Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-11
28 támogatni fogja a felsőoktatási intézményt, ehhez azonban az EMTE működésén változtatni kell. Kató elmondta: nem hiszi, hogy lényegi változtatásokra van szükség az intézmény működésében , hiszen a Sapientia máris biztosítja az akadémiai szintű oktatást. A baloldali kormányhoz közel álló Új Magyar Szó szerint az új magyar nemzetpolitika terén sok a bizonytalanság. A Bukarestben szerkesztett napilap a HTMH megszűnése kapcsán azt írja: Gyur csányék figyelmen kívül hagyták, hogy a hivatal szimbólum, megszüntetése a határon túli magyar közösségek számára egyet jelent azzal, hogy a magyar kormány immár nem vagy sokkal kevésbé törődik velük. vissza Bukaresti kes ergés a Gozsduudvar miatt Magyar Nemzet 2006. július 11. Vészharangot kongatott a budapesti Gozsduudvar apránként történő „elkótyavetyélése” miatt tegnapi számában a Gandul. A román napilap a Népszabadságban megjelent hirdetésre hivatkozva arról cikkez ik, hogy a kerületi önkormányzat áruba bocsátotta az épületegyüttes egy részét. A lap emlékeztet, hogy a felbecsülhetetlen értékű komplexumot abból a vagyonból építették, amelyet a XIX. században Budapesten élt román származású ügyvéd, Gozsdu Manó testált a róla elnevezett alapítványra, és az épületekre az ortodox egyház által Nagyszebenben működtetett magánalapítvány is jogot formál. A Gandul párhuzamot von aközött, hogy miközben a magyarok értékesítik a Gozsduudvart, addig a bukaresti parlament képtelen szentesíteni a tavalyi román – magyar kormányülésen a közös Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló megállapodást. „Márpedig ha Bukarest nem tesz lépeseket a konszenzusra, akkor a románok számára a Gozsduudvar nem marad más, mint egy szép lakónegyed, amel yet kívülről csodálhatnak” – szögezi le a román napilap. vissza Megújuló kisebbségi stratégia Kárpáti Igaz Szó 2006. július 8. Dr. Szili Katalin, a Magyar Országgyűlés elnöke szervezésében sor került a Kárpátmedencei Ma gyar Képviselők Fóruma (KMKF) Előkészítő Bizottságának ülésére. A bizottság munkájában részt vett Dupka György, a kárpátaljai megyei tanács képviselője, az UMDSZ alelnöke, Brenzovics László, a kárpátaljai megyei tanács alelnöke, a KMKSZ alelnöke is. A hatá ron túli magyarság számára a MÁÉRT tevékenységének felfüggesztése után jelenleg ez a legfontosabb csúcsszerv, ahol a kárpátmedencei magyarság problémakörével érdemben tudnak foglalkozni a magyar közösségek által választott képviselők. A Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Előkészítő Bizottságának megjelent tagjait dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke köszöntötte. Kovács Tibor, a Kárpátmedencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Előkészítő Bizottságának elnöke nyitóbeszédében kitért a 2005. szeptember 16i találkozón elfogadott állásfoglalásra. Ezt követően Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára tartott tájékoztatót a határon túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati célkitűzésekről. Többek között szólt a Miniszterelnöki Hiv atalba integrált és átalakítandó HTMHról, a politikai zsákutcába jutott MÁÉRTról, a december végén megszüntetésre kerülő közalapítványokról. Kiemelte a Szülőföld Alap tevékenységének fontosságát, amely ezentúl tartalmilag jól előkészített, közösségeket é rintő pályázati programokat fog támogatni. A jelenlévők megismerkedtek a KMKF határon túli magyarság helyzetéről szóló tanulmánnyal és az Európai Parlament magyarországi képviselői által készített jelentésekkel, valamint a KMKF kiadványaival. A testüle t tagjai támogatták a Kovács Tibor elnök által beterjesztett javaslatot. A grémium elvégezte feladatát. Előkészítette a KMKF, várhatóan 2006. szeptember 8án megrendezésre kerülő plenáris ülését. Ennek napirendjén a Magyar Köztársaság Kormányának a határ on túli magyarsággal kapcsolatos kormányzati célkitűzésekről szóló tájékoztatója, továbbá dr. Szili Katalinnak, a KMKF jövőjét vázoló beszámolója szerepel. A nevezett napirendi kérdések megvitatásában szót kapott Dupka György is, aki többek között felhívta a parlamenti képviselők figyelmét a Kisszelmenc – Nagyszelmenc kishatárátkelővel kapcsolatos problémakörökre, a kisszelmenciek kedvezményes szlovákvízumkérelmeinek megoldására, az önkormányzati és határ menti gadasági,