Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-23
7 Történelmi ördöglakat - A Felvidék szó a szlovákoknak, nekünk pedig északi szomszédunk múltjának szlovákosítása sérelmi kategória Magyar Nemzet 2006. június 23. Szerző: Kiss Gy. Csaba Egy magyarázattal kívánom kezdeni: én sem történelmi összefüggésben, sem mai kérdésekről szólva nem használom a Felvidék kifejezést. Valamikor, még ama „rendszer” idején – vagyis a kommunizmus alatt – állapodtunk meg Käfer Istvánna l, a magyar – szlovák irodalmi kapcsolatok kutatójával, hogy mi nem élünk ezzel a kifejezéssel. Azóta is következetesen tartjuk magunkat ehhez. Az elhatározásnak több oka volt. Előre bocsátani csak egyet szeretnék. Mindketten elkötelezett hívei vagyunk a mag yar – szlovák megértésnek, jól tudjuk, hogy az elmúlt másfél száz év alatt mind a két nacionalizmus (hol az egyik, hol a másik volt kedvezőbb helyzetben) megpróbálta céljait a másik rovására elérni, és bizonyos, különbözőképpen értelmezett kulcsszavak gyakra n nehezítik a közös nevezőre jutást. A mi Felvidék szavunk – nem egyedül – pedig ezek közé tartozik. Két kulcsszó ürügyén szeretném ezért elmondani megjegyzéseimet a magyar – szlovák viszony különböző, történelmi emlékezetből fakadó ellentmondásairól, az elt érően értelmezett fogalmakról. Tehát: Felvidék és Szlovenszkó. Nagyjából ugyanaz a terület. Az egykori Magyar Királyság északi része, nagyjából a mai Szlovák Köztársaság. Tehát: és meg vagy is. Szlovenszkót nem azért írok, mert az első csehszlovák köztársa ság magyarjainak szóhasználatát akarom fölidézni, hanem mert így hangzik magyar ejtéssel a Szlovákiát jelentő szó (Slovensko). A szlovák nyelvben nem egyértelmű, melyik időszakra vonatkoztatva jelent államot, illetőleg mikor a szlovák nép által lakott – kö zigazgatási határral nem jelölt – területet. Azért kezdem a magyarázatokat a Szlovenszkó kifejezéssel, mert régebbi, mint a Felvidék, bármennyire meglepő is ez. Rögtön meg kell persze jegyezni, hogy a történelmi régiónak volt – és van – hagyományos magyar neve: FelsőMagyarország, Felföld. A Felvidék (eleinte kisbetűvel) csupán a XIX. század negyvenes éveitől kezdett terjedni, mint a két régi tájnév szinonimája. A Czuczor – Fogarasiféle nagyszótár (a maga nemében első, hat kötetben jelent meg 1862 – 1871 közöt t) még nem tartalmaz Felvidék címszót. A Slovensko földrajzi névvel pedig először a cseh Josef Dobrovsky német nyelvű nyelvészeti munkájában (1809) lehetett találkozni. A szerző szerint a Magyar Királyság északi területén lakó szlovákok szülőföldjét jelöli k így. Hozzátartozik persze az igazsághoz, hogy ennél jóval korábban is születtek kifejezések a szlovák etnikum által lakott terület megnevezésére. XVI. századi morva források beszélnek például Slovákyról (itt a többes számú szóalak etnikai területet jelen t), a Rákóczikorban hasonló értelemben írnak magyarul a tótságról. Hangsúlyozni szükséges, hogy ez nem világos közigazgatási határokkal elválasztott terület volt, hanem az a vidék vagy vidékek, ahol túlnyomórészt szlovákok éltek. A romantika korának szlov ák irodalmában Szlovenszkó már a vágyott, virtuális szlovák hazát jelenti. De benne van az a jelentés is ebben a kifejezésben, hogy: szlovákság, a szlovák nép. A költők megrajzolják, merre van ez a hegyvidéki szlovák szülőföld, rajta van a képeken a Tátra a Krivánnal meg a hazai táj folyói, mindenekelőtt a Vág és a Garam. Költői kifejezés ez a Szlovenszkó eleinte, ezért nehéz eldönteni, mikortól lehet magyarul Szlovákiának (ami mindenképpen körülhatárolt területet, autonómiát, tartományt jelent – ha csak a követelésekben is) nevezni. Úgy gondolom, helyesen tette Janko Matúska később nemzeti himnusz rangjára emelkedett versének magyar fordítója, Baranyi Ferenc, hogy a költeményben szereplő Szlovenszkót Szlovákföldnek fordította. Amikor 1843 legvégén megszület ett ez a költemény, senki nem tudta volna megmondani, mettől meddig terjed a szlovákok hazája. Nyilvánvalóan akkor lép új szakaszba a kifejezés értelmezése, amikor a nemzeti mozgalom megfogalmazza igényét területi autonómiára: 1848 – 49ben, majd 1861ben. P ersze akkor is csupán követelésről, kívánságról volt szó, és a Felsőmagyarországi Tót Kerületet jóval kisebb területre képzelték, mint a mai Szlovákia. De szlovákul a Szlovenszkó fogalmát gyakran kiterjesztik visszafelé az időben. Így azután lehet találko zni – történelmi munkákban is – olyan, a mi számunkra groteszknek ható fordulatokkal, hogy például Szlovenszkó a XVI. században. Efféle formulákkal akkor is nehéz mit kezdeni, ha azzal enyhítik őket: a mai Szlovákia területén. Hiszen ez a terület 1918 előt t nem képezett semmilyen tekintetben különálló egységet. Ez a nyelvhasználat a nemzetállami logikát tükrözi. Persze éreznünk kell a szlovák történetírók nehézségeit. Dusan Kovác – akit nem lehet elfogultsággal vádolni – így fogalmazta meg magyarul is olvas ható szlovák történeti összefoglalásának előszavában munkája tárgyát, a nemzeti narratíva szlovák dilemmáját: „…a mai szlovák territórium története a szlovák etnikum történetével kombinálva.” Gondoljuk végig, miképpen jelent meg a XX. századi magyar történ eti szintézisekben a velünk élő népek története. Hiszen, ha nem is fogadható el a szlovák nyelv üzenete az 1918 előtti és utáni Magyarország közötti folytonosság tagadásáról (az egyiket Uhorskónak, a másikat Madarskónak nevezi), az szintén kétségtelen, hog y a
