Reggeli Sajtófigyelő, 2006. május - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-05-06
6 A nemzetközi gaz dasági és politikai folyamatokat, Magyarország és a világ viszonyát rendszeresen és nagy hozzáértéssel elemző szerző új könyve az 1956os szuezi válságtól és a magyarországi forradalomtól egészen napjainkig vizsgálja Magyarország nemzetközi megítélésének a lakulását és a magyar külpolitika teljesítményét. A könyv elsősorban a külpolitikai szakértőknek hasznos, de érdekes olvasmány a külpolitika iránt csupán érdeklődők számára is. Az alapos elemzésnek most különös aktualitást ad a nemrég lezajlott választás. Jóllehet a kampányban a külpolitika alig kapott figyelmet, a megalakuló kormány feladatai között fontos helyet kell elfoglaljon a külpolitikai stratégia újragondolása. A Kádárrendszer külpolitikai tevékenységéről szóló fejezetek legfontosabb tanulsága, hogy a nyolcvanas évek elejétől, a két katonai szövetségi rendszer szembenállásának idején a szovjet blokkhoz tartozó Magyarország képes volt nemzetközi mozgásterének óvatos tágítására. Csatlakozott a Nemzetközi Valutaalaphoz és a Világbankhoz, bizalmas je lleggel felvette a kapcsolatot az Európai Gazdasági Közösséggel. A hidegháború visszatérésével fenyegető 1984es esztendőben a brit, az olasz, a német és a belga kormányfő magyarországi látogatása azt jelezte, hogy a vezető nyugati államok hazánkat tekinte tték a térségben a Kelet és a Nyugat közötti közvetítésre egyedül alkalmas országnak. A nyolcvanas évek második felében Magyarország felvette a diplomáciai kapcsolatokat Izraellel, a Vatikánnal és a Koreai Köztársasággal. Legfelső szintű kölcsönös látogatá sokra került sor Magyarország és az Egyesült Államok, a Német Szövetségi Köztársaság és Franciaország között. Ezek a lépések, majd az 1989. szeptember 10i határnyitás bizony alaposan próbára tettek a szovjet vezetés tűrőképességét. 1990 után a Szovjetun ió, a Varsói Szerződés és a KGST felbomlása a korábbinál jóval kedvezőbbé tette a magyar külpolitika nemzetközi feltételrendszerét. Ezek a körülmények, valamint az 198990ben lezajlott rendszerváltás megnyitotta az utat Magyarország csatlakozásához a nyug ati világ addig számunka elérhetetlen szövetségi rendszeréhez. Lengyel László hangsúlyozza, hogy a nyolcvanas évek bátor külpolitikai kezdeményezései, akárcsak a gazdasági reformok, Magyarországra irányították a nyugati országok figyelmét. A rendszervált ás utáni években azonban ez az előny részben elveszett. Míg korábban a magyar külpolitika az ország sajátos helyzetéhez és valóságos súlyához igazodva fokozatosan tágítani tudta az ország mozgásterét, a rendszerváltást követő években jelentkező önértékelés i zavarok feszültségeket okoztak Magyarország és a külvilág viszonyában. A parlamenti pártok abban egyetértettek, hogy Magyarország számára létfontosságú a csatlakozás az euroatlanti szervezetekhez, a jó viszony a szomszédos országokkal és a határon túli m agyarság támogatása. A fő célok sorrendjét, elérésük módszereit tekintve viszont jelentős eltérések mutatkoztak. A könyv emlékeztet rá, hogy a nyugati országokkal a lehető legjobb viszonyra törekvő Antallkormány, majd később a kapcsolatépítést kevésbé s zorgalmazó Orbánkormány is Magyarország történelmi érdemekkel és sérelmekkel megalapozott jussának tekintette a csatlakozást az Európai Unióhoz és a NATOhoz. A Horn, majd a Medgyessykormány viszont abból indult ki, hogy a csatlakozás döntően az ország mai teljesítményén múlik. A szocialistaszabad demokrata kormányok abban hittek, hogy Magyarország euroatlanti csatlakozása hozzájárulhat a jószomszédi viszony építéséhez, és a kettő együtt sokkal eredményesebbé teheti a határon túli magyarság támogatását, mint a nyomásgyakorlás. Kitér Lengyel László arra is, hogy míg a Hornkormánynak Magyarország és szomszédai viszonyát kellett sürgősen rendeznie, addig a Medgyessykabinet egyik első feladata Magyarország és az Egyesült Államok, Oroszország, továbbá Kín a kapcsolatainak újraépítése volt. Ugyanakkor javítania kellett a "státusztörvény" miatt újból feszültté vált magyarromán és magyarszlovák viszonyt is. Lengyel László joggal veti fel, hogy mivel a rendszerváltás utáni legfontosabb külpolitikai célt elé rtük, Magyarország immár az Európai Unió és a NATO tagja, újra kell gondolni a magyar külpolitikai stratégiát. Ehhez a most hivatalba lépő kormány minden korábbinál kedvezőbb nemzetközi feltételek között láthat hozzá. A globális kihívásokkal Magyarországna k nem egyedül kell megbirkóznia, hanem az Európai Unió és a NATO tagjaként. A tagság természetesen nem csupán nagyobb érdekérvényesítési lehetőségeket jelent, de kötelezettségekkel is jár. Részt kell vállalni az Európai Unió stratégiájának megvalósításából . Az elmúlt több mint egy esztendő alatt az Európai Bizottság tagjaként alkalmam volt tapasztalni, hogy Magyarországnak kedvező a megítélése az Európai Unióban. Nagyra értékelik belső stabilitását, a térségben
