Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-15
20 országjelentésből kimaradhat a kisebbségi kérdés. Nem gondolja – miközben dicséretes az előrelátása – , hogy az uniót ismerő képzeletbeli cinikus ezt már jóval előbb is megjósolta volna? – A cinikusnak sajnos ebben „véletlenül” igaza lett volna. Jól emlékszem a meghallgatásra. Egy hétfői este volt, és Olli Rehn későbbi jelentésének valószínűleg a piszkozatával jött el. Elmondta azt, amit aka rt – de a kisebbségről nem beszélt. Azt viszont tudom, hogy 2005ben, egy fél évvel korábbi jelentésben még szerepelt a magyar kisebbség. Olli Rehn akkor este tehát ezt az egész témát lesöpörte az asztalról. Azokra a kérdésekre pedig, amelyekre válaszolt, rosszul válaszolt. Például azt mondta, hogy az egyetem előtti („preuniversity”) magyar nyelvű oktatással nincs probléma. Lehet, hogy számára nem „probléma”, de tudjuk, hogy Romániában a magyar anyanyelvű gyerekek több mint hatvan százaléka nem jár magyar nyelvű iskolába. Ez is jelzi Rehn érzéketlenségét a kisebbségi kérdések iránt. – Ön az erdely.ma internetes portálnak a meghallgatás után kijelentette, hogy Rehnt azért nem érdekli az erdélyi magyarok sorsa, mert egy többségi nemzet tagjaként nem tudja bel eélni magát a kisebbségek helyzetébe. Ugyanakkor Rehn Finnországból jön, amely minden jogot megad az Ahlandszigeteken élő svéd kisebbségnek, ami csak elképzelhető… – Belső szuverenitása van az Ahlandszigeteknek. Hogy mindezek ellenére Rehn miért nem érzé keny, azt nem tudom. E kiábrándító ülés után beszéltem Gál Kingával és Tabajdi Csabával, akikkel elhatároztuk, hogy közösen lépünk. Én egy háromlépcsős akcióban gondolkodtam. Az első javaslatom az volt, hogy az RMDSZ vezetője, Markó Béla, vegye fel a kapcs olatot Rehnnel, a második, hogy induljon egy levélírási kampány, a harmadik pedig az, hogy mi magunk, képviselők is írjunk egy levelet Rehnnek. Az akció második pillére, a levélírási kampány egyébként jól sikerült, de kudarcot vallott. Ahogyan mondani szok ták: az operáció sikerült, de a beteg meghalt. Rehn mintegy négyezer levelet kapott. Háromnégy formalevelet szerkesztettünk, mégpedig vegyesen, angolul és magyarul. Voltak egyébként, akik nem a formalevelet küldték el a biztosnak. Azt is tudom, hogy akadt ak néhányan, akik finnül írtak neki, ami nekem nagyon tetszett. Észt feleségem szerint kitűnő finnséggel fogalmaztak. Ez volt az első eset, hogy megmozdult az erdélyi magyar civil társadalom. – Kapott bárki is visszaigazolást, netán választ Rehnéktől? – Tu dtommal senki. – Akkor a következő ezzel kapcsolatos kérdésemet inkább nem teszem fel, mert az kifejezné a véleményemet is. – Annyi biztos, hogy Rehn felfigyelt, mert a levelek elárasztották a postaládáját. Egyébként ő egyszer kijelentette, hogy csak az RM DSZt fogadja el az erdélyi magyar kisebbség szószólójaként. Ez pedig már nagyon közel áll egy számomra elfogadhatatlan antidemokratikus állásponthoz, amely azt mondja, mivel az RMDSZ benn van a kormányban, nagy probléma nincs. Azt is feltételezem persze, hogy az egészben szerepet játszott a sikeres román ellenlobbizás. – Ha Rehnt behelyettesítettük volna egy angol vagy francia névvel, nem ugyanez lenne a történet? – Mindenesetre nem lepne meg. Általában a többségi nemzetek, a nagy államok eléggé érzéketlen ek az ilyen ügyekben. Azt tudjuk, hogy a franciák nem hisznek a kisebbség létezésében. Az angolok más taktikát alkalmaznak: ők elismerik a kisebbségek létezését, de a kérdés rendezve van. Walesben például teljes hivatalos kétnyelvűség van. Ám ha azt mondju k a briteknek, hogy „hiszen maguknak van egy kiváló modelljük”, akkor azonnal azt felelik, hogy az nem „modell”, hanem egy egyedi, kifejezetten Walesre alkalmazott megoldás. Az angolokat ennyire érdekli az ügy. A németek pedig mással vannak elfoglalva. Pél dául az oda bevándorolt törökökkel, akiknek a helyzete teljesen eltérő a Romániában élő magyarokétól. A magyarok ugyanis úgy lettek Trianon következtében román állampolgárok, hogy azt soha nem kérvényezték. Ez az ő beleegyezésük nélkül történt. Ők tehát az állampolgárságukat sohasem tartották legitimnek. Amivel mindaddig nincs semmi baj, ameddig nincs demokrácia. De ha az van, akkor egy demokráciának el kell nyernie valamennyi polgára szemében a legitimitását. Ami a magyarok esetében soha nem történt meg. – A csatlakozás előtt különösen az SZDSZ hangoztatta teljes hangerővel, hogy az uniós csatlakozás majd „eltünteti” Trianon következményeit. Ekkor azonnal az akkor már régen uniós tag Görögországban élő macedónokra gondoltam, akiknek a kisebbségi létét Athén egyszerűen még csak el sem ismeri… – Azért a görögországi török kisebbséghez sem szeretnék tartozni. Azt mondják róluk, hogy „szlavofón hellének” – valójában görögök, csak nem beszélnek görögül… Alapvetően az EUban léteznek egyedi megoldások, és ebből se nki nem akar általánosítani. Vannak nagyon jó példák, mint a finn, a déltiroli, a belga és a többi. – A rendkívül rokonszenves Hantz Péter, a kolozsvári Babes – Bolyai egyetem tanára többször járt Brüsszelben a magyar oktatásért vívott küzdelme folytán. Egy ik alkalommal azt mondta a magyar újságíróknak, hogy a kitűzött időben még ne kezdjük el a sajtótájékoztatót, mert két olasz újságíró is ígérte, hogy megérkezik. Arra kértem, hogy talán kezdjük el mégis, mert az olaszok úgysem jönnek. Hantz Péter azonban v árt majdnem fél órát. Mindhiába. Nem a naivitásunkat jellemzi ez az eset kisebbségi ügyben a soksok évtized után?
