Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-28
11 Emlékeztetett arra, hogy az elmúlt másfél évtizedben változtak a feladatok is. Ennek kapcsán úgy vélte: ha a három közalapítvány jobban tudna működni más formában, akkor érdemes lenne a jelenlegi rendszeren változtatni. Mint mondta, örülne annak is, ha nem csökkennének a határon túlra szánt források. Komlós Attila, a HTMH jelenlegi, utolsó elnöke, aki január 1je tölti be hivatalát, elmondta, "szerencsés és előrevivő dolognak" tartja, hogy a határon túli magyarok ügye a MeHbe kerül be. Kérdésesnek mondta ugyana kkor, hogy a h ivatal által eddig ellátott "bonyolult és összetett feladatsort" egy főosztály keretében hogyan oldják meg. Arra a kérdésre, tudtae januárban, hogy HTMHelnöki munkája fél évre szól, azt mondta: "erre egyáltalán nem számítottam". Más sem számítot t arra, hogy a "dolog ilyen fordulatot vesz" - mondta, hozzátéve: ez persze nem jelenti azt, hogy a változtatásból nem születhet valami jó. vissza Mindenki lehet még partner Ficónál Népszabadság • Szilvássy József • 2006. június 28. A szlovákiai választásokon győztes Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD) ma megnevezi lehetséges koalíciós partnereit. Egyelőre úgy tűnhet, hogy csupán a jelenlegi ellenzéki pártok alakíthatják meg az új szlovák kormánykoalíciót. Ugyanis Robert Fico, a j únius 17i előre hozott választások nyertese, az Irány - Szociáldemokrácia (Smer - SD) elnöke kedden hivatalosan csupán Ján Slotával, a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnökével és Vladimír Meciarral, a Demokratikus Szlovákiáért Néppárt (LSHZDS) vezetőjével tá rgyalt, mindkettőjükkel négyszemközt. Az SNS vezére annyit közölt: pártja biztosan bekerül a kormányba, mert nem hiszi, hogy Robert Fico helyettük inkább a magyarokat választja. Meciar mindössze annyit mondott, hogy a Smer joga kiválasztani a harmadik pa r tnert. Megbízható értesüléseink szerint ezt a felállást a győztes párt néhány vezetőségi tagja s több megyei elnök egyaránt szorgalmazza. Más értesülések szerint a pártelnök és a győztes párt több befolyásos vezetője inkább a Smer - SD, MKP, LSHZDS alkot ta politikai szövetséget szeretné tető alá hozni. Ezt Robert Fico is megerősítette. Egyegy mondatával kizárt lehetséges szövetségeseinek köréből két pártot. A Mikulás Dzurinda vezette Szlovák Kereszténydemokrata Unióról azt mondta: - A kompromisszumokra süket és vak partnerrel nincs értelme tovább tárgyalni. A jobbközép Kereszténydemokrata Mozgalmat pedig úgy minősíte tte, hogy az gyenge választási eredményei miatt belső vitákkal van elfoglalva, ezért partnerként ingatag. Viszont a legújabban felröppent k oalíciós összeállításnak adott esélyt azzal: "A volt kormánypártok közül elsősorban a reg ionális politikában és a szociális ügyekben az MKP céljai állnak a legközelebb hozzánk." Dzurinda rendkívüli sa jtóértekezleten üzent az MKP és a KDH vezetőinek, hogy n e segítsék elő a baloldali hatalomátvételt. Fico információink szerint tegnap találkozott Bugár Bélával is. A találkozóról nem nyilatkoztak, de az eszmecsere tényét nem cáfolták. Robert Fico július 12ig, a pozsonyi parlament alakuló üléséig szeretné két új szövetségesével együtt aláírni a koalíciós dokumentumot. Ugyanakkorra iparkodik szót érteni velük az egyes tárcák elosztásáról is. vissza Elkezdődött a nevelésioktatási támogatás kifizetése [ 20060628 - 07:31:11 ] Az Iskola Alapítvány megkezdte a Nevelésioktatási, valamint tankönyv- és taneszköztámogatások kifizetését. Június 27én az alapítvány 9 287 gyerek után folyósította a támogatást azoknak a szülőknek, akik postán kérté k az összeg kifizetését. A projektiroda 1740 gyerek után pedig a pályázó szülőnek az a 2004 – 2005ös tanévi pályázás során nyitott, már meglévő bankkártyájára utalta a támogatás összegét. A többi bankkártyára az átutalást a kére lmek feldolgozását követően f olyósítják. A támogatás összege a forint – lej bankközi átlagárfolyama gyengülésének következtében 290 új lej. vissza Szabadság