Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-05
20 A június 17én esedékes - előrehozott - szlovákiai választáson mindössze a jogosultak 57,2 százaléka készül részt venni - derül ki egy friss felmérésből. Sőt, a korábbi választások és népszavazások folyamatosan csökkenő részvételi arányai ar ra engednek következtetni, hogy a részvétel ezúttal minden korábbinál alacsonyabb is lehet. Elemzők szerint a fenyegetően alacsonynak ígérkező részvétel okait az érdektelenségben, a szlovákiai társadalom jelentős rétegeinek politikai kiábrándultságában kel l keresni. vissza Alkotmánymódosítást szeretne Sólyom Népszava 2006. május 5. Szerző: Csík Rita Kívánatos lenne, hogy a kormány által tavaly kezdeményezett, a határon túli magyarok iránti felelősségvállalást erősítő alk ománymódosításra sor kerüljön. Reméli, hogy ez még nincs végleg elvetve - jelentette ki tegnap Sólyom László köztársasági elnök. Azt követően közölte ezt, hogy egy konferencia keretében 17 határon túli magyar értelmiségivel, tudományos kutatóval, újságíróv al és egyházi személyiséggel folytatott eszmecserét a külhoni magyarok helyzetéről és jövőjéről. Az elhangzottak alapján megerősödött benne az a meggyőződés, hogy nem lehet általában határon túli magyarokról beszélni, hiszen nemcsak országonként, de régió nként is másak a kilátásaik, és különbség van a tömb, illetve a szórvány magyarság helyzete között is - összegezte az elhangzottakat az elnök. Sólyom fenyegetőnek nevezte, hogy a határon túli magyarok lemaradnak a modernizáció során. Erre utal az igen jele ntős népességfogyás és az elvándorlás körükben. Lehangoló látni, hogy a külhoni magyarok képzettsége rosszabb, mint az ugyanazon ország többségi nemzetéé, Romániát és Szlovákiát kivéve pedig gyakorlatilag nincs számottevő magyar értelmiség. Az elnök szerin t ezért nagy szerepe van az oktatásnak. Nem elegendő magyar nyelvű egyetemeket fenntartani, a nyelvoktatást már az óvodában el kell kezdeni. Annak érdekében pedig, hogy a határon túliak könnyebben kapjanak munkát, az iskoláknak segítenie kell a többségi ny elv oktatásával az integrációjukat. A magyar támogatáspolitika alapvetően rendben van - közölte kérdésünkre a köztársasági elnök, hozzátéve, hogy a meghívott kutatók arra is figyelmeztettek, valódi kontrollra van szükség arról, hogy miként hasznosul a szé tosztott pénz. Az elnök megerősítette azt a korábbi nyilatkozatát, hogy a most kezdődött és több éves konferenciasorozat nem konkurenciája a hivatalos kormányzati nemzetpolitikának, hanem a pontos helyzetfelméréssel hozzájárul a politika formálásához. vissza Kritizálták a támogatáspolitikát a határon túli értelmiségiek - Nem lehet általában a határon túli magyarságról beszélni Magyar hírlap 2006. május 5. Nem lehet általában a határon túli magyarságról beszélni – állapí totta meg Sólyom László a határon túli értelmiségiek részvételév el tartott egész napos konferencia után. Az államfő azért hívta meg a Sándorpalotába a tizenhét, a témában jártas határon túli civilt, hogy ne csak politikusoktól tájékozódjon a külhoni magyarok helyzetéről. Sólyom saját hatáskörében döntött a találkozóró l, az előkészületekben a magyar kormány nem vett részt. Sólyom László kiemelte: nagy a veszélye annak, hogy az egyre fogyatkozó határon túli magyarság lemarad a modernizációban. Az államfő szerint az egyes országokon belül is rendkívül különböző a magyar ság helyzete, és régiónként gyökeresen mások a magyar emberek kilátásai. Ezt tartotta a megbeszélés legfontosabb tanulságának Andócsi János is, aki a horvátországi magyar kisebbség helyzetéről beszélt a konferencián. A Hercegszőllősi Magyar Kisebbségi Ön kormányzat elnöke a Magyar Hírlapnak kiemelte, hogy szinte minden jelenlévő kritizálta a jelenlegi támogatáspolitikát, és szóvá tette, hogy eddig még egyetlen magyar kormány sem készített felmérést arról, egyáltalán hogyan hasznosulnak a kapott pénzek. A köztársasági elnök egyébként a délelőtti előadásokba egyáltalán nem szólt bele – bár sokat jegyzetelt – , és a kerekasztalbeszélgetésen is inkább csak kérdezett, javaslatokat nem tett.