Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-06
15 torzításokkal; a nyugatiakban általában a hidegháborúval összefüggésben. Sokáig csak a sajtó, illetve az akkoriban születő televízió volt a hírforrás. Hogy mi miért történt, és milyen következményekkel járt, hogyan hatott ez az esemény a Szovjetunióra és Európára, arról máig kevés szó esik az iskolákban. Még mindig nem tekinthető általánosnak, hogy a tankönyvek 1956ot nemzetközi összefüggés be helyezve annak a folyamatnak fontos állomásaként mutatják be, amely az 1989es változásokhoz vezetett. De hogyan lehet folyamatokat érzékeltetni, ha a tananyag egyre szűkül? Lehete feladatuk a tankönyveknek, hogy ne csak tanítsanak, hanem emléket is ál lítsanak az események részeseinek? Hogyan lehet tudatosítani, hogy a tanulás folytatódik azután is, hogy kilépünk az iskolából? Mintha erre a kérdésre keresték volna a választ a rendezők. A tanácskozásra érkezőket kamarakiállítás fogadta a fehérvárcsurgói kastély könyvtárterméből nyíló két helyiségben. Válogatás az 1956os forradalom nemzetközi sajtójából, Fejtő Ferenc gyűjteményéből. Korabeli cikkek eredetiben és magyar fordításban, a Times, a Le Monde, az Aurore, a Life magazin ötvenhatos különszámának me gsárgult lapjai a falakon. Két szabadságharc: 1848 és 1956 követeléseit, jelszavait, a korabeli sajtót hasonlította össze a tanácskozás nyitó előadásában Gyarmati György, a magyar Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának főigazgatója. A konferen cia témáját megalapozó másik előadó, Szakolczai Attila, az 1956os Intézet kutatója előrebocsátotta: az 1956os forradalmat és szabadságharcot a XX. század történelmének meghatározó eseményeként értékeli, de úgy látja, befogadása ma is problémát jelent. Pé ldaként idézte fel, hogy 2001ben egy itthoni kisváros polgármestere azzal fogadta az októberi megemlékezésre érkező szónokot, hogy ő ma is ellenforradalomnak tartja az 1956ban történteket. A kutató szerint az 1956os magyar forradalmat a hatalom végtelen ostobasága robbantotta ki. Ez az egyik legismertebb és legpozitívabbnak tartott történelmi esemény a világon, minket mégis megoszt ahelyett, hogy felemelne. Nincs nemzeti közmegegyezés sem a személyek, sem az események értékelésében. Hiányoznak azok a csa tornák, amelyek révén szélesebb körű, hiteles ismeretekhez lehetne jutni az 1956os események rettenetesen bonyolult szövevényéről. Figyelemre méltó következtetésekre jutott Baracs Nóra, a pécsi Széchenyi István Gimnázium és Szakközépiskola történelemtanár a tíz itthoni középiskolai tankönyv összehasonlító vizsgálatával. Megállapította, hogy a forradalom óta eltelt ötven évben kétszer hallgatták el, mi történt valójában. Először még túlságosan friss volt az emlék, később már nem volt kényszer az eltorzított eszmék terjesztése, de a tankönyvek 1945tel lezárultak. Az 1991től használt tankönyvek már forradalom és szabadságharc néven említik 1956ot, de kevés teret szentelnek a számunkra sorsdöntő napoknak. A téma 1995ben lett kötelező érettségi anyag. Összeha sonlításul Baracs Nóra megnézte, mennyire tartják fontosnak ezek a kiadványok az 1968as prágai eseményeket. Az egyik 2005ben megjelent könyvben egyetlen mondatot talált róla. Ezek után úgy érezte, kevésbé jogosan keresi a nálunk történtek bővebb bemutatá sát a környező országok tananyagában. A mi új tankönyveink fele korszakhatárként tárgyalja 1956ot, általában kéthárom leckében dolgozza fel. A forradalom szó mindegyikben leckecímként is szerepel, a forradalom és szabadságharc kifejezés együttes használa ta ritkább. Különösnek tartja, hogy máig nincs hiteles beszámoló arról, mi történt a Kossuth téren október 25én. A résztvevők, az áldozatok, a sebesültek és az emigránsok számával a legtöbb tankönyv foglalkozik. A sebesültek száma mindenütt húszezer, az á ldozatok számáról nincs megegyezés. A nagyhatalmi érdekek vizsgálata, az Egyesült Államok szerepének megítélése erősen szubjektív. Az elemző úgy látja, fontos etikai kérdés, mit tanítanak arról, hogyan válhatott Kádár évtizedekre az ország első emberévé. S orin Antohi (Románia), a CEU történelem tanszékének vezetője az idén novemberre tervezett nagy nemzetközi konferenciáról adott hírt, amelynek egyik fő célja az, hogy a legfrissebb és legmagasabb szintű történeti kutatások eredményei eljussanak a tanárokhoz is. Antohi a román oktatási minisztérium vezető munkatársaként azt tapasztalta, hogy az idősebb oktatók nem vették figyelembe hallgatóik érdeklődését, nem változtattak pártbeállítottságú, szűkített perspektívájú szemléletükön. Még most, tizenhat év eltelt ével sem reformálták meg alapjaiban a történelemtanítást. Fiatalabb honfitársa, a volt oxfordi ösztöndíjas Razvan Paraianu, aki 1990ben szerezte meg diplomáját Bukarestben, 1956ban még nem is élt. Kutatásai azt bizonyították, hogy az emberek vegyes érzel mekkel: félelemmel, reménnyel és empátiával figyelték Romániában az 1956os eseményeket. A tankönyvekben azonban mindennek nyoma sem volt 1989 előtt. Egy év múlva épphogy megemlítették: Magyarországon elégedetlenség volt tapasztalható a kommunista rendszer rel szemben. A tankönyveket ugyanazok írták, akik korábban, és kerülték a közelmúlt „kényes” kérdéseit. Sokan közülük ma is azt hangoztatják, tankönyv ne tárgyaljon vitatott témákat, „adatokra, ellenőrzött tényekre” van szükség, kételyeknek, kritikának nin cs helye. Márpedig az 1956os forradalom még sokáig „vitatott esemény”. De ez a tartózkodás nem csak a lengyel vagy magyar forradalomra vonatkozik. A szuezi válságról sem szólnak a tankönyvek egészen 1995ig. Paraianu szerint a román történészek a
