Reggeli Sajtófigyelő, 2006. július - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-07-07
18 minapi lapinterjújában azt mondta, hogy amerikai és brit ügynökök máris részt vesznek a hajszában, később azonban a miniszter cáfolta közlését. Olli Rehn Belgrádban tárgyalni fog még Vojislav Kostunicával, majd várhatóan Újvidéken focimeccset játszik az Exit nevű popfesztivál lá togatóival. vissza A szlovák kormány fokozott figyelését kéri az Európai Roma Jogi Központ európai intézményektől Budapest, 2006. július 6., csütörtök (MTI) - A szlovák kormány tevékenységének fokozott figyelemmel kís érésére kérte az Európai Unió, az Európa Tanács, valamint az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet vezetőjét az Európai Roma Jogi Központ csütörtökön elküldött levelében - tájékoztatta az MTIt a budapesti székhelyű romajogi szervezet. A roma jogi központ levele szerint a kedden hivatalba lépett szlovák kormánykoalíció mindhárom pártja tett már romaellenes kijelentéseket a múltban: az írásban konkrét példákat is felsorol az intézet. Külön kiemeli, hogy a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) tagjai rendsz eresen hangoztatják gyűlöletüket számos szlovák kisebbség, köztük a romák ellen. A központ azzal kapcsolatban is aggodalmát fejezte ki, hogy az SNS megkapta az oktatási és a vidékfejlesztési tárcát is. Robert Fico, a szlovák választáson győztes IránySzociáldemokrácia (SmerSD) elnöke, és koalíciós partnerei - Ján Slota, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke és a NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LSHZDS) élén álló Vladimír Meciar július 2án írták alá a kormánykoalíció létrehozását rögzítő sze rződést. Az új szlovák kormány összetételével kapcsolatban aggodalmát fejezte ki az Európai Parlament legerősebb frakciója, az Európai Néppárt, valamint az Európai Szocialisták Pártja is. Robert Fico szerdán az etnikai kisebbségek jogainak teljes tiszteletben tartását ígérte Strasbourgban, miután megbeszélést folytatott az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetésével. Poul Nyrup Rasmussen, az Európai Szocialisták Pártjának (ESZP) elnöke - aki szintén részt vett a tanácskozáson - azon ban közölte: felfüggesztették a Smer tagságát az ESZPben, mivel a baloldali párt koalícióra lépett a szélsőjobboldal Szlovák Nemzeti Párttal. Az Európai Parlament kisebbségügyi pártközi csoportja csütörtöki strasbourgi ülésén három magyar képviselő k özös javaslatára közleményben ítélte el a szlovák kormánykoalíció összetételét, és felszólította Robert Fico miniszterelnököt, hogy határolódjon el Ján Slota gyűlöletbeszédétől, kisebbségellenes kijelentéseitől. vissza Az Európai Parlament legerősebb frakciója ellenőrző csoportot hoz létre a szlovákiai események követésére Brüsszel, Pozsony, 2006. július 6., csütörtök (MTI/TASR) - Az Európai Parlament legnagyobb képviselőcsoportja, az európai néppárti frakció csütörtökö n Strasbourgban úgy döntött, ellenőrző (monitoring) csoportot hoz létre Szlovákia ügyében, hogy folyamatosan nyomon követhessék a szlovákiai politikai helyzet változását azt követően, hogy a kormánykoalícióba bekerült egy szélsőjobboldali párt. Az MTI brüsszeli irodájának megküldött közlemény szerint a lépést a néppárthoz tartozó szlovák küldöttség kérte. "Aggódunk amiatt, hogy a Szlovák Nemzeti Párt, amely az etnikai kisebbségekkel, különösen a magyarokkal és a romákkal kapcsolatos ultranacionali sta és idegenellenes nézeteiről ismert, tagjává vált a szlovák szocialisták által létrehozott kormánykoalíciónak. Nagyon reméljük, hogy Szlovákia folytatja európai útját, amely az Európai Unióban közösen vallott értékekre épül" - szögezte le az döntés kapc sán HansGert Pöttering, a néppárti frakció vezetője. Egyben rámutatott: csak a kisebbségeket tiszteletben tartó politika és a politikai párbeszéd vezethet el egy stabil demokratikus társadalom létrejöttéhez. Pöttering már múlt hét péntekén is élesen b írálta a szlovák kormánykoalíció összetételét, s véleményéhez csatlakozott Wilfried Martens, az Európai Néppárt elnöke is, aki hétfőn kijelentette: megdöbbenti, hogy egy olyan párt, mint a Szlovák Nemzeti Párt a maga idegengyűlölő nézeteivel és az etnikai kisebbségekkel szembeni ellenségességével koalíciós partner lesz az új szlovák kormányban. Támogatja az ellenőrző csoport létrehozását Vladimir Meciar, a NéppártDemokratikus Szlovákiáért Mozgalom (LSHZDS) vezetője. A politikus szerint ez a legdemokra tikusabb megoldás a kérdésben. Meciar hangoztatta, hogy Ján Slotának, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) vezérének egyes kijelentései aligha elfogadhatók a demokratikus Európa számára. Ezek a kijelentések többségében harcias nyelvezetűek. A politikus elmond ta, hogy ő erre a választások előtt már felhívta a figyelmet, de a szlovákok 11 százaléka mégis ezt akarja.