Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-03
5 "Szekeres Imre minden eddigi feladataiban azt bizonyította, hogy nemcsak tehetséges , hanem kiváló szervező, rendkívül fegyelmezett ember" - mondta a miniszterelnök, hozzátéve: a magyar honvédelemnek ilyen emberre van szüksége. Az Államreformbizottság reformtitkárságát a jövőben vezető Draskovics Tibort reformembernek nevezte a kormá nyfő. Az intézménynek stratégiaalkotás, döntéselőkészítés lesz a feladata - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc. Mint mondta, Draskovics Tibor a miniszterek partnere lesz. "Az Államreformbizottság a kormány közjogi, politikai felelősségét nem befolyásol ja" - fogalmazott a miniszterelnök a létrejövő új intézménnyel kapcsolatosan. Bajnai Gordont bemutatva Gyurcsány Ferenc kiemelte: a fejlesztésekért felelős szakembernek az lesz a feladata, hogy összekapcsolja az ágazati és regionális törekvéseket a dön téshozatalban. Azért felelős, hogy ne egyszerűen költsük a pénzt, hanem befektessük. Azért felelős, hogy egyensúlyt tartson a politikai racionalitás és a befektető gazdasági racionalitása között - hangsúlyozta a szocialista politikus. Miniszterjelö ltjei bemutatása után Gyurcsány Ferenc kitért arra, hogy június 9én alakulhat meg kormánya. "A reformok kormánya a reformok embereivel. A sikeres és erős Magyarországért. Mi így, tizenöten" - mondta végezetül a miniszterelnök. vissza Göncz Kinga: nem kell sokat változtatni a magyar külpolitikán Budapest, 2006. június 2., péntek (MTI) - Nem kell sokat változtatni a magyar külpolitikán, egyértelműen azt az irányt kell folytatni, ami eddig érvényes volt, a hangsúlyok n em fognak változni - ezt Göncz Kinga külügyminiszterjelölt mondta pénteken Budapesten, az MTInek nyilatkozva. "Nem gondolom, hogy nagy változás kell, európai politikánk, a Balkánra vonatkozó, az Oroszországgal kapcsolatos, vagy a távolabbi térségeket , így Amerikát célzó politikánk is gyakorlatilag továbbvihető" - közölte Göncz Kinga, azt követően, hogy Gyurcsány Ferenc ügyvezető miniszterelnök bemutatta új kormányának tagjait a sajtónak. A külügyminiszterjelölt elmondta, hogy a felkérése "viszony lag a végén dőlt el". Kitért arra, sok nemzetközi példa van arra, hogy kvázi civil külügyminiszter dolgozik a kormányban, tehát nem a diplomáciai testületből jön, hanem kívülről. Az eddig az ifjúsági, családügyi, szociális és esélyegyenlőségi tárcát ve zető Göncz Kinga hozzátette: amint a miniszterelnök is elmondta, a felkérés mögött az volt a filozófiai megfontolás, hogy a magyarországi európai uniós ügyek részben belügyek, részben szociális ügyek. Kitért arra, hogy rendkívül lényeges, miként alakulnak az európai szociális ügyek. "Magyarország feladatai egyértelműek: uniós tagországként az EU nagyon fontos, akárcsak a határon túli magyarok ügyei" - jegyezte meg. Hozzátette: EUtagként lazább a határ bel- és külügyek között. Azzal kapcsolatban, ho gy a Határon Túli Magyarok Hivatala (HTMH) átkerül a kancelláriára, Göncz Kinga azt mondta, ez szervezeti döntés volt, s nyilvánvalóan szoros lesz az együttműködés ebben a kérdésben a kancellária és a külügyi tárca között. Mint az MTInek elmondta, kla sszikus külügyekkel eddig nem foglalkozott, de vállalja a kihívást. Hozzátette: eddig is sokat utazott, korábban egy nemzetközi civil szervezet magyarországi tagszervezetét vezette. Ez 1994 és 2002 között volt, amikor Göncz Kinga a demokráciatechnikák oktatásával, társadalmi konfliktusok kezelésével foglalkozó, 11 országban működő Partners Hungary Alapítvány vezetője volt. Göncz Kinga kifejtette: a szervezet igazgatójaként KeletközépEurópa szinte valamennyi országában, illetve a Balkán konfliktuszónái ban dolgozott. Kitért arra, hogy személyi kérdések még természetesen nem dőltek el, így egyelőre azt sem tudja megmondani, ki lesz a politikai államtitkára. Göncz Kinga elmondta: angolul és németül beszél. Az új kormány külügyminiszterjelöltjé t a jövő héten kedden és szerdán hallgatja meg a parlament európai ügyek, valamint külügyi és határon túli magyarok bizottsága. vissza ORTT: önálló nemzetiségi frekvencia Budapest, 2006. június 2., péntek (MTI) - Önálló középhullámú frekvenciáról szólhatnak a jövőben a Magyar Rádió nemzetiségi adásai és parlamenti közvetítései, miután a médiahatóság döntött az ehhez szükséges hullámsáv átengedéséről - mondta el Vékony Éva, az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) szóvivője pénteken az MTInek.