Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-09
15 rendelkezésre álló adatokból azt a következtetést levonni, hogy a felperesek tisztségükből fakadó feladataikon túl is kapcsolatot tartottak volna a házaspárral, nem lehet. Az ítélet indoklása szerint Tóth András állítása azért volt jogsértő, mert a felpereseket olyan személyekkel hozta bizalmi kapcsolatba, akiket a sajtó korábban a román titkosszolgálattal hozott összefüggésbe, és felmerült a gyanú, h ogy a házaspár a magyar nemzetbiztonsági érdekeket sértő tevékenységet folytatott. A Szatmári házaspárról kialakult közvélekedés kedvezőtlen volt, és a velük való kapcsolat emlegetésének ténye önmagában is alkalmas volt arra, hogy az érintettek hátrányos t ársadalmi megítélését előidézze. Szalay Péter ügyvéd, a felperesek jogi képviselője érdeklődésünkre elmondta: ügyfeleivel egyeztetve döntenek arról, hogy fellebbezneke Fővárosi Ítélőtáblához a nem vagyoni kártérítésről szóló beadványuk elutasítása miatt. Az ítélethirdetésen sem az alperes, sem jogi képviselője nem jelent meg. Tóth András lapunkkal annyit közölt: fellebbez a határozat ellen. vissza Bejegyzés előtt Szász pártja Magyar Nemzet 2006. május 9. Szerző: Rostás Sz abolcs Júliusra ígéri a pártbejegyzéshez szükséges 25 ezer aláírás összegyűjtésének befejezését az erdélyi Magyar Polgári Szövetség (MPSZ). Szász Jenő elnök a szervezet hét végi választmányi ülését követően elmondta, 70 százalékban már összegyűltek az a láírások, jelenleg azonban azért zajlik lassan az akció, mivel a Kárpátokon túli régiókban házról házra járva kell megtalálni a magyar nemzetiségű lakosokat. Az egyébként a kormányon lévő Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel rivalizáló szervezet a 2008b an esedékes helyhatósági választásokon a magyar szavazatok negyven százalékának megszerzésére számít, a parlamenti megmérettetés előtt pedig hajlandó lenne párbeszédet folytatni az RMDSZszel egy felvidéki mintájú együttműködésről. Ezzel egy időben kétsége ssé vált a Székely Nemzeti Tanács által a székelyföldi Gyergyóditróba tervezett második székely nagygyűlés júniusi megrendezése, Bardocz Ferenc polgármester ugyanis közölte: a székelyek nagygyűlésének nevezett rendezvény engedélyezésével összetűzésbe kever edne az RMDSZ vezetőségével, márpedig ezt a község gazdasági érdekei miatt nem engedheti meg magának. vissza Erdélyi gondok az ENSZ előtt - Tüntetés, sztrájk és polgári engedetlenség az oktatási diszkrimináció miatt? Magy ar Nemzet 2006. május 9. Szerző: Pataky István A kolozsvári Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) beadványnyal fordul az ENSZ emberi jogi, kisebbségügyi és oktatásügyi illetékeseihez a Romániában élő magyarságot érintő, a köz- és felsőoktatással kapcsolato s diszkriminatív állapotok ügyében – erről számolt be tegnap Budapesten Hantz Péter egyetemi adjunktus, a bizottság alelnöke. Vizsgálatot rendelhet el a világszervezet illetékes bizottsága, s ha szükségesnek tartja, felszólítást írhat a román kormánynak a diszkrimináció miatt. Ez az esetleges felszólítás ugyanakkor nem lesz kötelező jellegű, hangsúlyozta Hantz Péter. Az egyetemi adjunktus lapunk kérdésére elmondta: a helyzetről tájékoztatják a magyar Köztársasági Elnöki Hivatalt, s az új kormány megalakul ása után a külügyminisztert és az oktatási tárca vezetőjét is. Néhány nappal ezelőtt erdélyi civil szervezetek és egyházak nyilatkozatot fogalmaztak meg az anyanyelvű oktatás helyzetéről, s azt elküldték Olli Rehn uniós bővítési biztosnak is. Mint ismerete s, a finn politikus Románia csatlakozási felkészültségével kapcsolatban eddig nem fogalmazott meg kritikát a kisebbségek helyzetével kapcsolatosan. A dokumentum egyebek mellett szorgalmazza, hogy mielőbb induljanak be a Babes – Bolyai egyetem magyar tannyelv ű természettudományi, humán tudományi, illetve társadalom- és gazdaságtudományi karai, történjen meg a magánegyetemek akkreditálása, majd ezt követően részesüljön állami támogatásban a Sapientia és a Partiumi Keresztény Egyetem. A nyilatkozatot aláírta a R omániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke is, így azon ritka fellépések egyikéről van szó, amikor Markó Béla és Tőkés László püspök azonos oldalon lép harcba. Bodó Barna, a Bolyai Kezdeményező Bizottság elnöke az Erdélyi Napló című nagyváradi hetilapnak ad ott interjújában elmondta, míg a romániai magyarság politikai tárgyalóasztaloknál akart eddig mindent megoldani, addig vele szemben a többségi politika nem válogatott az eszközökben. „Alkotmányt tisztelek akkor is, ha tárgyalok, de akkor is, ha tüntetek. A kkor is, ha sztrájkolok, akkor is, ha polgári engedetlenséghez folyamodom. Ha a többség nem értékeli, hogy az európai történelemben párját ritkítóan békés közösség vagyunk, akkor