Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-06
17 átvételére, a nemzetközi gazdasági és tudományos együttműködés előmozdítására, a diverzifikált, stabil energiaellátás biztosítására”. A program néhány bővített mondatos fejezetet szán az uniós, a szomszédság- és a nem zetpolitikának. Ez utóbbi rész legutolsó mondatának második feléből kiderül, hogy a kormány „támogatja a határon túli magyarság autonómiaigényeit, az európai elvekkel és gyakorlattal összhangban és az érintett ország demokratikus politikai erőivel szövetsé gben”. Meglepő ugyanakkor az a megfogalmazott szándék, miszerint a kormány szervezeti és intézményi feltételeket kíván teremteni a nemzetpolitika érvényesítéséhez. Ismeretes, hogy Gyurcsány Ferenc – törvényes kötelezettsége és a szomszédos országokban élő magyarok legitim szervezeteinek kérése ellenére – másfél éven keresztül nem volt hajlandó összehívni a Magyar Állandó Értekezletet, az egyetlen döntéselőkészítéssel is foglalkozó magyar – magyar intézményt. A rendkívül sovány és általánosságokban fogalmazó program az újabb négy évre sem ígér karakteres magyar külpolitikát, holott a balkáni fejlemények már most megkívánnák a határozott budapesti álláspont kinyilatkoztatását s az érdekérvényesítés elkezdését. vissza Imakönyv és baseballsapka − „Mária, könyörülj e népen…” · A szeretet és a türelem üzenete Csíksomlyóról 2006. június 6. (5. oldal) Szarka Ágota Csak a patak zúgása hallatszik, a csillagokat esőfellegek takarják, sötét van, és csípős a szél. Három óra sincs még, a ka kasok is alszanak. Húz vissza az ágy, s akár úgy is dönthetne az ember, hogy a másik oldalára fordul, s majd autóval látogat el a csíksomlyói Szűzanyához. Nagy a kísértés, de végül győz a jobbik énünk, és elindulunk. A gyimesközéploki templom előtt a pünkö sd előtti szombaton hajnali négykor már több száz magyarországi zarándok gyülekezik, hogy csatlakozzon a csángókhoz, akik évszázadok óta járják az utat ezen a napon felvirágozott, bíborszínű templomi zászlóik alatt. A kilométer hosszú menet az elöl haladó fiatalok rézcsengőinek hangjára elindul, a zarándokokat a templom harangjának égi zúgása bocsátja útra. A menet tempósan, ritmust tartva kanyarog, s a kapukban kalaplevéve adják meg a tiszteletet a távozóknak az otthon maradók. Negyvenhat kilométer az út a csíksomlyói kegytemplomig: hét óra gyaloglás hegyenvölgyön át. – A katonaságnál is csak 30 kilométer volt a gyakorlat, igaz, teljes menetfelszerelésben – mondja elbizonytalanodva egy magyarországi bakancsos, hátizsákos fiatal. A többiek csak nevetnek raj ta, pedig nincs egyedül a félelmeivel: sokunk számára elképzelhetetlen, hogy lehet ennyit menni, ki fogjuke egyáltalán bírni. Csak annyi biztos, itt vagyunk az úton. Lesz, ami lesz. A fiatalok előveszik a nemzetiszín lobogót, az Árpádsávos zászlót, meglengetik a zarándokok menetét üdvözlők felé. Az ég lassan világosodik, a táj kitárul: a hegyek teteje fellegbe burkolózik. Lóg az eső lába. Tehenek bóklásznak elő a fák közül a hegyoldalon, egy fekete és egy fehér csikó vágtat át a fenyvesen, az apokalipszis jelenéseit idézve a felkelő nap fényében. A gyimesi pap a helybéli fia talok gyűrűjében vezeti az imát: a rózsafüzér könyörgéseire visszhangozva jön az ámen, mintha a hegyek is válaszolnának. A pünkösdi zarándokokat mossa az eső, és visziviszi az ima, az ének. A kilométerek egyre fogynak, mi csak megyünk, a fáradtság, a féle lem pedig valahol lemaradt. Az ünnepi viseletbe öltözött csángó asszonyok lábán szivacsos műanyag papucs, lila és rózsaszín lábbelik a régi bocskorok helyett. Ez a legjobb viselet a hoszszú útra, nem fárad el benne az ember lába – magyarázzák. Egyik zergef ürgeségű idős asszonyba egy fiatal, barna lány karol – tán unokája lehet – , kezében az imakönyv és az énekeskönyv, fején baseballsapka. „Hungary” – olvasható a simléder felett. Ott van rajta NagyMagyarország térképe is a koronás címerrel. A lány csengő ha ngon vezeti az éneket. Szikrázóan süt a nap, mire egy tisztáson megállunk. Előkerülnek az elemózsiás tarisznyák, a borvíz – és a tréfa. – Atya, ha tízest ír nekem románból, akkor minden évben eljövök a zarándoklatra – mondja a gyimesi papnak egy fiatal tan ítványa a többiek kacagása közepette. De az atyát nem olyan fából faragták: – Eljössz te, fiam, anélkül is, higgyél nekem – válaszolja sokatmondóan. A pihenő nem tart sokáig. A teherautó, ami a menetet kíséri, megtelik a csomagokkal, felszállnak a gyerekek és az öregek, akik elfáradtak. A zarándokmenet pillanatok alatt ismét öszszeáll. Csupa fény és mosoly minden. A kilométer hosszan kígyózó menethez egyegy autóspihenőben újabb magyarországiak csatlakoznak. Egyre nő a zászlóerdő. Nemsokára feltűnik a távol ban a csíksomlyói templom ikertornya: s ekkor kezdődik a neheze. Mintha elérhetetlenül meszsze lenne a Csodatévő Szűz Mária, a kanyargós utak mintha egyre csak távolabbra vezetnének tőle. A gyimesi pap – megérezvén, hogy fárad a nép – ismét belekezd a rózs afüzérbe: az ima visz tovább. Zúgó harangszóval köszöntik a zarándokokat elhaladtukban a csíki templomok. A búcsús zászlók háromszoros meghajlással viszonozzák az üdvözlést. A kapukban vödrökben kikészítve a víz és a poharak vagy a füles bögre:
