Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-08
7 Kapu 2006. júniusjúlius Szerző: Gazda Árpád „Sokat nem értettem belőle, de erőst szépen beszélgettek” – jelentette ki egy pusztinai öregasszony, aki népviseletbe öltözve hallgatta végig a hétvégi csángókonferencia második napjának előadásait. A Teleki László Alapítvány által Bákó megyében szervezett konfe rencia éppen abban volt újszerű, hogy a csángó közösség is ízelítőt kaphatott a róla szóló tudományos előadásokból, és az előadók is a helyszínen ismerkedhettek a csángó közösséggel. A konferencia első napján még csak madártávlatból, a Bákó közelében fekv ő Magura Verde Szálló ablakaiból lehetett szemügyre venni a hegy alatt fekvő Lujzikalagort; a második nap már a közösség egyik magáról legtöbbet hallató településén, Pusztinán telt el. A helyiek a konferenciázókkal együtt vették birtokba a Nemzeti Kulturál is Örökség Minisztériuma támogatásával felépített közösségi házukat. Arról is előadást hallhattak, hogy melyek a pusztinai építkezés sajátos jegyei, és hogy ezeket miként próbálták az építők átmenteni a közösségi házba. Élő szemléltetők A helyszín megvál asztása mellett a csángó értelmiségiek nyújtották a másik meglepetést. Az előadók jelentős hányada azok közül a fiatalok közül került ki, akik a kilencvenes évek elején Csíkszereda magyar iskoláiban szocializálódtak, majd magyarországi egyetemeken szerezte k diplomát. Megjelenésük, alaposan előkészített előadásaik szinte szemléltetőeszközként szolgáltak Borbáth Erzsébet csíkszeredai tanárnőnek arra, hogy sikeres volt a magyar érzelmű csángó értelmiség nevelési programja. Az erdélyi iskolákba került csángók p ártfogójaként ismert magyartanárnő a kezdeti gondokról, a program által nyújtott elégtételekről tartott előadást. A csángóföldi magyar oktatási programok nehézségeiről Hegyeli Attila programfelelős beszélt. Szerinte a hatósági gáncsoskodás máig nem szűnt m eg: a tanfelügyelőség most azzal próbálja akadályozni a folyamatot, hogy kevesebb tanári állást engedélyez, mint amennyi törvény szerint járna, és a tanárokat csak egy évre szerződteti, hogy a nyári vakációra ne kaphassanak fizetést. Hegyeli bejelentette: a hátrányos megkülönböztetés miatt a diszkriminációellenes tanácshoz fordulnak. Hazatekintő értelmiség Előadás szólt ugyanakkor a moldvai csángók magyarországi beilleszkedési nehézségeiről, és arról is, hogy a csángó értelmiségiek milyen mértékben készek a közösségi feladatok ellátására. Az utóbbi során a magyarfalusi származású Iancu Laura úgy vélte: nem az a kérdés, hogy hazatérneke a csángó értelmiségiek, hanem az, hogy ott, ahol vannak, szolgáljáke a közösségüket. A Magyarországon végzett kérdőíves felmérés végkövetkeztetése az volt, hogy a többség nem szakadt el a közösségétől. A Magyarországra dolgozni menő csángók jelentős része azonban az utóbbi években tovább költözött NyugatEurópa országaiba. Amint a somoskai származású Benke Grátzy előadásábó l kiderült: míg a kilencvenes évek végén mintegy tízezer moldvai katolikus dolgozott Magyarországon, számuk mára kétezerre apadt. Oslóból érkezett előadást tartani a szászkúti származású Cornel Borit, aki a nehezen megoldható konfliktusok közé sorolta a cs ángóromán konfliktust. Mint elmagyarázta, azért gondolja így, mert egyik fél sem áll készen arra, hogy kompromisszumokat tegyen, és nem létezik érdemi párbeszéd a felek között. A fiatal kutató úgy vélte, a katolikus egyház felelőssége, hogy lényegesen nag yobb a hatásfoka a közösség román öntudatosításának, mint a magyarnak. Eredetvita vita nélkül Cornel Boritnak a párbeszéd hiányáról szóló megállapítását a konferencia is igazolta. Erről ugyanis testületileg távol maradtak a román kutatók. Nemcsak azok, a kik a román eredetet vallják, hanem azok is, akik a korábbi, budapesti konferenciákon látványosan cáfolták a hivatalos román álláspontot. „Annak ellenére maradtak távol, hogy meghívtuk őket, és vissza is igazolták részvételi szándékukat – mondta a Krónikának Diószegi László, a Teleki László Alapítvány igazgatója. – Ezt én csak úgy tudom értelmezni, hogy itt nem valósult meg a teljes tudományos függetlenség. Valamitől félnek.” Hogy mitől félhetnek, arra a szabófalvi Perka Mihály történelemtanár és Gazda Klá ra kolozsvári néprajzkutató is utalt: a román eredetmítosz nem tényeken, hanem többnyire kinyilatkoztatásokon alapszik. Ezt pedig nehéz védeni a tényeken alapuló bizonyítékokkal szemben.
