Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-12
18 „csőcseléktől”, akiket sikeresen félrevezetett a budapesti kormány szociális demagógiája. És persze kárörvendeztek azok az elszakított területekről elszármazottak is, akik egyszerűen csak irigyelték például erdélyi rokonaiktól a kék útlevelet. (Neh ogy má’ egy intésre megkapják azt, amiért én évekig sorban álltam fél tucat hivatalban!”) Sebaj, a feketelevest lenyeltük. Nem először. Ez csak annak nyomán jutott eszembe, hogy az idei magyarországi országgyűlési választások után kiderült, mégsem dübörög a gazdaság, és a jólét sem akkora, mint egy elszabadult Sztálinszobor, hanem bizony nagyítóval sem könnyű megtalálni. Nem irigyeljük a „nagy magyar jólétet”, mint ahogy korábban sem tettük. Legyen az övék a teszkós libazsírral, az akciós romlott hússal eg yütt. Mert megérdemlik. Ami jár, az jár! A polgár szavazott. Élvezze hát a gazdaság fülsiketítő dübörgését, a böhömnagy jólétet – a nagy magyar pusztán, míg a szem ellát. Élvezze, megdolgozott érte: „igen, igen!”, hiszen belehúztak, és ott voltak a kellő i dőben és helyen. Most tehát dőljenek kényelmesen hátra a fotelben, és élvezzék, ahogy lassan, de biztosan a szájukig ér a fekália. Addig is, amíg nem, énekelgessék az MSZP kampánydalát (igen, igen!), és fizetgessék a megnövekedett adókat, a tandíjat, a 300 forint fölötti benzint – egyszóval a jóléti vívmányok bizonyítékait. És esetleg felállva tapsolják meg Gyurcsány vezért, ahogy azt pár napja tették a vörös Csepelen azok, akiknek „semmi sem drága”. A gázáremelés sem. Olyan nép vagyunk, aminek időnként nem árt egy kis sokkterápia, máskülönben könnyen felejt. Kívánunk hát további kellemes jóléttöltést! Igen, igen… vissza Fábián Tibor Hétköznapok stratégiája Lehet szeretni vagy nem szeretni a magyar kormányt, de ez van. Õket választotta a magyarországi polgárok többsége, és ebben a kérdésben az ő szavuk a döntő, nem a miénk. Ugyanis mi – ha valaki eddig nem vette volna észre – egy másik országban élünk. Az ő fővárosuk Budape st, a miénk Bukarest. Ezt is lehet szeretni vagy nem szeretni, de ez is tény. Amint az is, hogy a magyar miniszterelnök új alapokra akarja helyezni a nemzetpolitikát. Gyurcsány Ferenc változásokat ígért, és azt, hogy beváltja ígéretét. Átszervezi a kormány t, a közigazgatást, ezen belül a határon túli magyarsággal foglalkozó intézményeket. Azt mondja, korszer ű, európai kapcsolattartást alakít ki a határon túli közösségek és a budapesti vezetés között. Nem lesz ettől népszerű a Kárpátmedence magyarlakta területein, és kimondottan népszerűtlen lesz az úgynevezett nemzeti körökben. (Hogy ne mondjam, nacionalista táborban, mert még megsértődik valaki. Ugyanis pár évtizede csak mások a nacionalisták, mi soha. Maximum szélsőjobboldali magyarok vannak, pedig az még a nacionalizmusnál is rosszabb. Nem mintha a szélsőbal jobb lenne.) Ám úgy látszik, a miniszterelnök a nemzetpolitikával sem a népszerűségi indexét kívánja növelni, hanem megvalósítani azt, amiről mindenki beszél, de eddig senki nem tudta igazán, hogyan lehet európai módon elérni: a nemzet egyesítését az Európai Unióban. Gyurcsány nekifogott konzultálni a határon túli magyar vezetőkkel. Különkülön tárgyal mindegyikkel, mert kiderült, hogy az össznépi veszekedés nem vezet sehová. És az is, hogy a magyar – magyar találkozókon inkább a turáni átok érvényesült, mint a józan megfontolás. Aki részt vett valaha egy ilyen találkozón, pontosan tudja, hogy nem a józan érdekek mentén folyik a heves vita, hanem frázisok durrognak, jelképeket, hangzatos kijelentéseket kérnek számon, és elsikkad a határon túli magyarok elsődleges érdeke: a felzárkózás. A mostani miniszter elnök, talán elsőként, felnőttnek tekinti a határon túli közösségeket és ezek vezetőit. Nem mond szép meséket, és nem osztogat zsebpénzt aszerint, hogy ki viselkedett jól és ki rendetlenkedett otthon. Értelmes dolgokra kell és lehet költeni, nem homályos ü gyeket szolgálni. Megnézi, hogy hová és mire megy a magyar állampolgárok pénze. Ez a dolga, ezért választották őt kormányfőnek és nem mást. Úgy tárgyal a határon túli vezetőkkel, mint felelős, felnőtt politikusokkal, akik tudják, mi az érdeke a közösségnek , amelyet képviselnek. Közösen alakítják ki a nemzetstratégia ránk vonatkozó részét. Megvalósul ezzel még egy sokat emlegetett, de eddig igazán be nem teljesült óhaj: nem döntenek rólunk nélkülünk. A miniszterelnök a határon túli szervezetekkel közösen aka rja kialakítani az új intézményrendszert, velük együtt szeretné megalapozni az új nemzetpolitikát. Olyat, amely megfelel a határ mindkét oldalán él ő magyaroknak. Mert az egységes nemzet – akárhonnan nézzük is – együttgondolkodást, együttcselekvést és közös érdekeket jelent, nem csak pénzosztogatást és látványos szeretetnyilvánítást. A hétköznapokra összpontosít a miniszterelnök, mert a hétköznapokon is szabadon és méltóságban kell élni, nem csak az ünnepeken. Az Európai Unióban megvalósulhat a sokat emlegetett egység, de ehhez sok munkára és még több józan észre van szükség. No meg versenyképes intézményekre, felkészült emberekre. Mert ha azt akarjuk például, hogy a
