Reggeli Sajtófigyelő, 2006. június - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-06-01
16 (2) A forint árfolyama az egyébként jól bel ő tt intervenciós sáv közepér ő l (1 euró=282 forint) az er ő s oldal szélére szökkent, azaz 1012 százalékot er ő södött; (3) Borult a kereskedelmi mérleg, a magyar vállalatok százai zártak be, mert egyrészt az er ő s forint versenyképtelenné tette ő ket külföldön, másrészt pedig az importáru az említett 1012 százalékos árel ő nyhöz jutott a magyar termékekkel szemben; (4) A megn ő tt kamatkiadások legalább 120 milliárd forintos többletköltséget okoztak a költségvetés nek. A bevett vélemény, miszerint ezekért a következményekért kizárólag a fiskális politika a felel ő s, nem felel meg a valóságnak. A kormány b ő kez ű sége kétségkívül többletkeresletet generált, de az, hogy a többletkeresletet a belföldi vagy az import termé kekb ő l elégítik ki, els ő sorban árfolyamkérdés. Az, hogy a háztartások eladósodása els ő sorban devizában történt, mindenekel ő tt az elmúlt négy év kamatpolitikájának a következménye.A költségvetés, az árfolyam és a folyó fizetési mérleg közötti összefüggések és hatások összetettek. Nem lehet tehát költségvetési hiányról, fiskális politikáról, adó- és más reformokról beszélni figyelembevételük nélkül. A tanulság az, hogy az egyébként bevált módszerrel meghatározott intervenciós sáv közepét ő l (282 Ft=1€) való tö bb mint 10 százalékos eltérés (t.i. a sáv er ő s oldalára) indokolatlan. Az er ő s forint paradox módon hozzájárul a költségvetési hiányhoz, mert visszafogja a gazdaság növekedését, nem engedi a magyar vállalkozások kibontakozását, ugyanakkor a vásárlók kezébe n egy csalóka vásárlóer ő növekedés benyomását kelti, ami tovább növeli a már egyébként is túlf ű tött fogyasztói keresletet. Tudomásul kell venni, hogy a magyar munkaer ő állomány mintegy 80 százaléka nem rendelkezik azokkal a képzettségekkel, amelyeket a mag as hozzáadott érték ű termékek el őá llítása igényel. Szintén tudomásul kell venni, hogy a magyar ipar kevés olyan szabadalommal rendelkezik, amely tompíthatná a magyar gazdaság árérzékenységét. Nekünk nincs Nokiánk. A magyar output árérzékeny. Az árfolyam na gyon is számít. Az er ő s árfolyam kedvel ő i leggyakrabban az infláció visszaszorítására hivatkoznak. De ez a hivatkozás sem meggy ő z ő . Az infláció els ő sorban a termelékenység növekedését meghaladó jövedelemkiáramlásból fakad, és az árfolyam er ő sítése erre a j elenségre nem orvosság. Továbbá az inflációt egy felzárkózó ország esetében másképpen kell értelmezni, mint egy fejlett gazdaság esetében. El ő ször is azért, mert maga az egészséges felzárkózás sajátos inflációs tünetekkel jár, amelynek várható méretét, jel legét és okát a BalassaSamuelson elmélet már feltárta. Másodszor pedig azért, mert ha a felzárkózás, mint a mi esetünkben, egy valutaövezetbe való belépéssel jár, a nominális árfolyam, és a vásárlóer ő paritás alapján számított GDP közti különbözetet meg k ell szüntetni. M á rpedig a mi esetünkben a kett ő közötti különbség nem kevesebb, mint 70 százalék. (Az el ő bbi 87 milliárd euró, az utóbbi 147 milliárd euró.) Jelenleg az euró övezeten belül a legnagyobb elétérés 17 százalék, de az is csökken ő tendenciát mut at. A különbség ú gy oldódik fel, hogy a vásárlóer ő csökken, azaz "inflálódik". A folyamat az eddigi tapasztalatok szerint háromnégy évig tart. Ha tehát azt tételezzük fel, hogy négy évvel az euróhoz való csatlakozásunk után a magyar vásárlóer ő 17 százalék kal fogja meghaladni az árfolyam alapján számított GDPt, az egyébként várható infláción túl további 53 százalékos árnövekedésre kell számítani, mégpedig akkor, amikor már nem állnak rendelkezésünkre azok a monetáris eszközök, amelyekkel ezt a nyomást keze lni lehetne, hiszen akkor már az euró övezet tagjai vagyunk. Paradox módon tehát sem az er ő s forint, sem pedig a túlzottan alacsony infláció nem szolgálja a csatlakozást. Borítékolható, hogy ha egy ország egy ekkora árfolyam- és vásárlóer ő paritás közötti különbözettel lép be az euró övezetbe, hosszú ideig nem lesz képes a maastrichti inflációs feltételeket teljesíteni. Az EU eddigi színlelt vagy valódi közömbössége ezzel a problémával szemben nem megnyugtató, hiszen az EUnak az se rossz, ha a csatlakozás után az inflációs feltétel nem teljesítésére hivatkozva megvonja az egyébként nekünk járó támogatásokat. Az elhamarkodott csatlakozás tehát csapda lehet. Az MNB által kialakított rendkívül magas kamatszint arra ösztönözte a magyar háztartásokat és vállalatokat, hogy devizahiteleket vegyenek fel. A felértékelt forint, ami a magas kamatszint közv etlen eredménye volt, egyrészt rombolta a reálszféra versenyképességét, másrészt egy rendkívül magas hozamot biztosított a kötvénytulajdonosoknak anélkül, hogy a fogyasztás dinamikus növekedését korlátozta volna. Bár a minimálbér radikális emelése és az ál lam túlköltekezése kétségkívül növelte a keresletet, a monetáris politika szerepét és felel ő sségét a kialakult helyzetért már csak azért is hiba lenne figyelmen kívül hagyni, mert (mint ahogy az elmúlt négy évben többször is bebizonyosodott), a fiskális és monetáris politika ellentmondásai negatív következményekkel járnak. Az el ő ttünk álló id ő sz akban ennek az ellentmondásnak mindenféleképpen véget kell vetni, mert ha ez folytatódik, még a legjobb reformcsomag sem fogja meghozni a várt eredményt. Szükség van konszenzusra az árfolyammal, illetve a folyó fizetési mérleg kívánatos szerkezetével és az infláció elfogadható szintjével kapcsolatosan.