Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-18
18 hogy a pártok finanszírozásáról és a tisztségviselők erkölcsi tisztaságának kivizsgálásáról szóló tervezet mellett a következő jelentés előtt fogadják el a kisebbségi törvényt a parla mentben. (rmdsz tájékoztató) vissza Ígéretek versenye jellemzi a választási kampányt Dátum: 20060518 08:09 Beküldte: felvidek A politikusok nyilván azt remélik, hogy a választókat befolyásolják majd az ígéretek száma. Forrás: Magyar Rádió, Haják Szabó Mária Szlovákiában igazi számháború kezdődött a választási kampányban, egymást túllicitálva ígérnek adó- és járulékcsökkentést a kormányzó pártok. Az ellenzék - és jeg yezzük meg, a győzelmi esélyes szociáldemokrata SMER - ezzel szemben a nagyvállalatok, és ahogy a párt elnöke fogalmazott, a gazdagok adóterheit növelné. A 19 százalékos egységes adó helyett visszaállítaná a sávos progresszív adórendszert. A kampány előr e haladtával azonban egyre visszafogottabb nyilatkozatokat hallani Robert Fico pártelnöktől, nyilván a mögötte álló gazdasági körök nyomására - véli Miroslav Kusy politológus. A Magyar Koalíció Pártja és a liberálisok utolsó két pártként a hét végén hozt ák nyilvánosságra programjuk részleteit, a liberálisok és konzervatívok sokkal radikálisabban, négyöt százalékponttal csökkentenék az adókat. Az MKP ezzel szemben 17 százalékos személyi és társasági jövedelemadót, illetve áfát tart reálisnak az eddigi 19 százalékos helyett. - Olyan lépéseket fogunk támogatni, amelyek erősítik az elmaradottabb régióknak az anyagi támogatását - végül is az Európai Unió is ezt támogatja, mondja Bugár Béla pártelnök, majd így folytatja: ha hozzá tesszük még azt a néhány gazdasági elképzelést, hogy a különféle járulékokat csökkentenénk 5 százalékkal, hogy az átalányadó 19 százalékról 17 százalékra csökkenthető volna, akkor ez is segítheti ezeknek a régióknak a fejlődését. vissza Bukarest gratulációkat, Szófia figyelmez tetést kapott Barroso EBelnöktől - A kisebbségi törvényt sürgeti az EU Új Magyar Szó 2006. május 18. Szerző: G. G. A kisebbségi törvény mielőbbi elfogadását kérte a romániai honatyáktól tegnap Olli Rehn, az Európai Bizottság (EB) bővítési biztosa, aki José Manuel Barroso EBelnökkel látogatott Bukarestbe, egy nappal az országjelentés közzétételét követően. "Nagyon jót tenne Romániának, ha októberig elfogadnák a kisebbségi törvényt. Így fordítható Olli Rehn ajánlása" - tájékoztatta lapunkat Márton Árpád RMDSZes képviselő a parlamenti frakciókkal zárt ajtók mögött folytatott tárgyalásokról. A hazai pártok azonban még mindig nem tudtak megegyezni a jogszabály sorsáról, mivel továbbra is elutasítják a kulturális autonómiatanácsokra vonatkozó cikkelyeket. Rehn és Barroso útja Bukarestből Szófiába vezetett, ahová - a román fővárosban elhangzott dicsérő szavakkal ellentétben - komoly figyelmeztetésekkel érkeztek. "Be akarjuk venni Romániát az Európai Unióba (EU) 2007. január. 1jén" - fogalmazott tegnap a Victoriapalotában José Manuel Durao Barroso az Európai Bizottság (EB) elnöke, aki gratulációkkal érkezett Bukarestbe. Felhívta azonban a figyelmet arra is, hogy az igazságügyi reformot a "prioritások prioritásaként" kell kezelniük a román hatóságoknak, és a hátralevő időben azon kell dolgozniuk, hogy behozzák lemaradásaikat. Barroso azt is megerősítette, hogy bár Romániára és Bulgáriára egyaránt és egy időben számít az EU, a két állam csatlakozási felkészültségét különkülön, a saját eredmények alapján ítélik meg. A délután már Szófiába érkezett Barroso, a bolgár hatóságoknak azt az üzenetet közvetítette, hogy az EU több konkrét eredményt vár az országtól a korrupció és a szervezett bűnözés elleni föllépés terén ahhoz, hogy a balkáni államot januárban ta gjai közé fogadja a közösség.