Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-15
20 módon – a Magyar Koalíció Pártja. Koalíciós potenciálja az egekbe szökött, még ha a választási kampányban egyes pártok hajlamosak is elragadtatni magukat, és nacionalista húrokat pengetnek. Az MKP a hét végén tartotta kongresszusát, semmi különös nem történt, elindította kampányát, és kontrázott a nacionalista dallamokra. Ahogy Csáky Pál minisztere lnökhelyettes a kampánynyitó kongresszus el ő tt jelezte, nincs az MKPnak stabil partnere, a pártot mindenki bántja – erre a cseppet sem igaz tételre építi hát az MKP a mondandóját. A párt népszer ű sége némileg megroggyant a kellemetlen reformok hatására, a f ő feladat most az, hogy elvigyék szavazni a magyart. A négy évvel ezel ő tti 11 százalék megismételhetetlennek t ű nik, ha meglesz a tíz százalék, már verheti a hátsóját a földhöz. Fico és támogatói Jelenleg nyolc pártnak van esélye a parlamentbe kerülésre, de közülük kett ő teljesen reménytelen: a kommunistákkal és a faragatlan Ján Slota zsolnai polgármester által vezetett brutálnacionalista Szlovák Nemzeti Párttal (SNS) senki sem hajlandó közösködni. Marad hat párt, ő k viszont a jelenlegi állás szerint bárkivel összeadnák magukat a hatalom érdekébe n. Mármint egymás közt. Az egyik fogadóiroda 1,07es szorzót kínál a Smer gy ő zelmére. (Összehasonlításképpen, körülbelül ennyit adnak egy brazil gy ő zelemre Liechtenstein ellen labdarúgásban.) De ez még nem jelenti azt, hogy kormányt is tudnának alakítani F icoék. Pedig az igen nagy étvágyú, a hatalomtól eddig gondosan távol tartott Ficónak egyenesen a halálát jelenthetné még négy év ellenzékben. Rossz és jó nyelvek szerint is az energetikai lobbi és különféle t ő zsdecápafélék állnak az ifjú politikus mögött. Meg a szakszervezetek. T ő lük nyílt színi támogatást kapott Fico. Ennek ellenére visszatolatott sokat hangoztatott osztogató jelleg ű szociális programjából. Már nem beszél radikálisan progresszív adózásról, ehelyett kétkulcsos adórendszerben gondolkodik (ig az, ez még mindig eggyel több kulcs, mint amennyit az összes többi párt elképzelni tud), már nem nyilatkozik t ő keellenesen, már az is kijött a száján, hogy a reformokat nem kell teljesen eltörölni, ami pozitív közülük, azt meg kell tartani. Már osztogatni is csak ésszel osztogatna, s ő is szigorú költségvetést ígér, mert 2009re eurót szeretne, mint a többi párt. Politikai gruppen Amiben viszont radikálisan ellentmond a többieknek, az az iskolaügy átalakítása és az egészségügyi reformok folytatása, konkr étan ő a megállításukat preferálja. Ami viszont biztos: hiába a Smernek jósolt 3035 százalék (a második helyezett HZDSnek kb. 15 százaléka van), ha nem tud kormányt alakítani. Úgy látszik, ez a sorsa mindenkinek Szlovákiában, akit Meciarnak hívnak, vagy Meciarlightnak csúfolnak. Nyugodtan megtörténhet ugyanis, hogy Dzurinda SDKÚja, a kereszténydemokraták (KDH), a Dzurindáéktól lemorzsolódott Szabad Fórum (SF), az MKP, valamint a HZDS ötös megegyezik, s Fico megint hoppon marad. Éppen ezért lesz kénytele n Fico visszafogni magát, s olyan elvtelen kompromisszumokba is belemenni, amiket nehezen tud majd megmagyarázni. És itt kanyarodunk vissza oda, ahonnan elindultunk. Jelenleg azért t ű nik a legpartiképesebbnek a HZDS és az MKP, mert ellenük igazából senkinek nincs kifogása a kormányalakításra esélyes pártok közül. Bár a HZDSszel kapcsolatban szinte mindegyik párt egy meciartalanított HZDSszel számol. Pontosabban azzal a Meciarral, ak i a parlamenti padsorokban becsületesen nyomkodja a gombokat. A másik négy párt kapcsolatrendszere bonyolult, Dzurindáék kizárják Ficóékat és az SFet, emezek csak Dzurindát, a KDHnak is Dzurindával vannak gondjai. Szóval nem igazán szívelik egymást, de a hatalom képzete minden sebet begyógyít. A június 17i választ á s után nem várható más, mint egy nagy politikai gruppen – mindenki mindenkivel. Legalábbis a tárgyalások erejéig. Molnár Norbert a pozsonyi Új Szó f ő szerkeszt ő je vissza Boszniai szerb merényletkísérlet Népszava, 2006. május 15. Belgrádi lapértesülés szerint merénylet készült Milorad Dodik nemrégiben megválasztott bosznia i szerb miniszterelnök ellen, és a bérgyilkosok valamennyien szerbiaiak voltak. A Press cím ű belgrádi napilap vasárnap közölte nem hivatalos értesülését, amely szerint péntek délután Banja Lukában letartóztattak öt szerbiai személyt azzal a gyanúval, hogy "támadásra készültek" Dodik ellen. A boszniai szerb rend ő rség már néhány napja merényletre utaló adatok birtokában volt - írta a tavaly december óta megjelen ő , a rend ő rségnél jó forrásokkal rendelkez ő belgrádi lap. Milorad Dodik, a Független Szociáldemokra ták Szövetségének elnöke február vége óta a boszniai Szerb Köztársaság (RS) miniszterelnöke. vissza