Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-16
15 Emellett fel szólítják Románia kormányát és parlamentjét, az ENSZt és az európai fórumokat, hogy járuljanak hozzá a területi autonómia megvalósítását célzó tárgyalások mihamarabbi megkezdéséhez. vissza Pozsony: Meciar visszatér a hat alomba? Magyar Nemzet 2006. június 16. Szerző: Neszméri Sándor Nincs ma Szlovákiában olyan politológus vagy politikai elemző, aki meg merné jósolni, milyen lesz a kormánykoalíció a szombati előre hozott választások után északi szomszédunknál. Találgatások persze vannak, de általában az ismert mondással érnek véget, azaz „véleményem van, de nem értek vele egyet”. Egyik alkalommal sem tudott az utóbbi két választás után kormányt alakítani a győztes, amely mindkét esetben a Vladimír Meciar vezette Demokratikus Szlovákiáért MozgalomNéppárt volt. Egy nappal a parlamenti választások előtt csak annyi tűnik biztosnak, hogy ezúttal első alkalommal nem Meciar lesz a választások győztese. Az viszont már nem biztos, hogy nem kerül hatalomra. A választási eredmény sokismeretlenes, ennek megfelelően a korm ányalakításra leginkább számítható két párt, a Robert Fico vezette SmerSzociáldemokrácia és a Mikulás Dzurinda nevével fémjelzett Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SZKDU) a kommunistákon kívül szinte senkit nem zárt ki a lehetséges koalíciós együtt működésből. Dzurinda csak annyit mondott, legszívesebben a kereszténydemokratákkal és a magyar párttal folytatná a kormányzást, elképzelései közé azonban belefér az együttműködés a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal is. Az elemzők arra figyelmeztetnek, a korábbi évekkel ellentétben az eddig kormányzó jobboldali pártok esetleges összefogásának több akadálya is lehet, leginkább az a tény, hogy Ivan Gasparovic államfő azonnal megbízza a Smer elnökét győzelme esetén. Innét kezdve pedig még az is lehetséges, hogy a Smer a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalommal és a szélsőségesen nacionalista Ján Slota Szlovák Nemzeti Pártjával alakít kormányt. A legtöbb szakértő mégis azt jósolja, hogy „vegyes” koalíció alakul. Nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy a győz tes Smer a kereszténydemokratákat szólítja meg, harmadik partnerként pedig a Magyar Koalíció Pártját kéri fel Fico a közös kormányzásra. vissza Közösségi akarattal a területi autonómiáért Erdély.ma [ 20060616 - 07:28:3 6 ] Forrás: Farkas Réka, Háromszék Az egykori agyagfalvi, illetve az 1918as gyulafehérvári nemzetgyűlések mintájára vasárnap Gyergyóditróban Székely Nemzetgyűlésen kívánják hitelesíteni a székelyföldi magyarság autonómiaigényét. A tervek szerint az összegyűltek határozatot fogadnak el, amely alapelveket szögez le, és követeléseket fogalmaz meg. A nemzetgyűlést összehívó SZNT vezetői szerint az ilyen formában kifejezésre juttatott közösségi akaratot nem hagyhatják majd figyelmen kívül a hazai és nemze tközi fórumok. „A Székely Nemzeti Tanács tulajdonképpen szervező és meghívó. Felkérte a magyar közösséget, vegyen rész a nemzetgyűlésen. A határozatot a közösség hozza, ettől válik legitimmé” — szögezte le Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke. E lmondta, a felolvasásra és szavazásra kerülő határozatot a nyolc széki határozatból gyúrták eggyé. Az SZNT az autonómiáért vívott harc során több utat próbált bejárni, az autonómiastatútum parlamenti beterjesztése, illetve a népszavazások kezdeményezése ne m járt sikerrel, ezért választották most a közvetlen demokrácia eszközét, a nemzetgyűlést. Akárcsak az udvarhelyi nagygyűlés után a kiáltványt, most az elfogadásra kerülő határozatot juttatják el a román és nemzetközi fórumokhoz, felszólítják a román hatal mat, kezdje el a tárgyalásokat a területi autonómia létrehozása érdekében. A szervezők azt remélik, minden székelyföldi település képviselteti magát a vasárnapi nemzetgyűlésen, bíznak benne, legalább tízezer ember jelenik meg. „Ha sor kerülhetett volna a népszavazásokra, tudnánk pontosan, hányan kívánják az autonómiát, így nem tudjuk. A közvetlen demokrácia elve: aki a közélet ügyeibe nem kíván beleszólni, az nem kötelezhető erre, aki azonban vállalja, az képviseli a távolmaradókat is” — szögezte le Feren cz Csaba. Ennek ellenére úgy véli, ha nagyon kevesen mennek el Ditróba, ha csak néhány száz ember gyűl össze, azt jelenti, a közösség nem akarja a területi autonómiát, fölösleges az SZNT küzdelme. Árus Zsolt, a szervező gyergyói széki tanács elnöke hangsúl yozta, az SZNT azt szeretné, ha az autonómia érdekében az összes magyar politikai erő együttműködne. Pont ezért hívták meg az RMDSZ képviselőit, szenátorait, és levélben fordultak Markó Bélához