Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-24
2 Fic o a jövő héten tovább keresi partnereit - Befejezte kormányalakítási tárgyalásainak első fordulóját a SmerSzociáldemokrácia. Robert Fico , a párt elnöke szerint az első forduló eredményeit és tapasztalatait összegzi majd a párt elnöksége, és a továbbiakró l a jövő héten hozzák meg a döntést. (MN 9.o.) U KRAJNA A személyes ellentétek feszítik a narancsos koalíciót - Máris megkérdőjelezi az ellenzék a frissen alakult kormánykoalíció tartósságát - Viktor Janukovics szerint a "nara ncsosok" újabb sikertelen próbát tesznek az ország irányítására. Szerintük azzal, hogy Viktor Juscsenko elnök a "narancsszínű" koalíciót támogatta, bebizonyította, hogy csak az ország egy részének az államfője. (MH 8.o.) Timosenko visszatér - Nehéz kormányzás vár a „narancsos” szövetségre (MN 9.o.) Cikkek: Lábody közös apparátust javasol Népszava 2006. június 24. Hatékonyabban szolgálná a határon túli magyarok ügyeit, ha a támogatásukkal foglalkozó három közalapítványna k közös apparátusa és irodája lenne. Így vélekedik az Új Kézfogás Közalapítvány kuratóriumi elnöke. Lábody László szigorúan magánemberként nyilatkozva felhívta arra a figyelmet, hogy a külhoni magyarok anyagi támogatása jelenleg 22 csatornán keresztül tört énik. A mostani struktúrát rengeteg felesleges párhuzamosság jellemzi - mondta. Szerinte a jó megoldás lenne, ha az új kormányzati struktúrában a Határon Túli Magyarok Hivatal a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerülne, és egy szakállamtitkár felügyelete alatt m űködne. vissza Lassan gyarapodik őszre a kisebbségi névjegyzék – Az ombudsman szerint nem szűrik ki az etnobizniszt Népszava 2006. június 24. Szerző: Markotay Csaba Noha már több mint 60 ezer választó kérte felvételét a kisebbségi névjegyzékbe, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa ez még mindig nagyon alacsony szám és messze elmarad attól a több mint 400 ezertől, akik a 2001es népszámláláson kisebbséghez tartozónak vallották magukat. Kaltenbach J enő lapunknak arról is beszélt: örülne, ha a végleges szám minél jobban megközelítené a népszámláláskor mért adatot. Ez ugyanis jelezné, hogy senkinek nem kell félnie és senkinek nem okozna problémát a kisebbséghez tartozás vállalása. Utalt azonban arra is , hogy becslések szerint valójában a hazai népesség 810 százaléka, majdnem egymillió ember tartozhat valamilyen kisebbséghez és ezt figyelembe véve a különbség még nagyobb. Az Országos Választási Iroda honlapján folyamatosan frissülő adatokat tesznek köz zé a kisebbségi névjegyzékbe vételről. Kiderül az is, hogy a legtöbben, 31 ezren a cigány, 15 ezren a német, több mint 5 ezren pedig a szlovák nemzetiség jegyzékébe kérték felvételüket. Jelenleg a legkevesebben, alig százan az ukrán kisebbségi választói je gyzékben szerepelnek. A Magyarországon bejegyzett 13 kisebbség közösségeihez tartozók június 1. és július 15. között kérhetik a települési jegyzőnél a jegyzékbe vételt. Csak azok vehetnek részt az októberi kisebbségi választásokon, illetve azok lehetnek je löltek, akik ebben az időszakban regisztráltatják magukat. A tavalyi törvénymódosítás óta most először állítanak össze kisebbségi névjegyzéket, korábban minden választójogosult szavazhatott kisebbségi jelöltre is. Ismét bírálta viszont a jelenlegi rendsz ert az ombudsman. Kaltenbach Jenő lapunknak azt mondta: a rendszer fő hibája, hogy nem alkalmas az eredetileg kívánt cél elérésére, vagyis az illetéktelen jelentkezőknek, az "etnobiznisznek" a kiszűrésére. Szerinte használhatóbb megoldás lenne, ha maga a k özösség kapott volna jogot a regisztrációhoz. vissza