Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-06
28 A valóság talaján Nézzük sorban. Fogadjuk el, hogy igaz Markó feltételezése, és nem Szász Jenőn múlott, hogy a székely nagygyűlésen végül felolvasták a területi autonómiára vonatkozó kiáltványt. Bizonyít ez bármit is? Következik ebbol az, hogy az MPSZ lemondott volna az autonómia célkitűzésérol? Az is zavarja állítólag Markó Bélát, hogy Szász Jeno szerinte nem vetette fel az Székelyföld autonómiaigényét Basescuval való tárgyalásain. Milyen érdekes szerepcsere . Markó, aki képes volt 1996ban úgy kormányt alakítani, hogy (információink szerint) nem ejtett szót legfőbb követelésünkről, s így nyilván semmilyen írásos garanciát nem kapott az autonómia vonatkozásában, a kormányprogram pedig az RMDSZ jogos igénylistá jának csak néhány elemét tartalmazta, aki nem szólt az autonómiáról a Vasilekormány megalakulásakor, aki a Szociáldemokrata Párttal évente megkötött protokollumok idején sem szólt az erdélyi magyarság önrendelkezési, önigazgatási igényeiről, s aki a kiseb bségi törvénybe is csak az autonómia jelszavát foglalta bele, tartalmát nem, Szász Jenőre próbálja ráhúzni a vizes lepedőt, mert az nem akar ajtóstól a házba rontani. Az már az olvasót zavarba hozó, arcpirító, szégyentelen demagógia, amikor Markó Béla azt mondja, hogy nekik sose fogyott el a programjuk Bukarestig, hogy szövegeiket nem Cotroceniben írják, vagy hogy az RMDSZ nem mond mást Erdélyben, mint Bukarestben. Amikor 1993 óta soha, de soha nem ejtettek szót Bukarestben a háromszintű autonómia törekvés éről. Vagyis a programjuk azért nem „fogyott el” az úton, mert eleve otthon hagyták! Amikor RMDSZképviselők mondják belső körben, hogy Markó Béla évek óta nem hajlandó olyan követeléssel előállni, amit tucatszor le nem egyezetett a román partnerekkel, s a z ennek látszólag ellentmondó kisebbségi törvénnyel egyszerűen csőbe húzták. (A román politikum sem működik minden esetben a racionalitás elve mentén: a román fél számára a kisebbségi törvény elfogadása lett volna ésszerű, hiszen jelen formájában az nem bi ztosít semmiféle közjogi hatáskört a románság által olyannyira félelmetesnek lefestett autonómiatanácsok számára.) Markó és az RMDSZ 1996 óta a mindenkori román hatalom első számú szövetségese, s ennek megfelelően kinyilvánított követeléseit nem a magyar é rdekekhez, nem a hivatalos programhoz, hanem a feltételezett román befogadóképességhez igazítja. Markóék következetes autonómiaharcáról szóljon egy elfogulatlan fél, Michel Ebner európa parlamenti képviselő, akivel a Bihari Napló 2006. március 22ei száma közölt interjút. Ebner szerint: „tényleg gond van itt az érdekek képviseletével. A romániai magyarság berkein belül és az anyaországban is. Így nem is csoda, hogy amikor Bukarestben vagyok, és román politikusokkal beszélgetek, akkor ok azt kérdezik: Mégis mit akartok? És hozzáteszik: Az egyik magyar szervezet kormányon van Romániában. És nem kéri az autonómiát. Ugyanakkor a magyarországi kormány sem jelzi az erre való igényt soha egy szóval sem. Akkor meg mit adjunk? És kinek? Meg miért? És amikor a román p olitikusok ezt mondják, valahol igazuk van.” S amikor a riporter rákérdez, hogy mindez hova vezet, Ebner így felel: „(…) én még ilyen helyzetet nem láttam. Egy kisebbség tagjai akarnak valamit, de az őket reprezentálók nem cselekszenek… Szóval nagynagy go ndok vannak az Önök köreiben. A romániai magyar közösségen belül van a rákfene. De most már inkább folytassuk off the record ezt a beszélgetést, ha lehet…” Következetesség? Markó Béla mindezek dacára szemrebbenés nélkül képes azt állítani, hogy az RMDSZ – az MPSZszel szemben – következetesen küzd az autonómiáért. Akkor miként lehetséges, hogy err ől sem Brüsszelben, sem Bukarestben nem tudnak? Miként lehetséges, hogy az RMDSZ 11 (!) év késésben van az autonómiastatútumok megfogalmazásával s a belső választással? Miként lehetséges, hogy nemcsak asszisztált, de tevékenyen hozzájárult a Románia EUin tegrációjából származó potenciális magyar előny ingyenes feladásához? Mindezek a kérdések persze retorikusak, és az RMDSZ részéről minden bizonnyal (szokás szerint) válasz nélkül maradnak. Joggal mutat rá Tőkés László, az EMNT elnöke – egy magas rangú aut onomista delegáció (melynek tagja volt Tőkés Lászlón kívül Bodó Barna, az Erdélyi Magyar Civil Szervezetek Szövetségének és a Bolyai Kezdeményezo Bizottságnak az elnöke, Kató Béla református püspökhelyettes, a Sapientia Alapítvány elnöke, Szilágyi Zsolt, a Magyar Polgári Szövetség választmányi elnöke és Sógor Csaba RMDSZszenátor) brüsszeli útjáról hazatérve – hivatalos nyilatkozatában arra, hogy „az RMDSZ, ahelyett, hogy a csatlakozással kapcsolatos kedvező körülményeket jobban kihasználná – éppen ellenkez őleg: minden mást, ezenképpen a magyarság ügyét is egyoldalú módon a román államérdeknek, nevezetesen Románia feltétel nélküli, mihamarabbi integrációjának rendeli alá. Ekképpen történhetett meg – példának okáért – az, hogy a 2005. októberi közös, románma gyar kormányülés napirendjéről maga Markó Béla pártelnök vétette le az autonómia kérdését, legutóbb pedig Traian Basescu román államelnök a székelyudvarhelyi Székely Nagygyűlés iránt nagyobb megértéssel viseltetett, mint az
