Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-15
15 Dobolyi Alexandra álláspontja az egyetem kérdésében annál inkább meglepő, mert pártja, a Magyar Szocialista Párt két hónapja egy nyilatkozatot adott ki, melyben kiáll az önálló romániai magyar felsőoktatás, a Bolyai Egyetem újraindítása mellet. A Dobolyi nyilatkozatában elhangzottakat a magyar közvéleménnyel már nem lehet elhitetni, de a magyar követ eléseket elutasító román vezetés fel fogja használni álláspontjának igazolására. Tisztelettel és teljes határozottsággal arra kérünk minden magyar politikust, alapos és minden érdekelt félre kiterjedő tájékozódás után nyilatkozzanak a határon túli magyarsá ggal kapcsolatos kérdésekben. vissza A Bolyai Kezdeményeő Bizottság nevében, Bodó Barna, elnök, Hantz Péter, alelnök, szóvivő, Kovács Lehel, alelnök Péntek Imre, titkár Forrás: Erdély.ma Erdélyi Magyar Televízió – Már idén sugározhat a marosvásárhelyi stúdió [ 20060512 - 13:15:46 ] Elkezdődik az erdélyi magyar televízió és rádió munkatársainak a toborzása a közeljövőben – jelentette ki Nagy Zsolt távközlési és informatikai miniszter, az intézmény alapításával megbízot t Janovics Jenő Alapítvány Kuratóriumának az elnöke. Mint mondotta, a legutóbbi kuratóriumi döntésnek megfelelően jelenleg azon dolgoznak, hogy Marosvásárhelyen alakítsák ki azt a médiacentrumot, ahol működhetne a televízió- és rádióstúdió. Ezt követően lá tnának majd hozzá a munkatársak toborzásához. Nagy Zsolt tájékoztatása szerint a jelenleg rendelkezésükre álló mintegy 300 millió forint csupán a vásárhelyi stúdió kiépítésére elegendő. Ez viszont nem jelentené azt, hogy a létrehozandó tévé és rádió, a m űsor tartalmát tekintve, kizárólag a várost és közvetlen környékét fedné le. A már létező audiovizuális műhelyekkel, helyi kereskedelmi televíziókkal és rádiókkal együttműködve teljes erdélyi lefedésre törekednek – tette hozzá. A miniszter kifejtette: az erdélyi magyar televízió és rádió elindításához, első évbeli működtetéséhez körülbelül 1,8 milliárd forintra lenne szükség. Az elkövetkezőkben további magyarországi kormányzati juttatásokra, illetve saját bevételekből származó pénzösszegekre számítanak. Nagy Zsolt kifejezte reményét, hogy a vásárhelyi stúdió még az év második felében beindul. Alapvető célkitűzésük, hogy a létrehozandó intézmény az erdélyi magyar társadalom valóságairól, Erdélyben szerkesztett, Erdélynek és Erdélyről szóló közszolgálati m űsorokat sugározzon – hangsúlyozta a miniszter. vissza Szabadság Pomogáts: nem az Illyés költségvetésén, hanem a parlamenti képviselőkön kéne takarékoskodni 15:01; 12.5.2006 Akkor is nagy költségvetési gondok lennének Magy arországon, ha a jobboldal jutott volna hatalomra. Ebben a helyzetben éles verseny alakult ki a különböző területek között a takarékossági megszorítások miatti minél kevesebb veszteség érdekében – nyilatkozott a külmagyar célokra jutó támogatások sorsáról Pomogáts Béla, az Illyés Közalapítvány (IKA) elnöke Kolozsváron a Szabadság napilap kérdésére. Az alapítvány valószínűleg rákényszerül terveinek megváltoztatására, mert a tavalyi egymilliárd helyett az idén 800 milliót oszthat szét, és abból is 250 – 300 m illiót csak a jövő évre átcsoportosítva. – Ez teljesen tönkre teszi a közalapítvány helyzetét – állapította meg. Hozzátette: egyetért a takarékossággal, de azt például a parlamenti képviselők és a magyarországi önkormányzatok számának csökkentésével kell v éghezvinni.