéről Szilágyi Zsolt választmányi elnök és Orbán Mihály elnökségi tag. A két politikus tegnapi nagyváradi sajtótájékoztatóján a dönt ést az országos MPSZ és a bihari szervezet közötti viszony megváltozásával indokolta. A bihari vezetők nemrég jelentették be, hogy kiválnak, s önállóan kívánnak tevékenykedni. Döntésüket azzal indokolták, hogy a Szász Jenő vezette alakulat csak a Székelyfö ldre összpontosít, s nem adja meg a választás szabadságát a bihari és partiumi magyaroknak. A két évvel ezelőtt alakult, s most újjáalakult Magyar Polgári Egyesület ezután csak szerződéses alapon kíván együttműködni az MPSZszel. Szilágyi közölte, a megv áltozott feltételek miatt ezután a "hazai csapatban" kívánnak dolgozni. Kifejtette: "Az MPE nem egy hierarchikus, hanem föderatív, szerződéses típusú jobboldal kiépítésében kíván együttműködni". Orbán azon reményének adott hangot, hogy az MPSZszel fenntar tott kapcsolatok a Szásszal való konfliktus ellenére is jók maradnak. A bihari vezetők sérelmezik, hogy a másfél hónapja Váradon leírt kilencpontos szerződés szövegét, megkérdezésük nélkül Szász újabb öt ponttal egészítette ki. Az MPSZ pártként való beje gyzése kapcsán Szilágyi elmondta: abban az esetben hajlandók elkezdeni az aláírásgyűjtést, ha érvényesülnek a korábbi feltételeik. Azt kérték Szásztól, tájékoztassa őket a párt vezetőségéről és céljairól, s garantálja azt, hogy ez nem követi el az MPSZ hib áit. vissza Erdélyi magyar nemzetbiztonsági bizottságot alakít az EMNT Erdély.ma [ 20060712 - 23:29:37 ] Forrás: Balogh Levente, Krónika Hatpontos cselekvési tervet dolgozott ki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT ) vezetősége a romániai magyar érdekek hatékony képviseletéért – jelentette be tegnap Nagyváradon Tőkés László EMNTelnök, királyhágómelléki református püspök. Az elnök egyrészt azzal indokolta a terv kidolgozását, hogy a brüsszeli román lobbi hatására kim aradt a legutóbbi EUs országjelentésből a magyar kisebbség önrendelkezésének ügye, és a magyar kormány visszafejlesztette a határon túliakkal foglalkozó intézményrendszert. „Ráadásul azt is tudomásul kell vennünk, hogy a parlamentáris eszközök elégtelenne k bizonyultak a többségi áldemokráciában” – szögezte le a püspök, bírálva az RMDSZ vezetőit, amiért gúnyos hangnemben beszéltek a gyergyóditrói székely nagygyűlésről. A hat pont közül az első a márciusban Szatmárnémetiben elfogadott Erdélyi Memorandum prog ramjának képviselete. Emellett fontosnak tartják az erdélyi magyar nemzeti minimum kidolgozását, a közös EMNT – SZNT állandó bizottsági ülés megrendezését, az EMNT plénumának összehívását, egy újabb brüsszeli út megszervezését, valamint egy erdélyi magyar ne mzetbiztonsági bizottság létrehozását. Tőkés László egyben leszögezte, az EMNTnek meg kell újulnia, ám ebben egyrészt az anyagi források hiánya, másrészt a nemzeti oldal megosztottsága is akadályt jelent. „Az autonómia oldalán álló erőket ezért nemzeti ke rekasztalba kívánjuk tömöríteni, és az autonómiapárbeszédet is folytatni akarjuk az RMDSZ bevonásával” – közölte. Az erdélyi magyar nemzeti minimum kapcsán elmondta, azt az autonómia, a magyar szolidaritás és a választás szabadságának témái körül kívánj ák kialakítani. „Azt is ki kell mondani, hogy a parlamentáris eszközök nem elégségesek céljaink eléréséhez, ezért élni kívánunk a demonstrációk, illetve egyéb rendezvények megszervezésének lehetőségével” – tette hozzá. A nemzetbiztonsági bizottság létrehoz ásáról kifejtette, annak feladata az olyan sérelmek, folyamatok követése és leleplezése, amelyek veszélyeztetik a nemzet biztonságát, de elsikkadnak a hivatalos sikerpropaganda miatt. Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke szerint lelki, érdekközösségi alapon kell összehozni a magyar erőket, ennek egyik alapjaként az Erdélyi Memorandumot nevezve meg. A parlamentáris eszközök melletti békés módszerek alkalmazása kapcsán közölte, az EMNT támogatja a Magyar Ifjúsági Tanács székelyföldi kerékpártúráját, amellyel