Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-11
18 kontraproduktív, és súlyos igazságtalanságokhoz vezet. Igazságtalan, hogy miközben Koszovó nagyon nagy valós zínűséggel függetlenséget kap, a Vajdaság Milosevics által elvett autonómiájának visszaadásáról senki nem beszél. Sajnos a Koszovóról szóló ENSZ BT határozat életszerűtlen feltevésekből indul ki, amelyek tartós feszültséget okozhatnak a térségben. Nem sz abad eleve kikötni, hogy Koszovó megosztása a szerbek és albánok között nem kerülhet szóba. Nem értem, hogy egy méltányos területi megosztással, lakosságcserével mért nem lehet egy tisztább, békésebb helyzetet teremteni. Ezzel szemben Ahtisaari és csapata azt hangoztatja, hogy Koszovónak mindeképpen multietnikusnak kell lennie. Vagyis miközben Szerbiát minden további nélkül szétvágnák, fel sem merül, hogy ezt racionálisabb határok mentén tegyék meg. - Mit gondol miért erőltetik a nagyhatalmak mégis a multietnicitást? - Sajnos azt kell mondanom, hogy a nagyhatalmak nem értenek a kisebbségi ügyekhez. Olyan esetekben is erőltetik a multietnicitást, amikor nyilvánvaló: nem az a megfelelő megoldás. Holott tanulhatnának akár Belgium példájából, ahol a jólét igen magas szintje mellett sem szűntek meg az ellentétek a flamandok és a vallonok között. - Úgy gondolja, hogy az ENSZ részrehajló az albánok javára? - Félreértés ne essék: Koszovó függetlenségét én is elkerülhetetlennek látom, a realitások, a megváltozott etnikai arányok miatt. De ezzel együtt fontos lenne az is, hogy kimondjuk: nem lehet az albánokat kizárólag jutalmazni, a szerbeket pedig csak büntetni. Egy jobban átgondolt, Szerbia és a térség többi országa számára nyújtott garanciákat és ösztönzőket is magában foglaló komplex rendezésben kellene gondolkodni. Mi, magyarok már átéltünk a 20. században egy hasonlóan átgondolatlan rendezést - a tragikus következmények mindenki számára ismertek. - Milye n következményei lehetnek Koszovó elszakadásának? - A második világháború óta először változnának meg a párizsi határok. A szétbomló Szovjetunió, Csehország vagy Jugoszlávia esetében is a létrejött államok az azelőtti tartományi, tagállami határaikat tarto tták meg. Koszovó esetében azonban nem volt ilyen határ. Sajnos a rendezési elképzelések nem veszik igazán komolyan a beláthatatlan láncreakció veszélyét: további táptalajt adhatnak a szeparatista törekvéseknek. Montenegró kiválása elkerülhetetlennek látsz ik, ebbe a szerbek már jórészt beletörődtek. De mindez Koszovó elvesztésével együtt óhatatlanul a szélsőséges szerb erők kezére játszik. Én - Ahtisaarival szemben - valós veszélynek látom a szerbiai politika radikalizálódását egy elsietett és egyoldalú k oszovói státuszdöntés következtében. A sértett és felkorbácsolt szerb radikalizmus célpontja pedig a Vajdaság lesz. A korábbi délszláv háborúk kapcsán is láthattuk, hogy nagy arányú szerb betelepedés indult a Vajdaságba, és ez rengeteg feszültség forrása a mai napig. A vajdasági magyarok ellen elkövetett erőszakos cselekmények száma vélhetően tovább fog nőni, a magyarokat azzal a csendes fojtogatással fogják elűzni, ami már elkezdődött és most is folyik. - Mit gondol, a vajdasági autonómia kérdése miért n em jelentkezik olyan hangsúlyosan, mint Koszovó függetlensége? - Teljesen egyértelmű, hogy a nemzetek közössége abból a premisszából indul ki, hogy kompenzálni kell a Milosevics által, az albánok ellen elkövetett etnikai tisztogatást. Azt nem vették figyel embe, hogy a szerbalbán ellentét sokkal mélyebb természetű, és abban nemcsak Milosevicsnek vannak bűnei, hanem az albánoknak is. A Vajdaságban nem történt ilyen méretű agresszió, ezért ez a kérdés nem vetődik fel hangsúlyosan. - Ön azt is sérelmezi, hogy az ENSZ koszovói rendezési bizottságából kimaradtak a keleteurópai szakértők... - Meg kellene kérdezni az ENSZt, hogy miért egy volt finn köztársasági elnököt bíztak meg, miért nem Vaclav Hávelt vagy mondjuk Horn Gyulát, akik értenek ehhez a térséghez, és érzik ezeket a problémákat. Ahtissari úrnak ki is fejtettem: nehezményezem azt, hogy nincs egyetlen keleteurópai, mondjuk magyar vagy román diplomata sem a bizottságban. Legalább egy belga szakértő kellett volna, aki tapasztalatból ismeri az etnikai ellentétek természetét és tudja, hogy a mélygyökerű etnikumközi konfliktusokat nem lehet olyan egyszerűen rendezni. Azt is igazságtalannak és helytelennek tartom, hogy a rendezési csoportban megint csak a nagyhatalmak képviseltetik magukat, és nem
