Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-22
11 A megmozduláson a szervezők részéről a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) helyi szervezeteinek vezetői, valamint az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői szóltak a r észtvevőkhöz. A tüntetők nyilatkozatot adtak át a város polgármesterének, akitől azt kérték, hogy tűzze napirendre ismét a magyar iskola létrehozásáról szóló határozattervezetet. Kolozs megyében február végén Tordán és Bánffyhunyadon az RMDSZ helyi sz ervezeteinek kezdeményezésére vitatták meg a két település tanácsában az önálló magyar iskola kérdését. Az oktatási intézményeket különféle helyi iskolákban már létező osztályok egy épületbe tömörítésével hoznák létre. A kezdeményezők akarata azonban a rom án többségű helyi tanácsok ellenállásába ütközött. Az önkormányzatok annak ellenére szavazták le az erről szóló határozattervezeteket, hogy mindkét várost a romániai magyar érdekvédelmi szervezet koalíciós partnerei vezetik. A tordai magyarok elégedet lenségét csak fokozta, hogy az ominózus tanácsülésen a szélsőségesen nacionalista NagyRománia Párt önkormányzati képviselői közül ketten minősíthetetlen szavakkal támadták a magyar iskola ügyét pártoló helyi tanácsosokat és az erdélyi magyar történelmi eg yház képviselőit. Röviddel a történtek után az önkormányzati ülésen részt vevő helyi unitárius lelkész váratlanul elhunyt. Az ülésen vele együtt tartózkodó tanácsosok és lelkésztársak szerint az unitárius pap halálát az okozta, hogy "túlságosan a szívére v ette a nagyromániások minősíthetetlen támadásait". A két önálló magyar iskola ügyét az RMDSZ országos vezetősége is támogatja. Markó Béla, az RMDSZ elnöke leszögezte, hogy egyetértenek a tüntetés megszervezésével, hiszen - mint fogalmazott - lennie kel l magyar iskolának e két településen is. Az RMDSZnek ez már a sokadik ilyen küzdelme az elmúlt tizenhat évben. A Ceausescurendszer bukása után a marosvásárhelyi Bolyai Farkas Líceum magyar tannyelvű iskolává alakítása korbácsolta fel a szenvedélyeke t közvetlenül az 1990. márciusi véres események előtt. Akkor románok és magyarok csaptak össze a város utcáin. Hosszas viták után csak az elmúlt időszakban sikerült magyar iskolává változtatni ismét a nagy múltú marosvásárhelyi oktatási intézményt. Ezzel s zemben Kolozsváron, közvetlenül a rendszerváltás után, az akkori ideiglenes helyi román hatóságok hozzáállásának köszönhetően egy csapásra három önálló magyar iskola is létesülhetett. A romániai magyar iskolahálózat megerősödése következtében a nagyon elsz órványosodott településeken sem jelentett gondot magyar iskolát alapítani. Így Hunyad és Máramaros megyében nyílt viták nélkül sikerült tavaly létrehozni csak magyar nyelvű oktatási intézményeket. vissza Montenegró kikiáltha tja függetlenségét a népszavazás nem hivatalos részeredményei szerint Petky József, az MTI tudósítója jelenti: Belgrád, 2006. május 21., vasárnap (MTI) - A vasárnapi montenegrói népszavazás nem hivatalos részeredményeiből ítélve Montenegró kikiálth atja függetlenségét, mert polgárok meggyőző többsége, 56,3 százaléka a köztársaság önállósága mellett tette le voksát, de Predrag Bulatovic, az unionista tábor vezetője egyelőre nem ismeri el a vereséget. A népszavazás tisztaságát felügyelő két szervez et, a podgoricai székhelyű monitoring központ (CEMI) és a belgrádi székhelyű Központ a Szabad Választásokért és Demokráciáért ( CESID) közös felmérése alapján közölte az 56,3 százalékos eredményt vasárnap este Zlatko Vujovic, a CEMI ügyvezető igazgatója. Vujovic úgy fogalmazott, hogy "stabil", és elegendően "precíz" eredményről van szó. Marko Blagojevic, a CESID képviselője közölte az RTS szerbiai televízióval, hogy "reprezentatív minta" alapján történt az első becslés, és a végleges eredmények érdembe n nem fognak különbözni az 56,3 százalékos részeredménytől. "Ez egy előzetes becslés, de szerintem komolyabb elmozdulás nem várható" - mondta Blagojevic, emlékeztetve arra, hogy eddig a CESID legnagyobb tévedése is 0,4 százalékos volt. A népszavazási t örvény szerint amennyiben a részvételi arány meghaladja az ötven százalékot, és a népszavazáson résztvevők több mint 55 százaléka igent mond a kérdésre, akkor kikiáltható Montenegró függetlensége. A CEMI és a CESID szerint a népszavazáson a részvételi arány 86,7 százalékos volt. Az unionista tömb vezetője, Predrag Bulatovic, a Szocialista Néppárt elnöke elutasította az előzetes becslést a szakadárok győzelméről. Szerinte a szavazóhelyiségek húsz százalékának összesített eredménye szerint az unionis ta szavazatok 46 százalékos előnyben vannak a szakadár voksokkal szemben. Bulatovic szerint a győzelmet csak a választási bizottság által közzétett eredmények alapján lehet kihirdetni. Arra kérte a szakadár érzelmű polgárokat, hogy békében várják meg a hi vatalos végeredményt. A szerbiai miniszterelnöki hivatalban egyelőre nem kívántak reagálni a montenegrói hírekre, mert csak a választási bizottság adatait tekintik hivatalosnak. A hivatalos eredmények közzétételét várja Boris Tadic szerb elnök is.