Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-05
12 tyáján épült Rodostói Ház udvarán áll. Kassán ugyanis 1906os újratemetése alkalmából felépítették a fejedelem törökországi házának pontos mását. A hétfői szoborav a tó ünnepségen a szlovák kulturális minis ztérium államitká- ra, Biró Ágnes azt hangoztatta: ideje, hogy a két nép közös történelmére a szlovákok ne úgy tekintsenek, mint ami- nek szenvedő alanyai voltak, hanem, mint egyenrangú alkotói. Vass Lajos szerint Rákóczi ízigvérig e u rópai poli- tikus volt, véd elme alatt állt minden egyház, minden társadalmi réteg. Mint a méltatásokból kiderült, Kassa vezető- inek a magyar államtól kapott szobor Kárpátmedence népeinek egymásra találását jelképzei. A helyszínen kiderült, nem mindenki gondolkodott hasonlóan, egy maroknyi tüntető a szobor leleplezésének pill anatában magasra emelte a "Nem kérünk őseink hóhérának emlékművébőlt" szlovák felirattú transzparensét, és a Szlovák Nemzeti Párt jelvényét. A komoly erőkkel kivonuló rendőröknek azonban nem akadt dolga, atrocit ásra nem került sor. Pulen Lajos helyi iskolaigazgató lapunknak elmodta, a sz o bor minden bizonnyal a kassai magyarok identitását is erősíteni fogja. Az est zárásaként a Liszt Ferenc kamarazenekar adott koncertet a Szlovák Nemzeti Színházban. A koncert hely színe korábban a Szent Erzsébet dóm lett volna, de - információink szerint - a kassai érsekség ezt nem bocsátotta rendelkezésre. Vass Lajos és Biró Ágnes a szoboravató előtt a két ország közös kulturális identitását kifejező kulturális örökség állagmegóvá sáról, felújításáról és bemutatásáról szóló nemzetközi egyezményt írt alá. Ennek értelmében a két ország közösen finanszírozza a füleki vár helyreállítását és a berzétei református tem p lom rekonstrukcióját. A magyar állam 2006ban támogatja a csécsi, a fel sővályi, a lakszállási és a nagytoronyai református templomok rekonstukcióját. A szlovákiai műemlékekre az egyezmény értelm é ben az idén, több, mint tíz millió forintot fordít a magyar állam. Hamvay Péter Dicséret Bukarestnek? − Románia már jövő januárt ól az Európai Unió tagja lehet 2006. április 5. (10. oldal) Lovas István Miután az Európai Unióban a szavak és a valóság között a szakadék semmit nem csökkent az annak sz ű kítésére szinte naponta tett ígéretek ellenére, semmi csodálkozni való nincs azon, h ogy a francia szoci a lista Pierre Moscovici európai parlamenti képviselő, volt Európaügyi miniszter – zárt ajtók mögött t a nácskozott Olli Rehn bővítési biztossal, és azt követően jelentette ki Strasbourgban, hogy szerinte a finn bővítési biztos inkább hajl ik arra, hogy Románia 2007ben csatlakozzon. Nyilvánosan az Európai Bizottság még mindig nem teszi le egyértelműen a garast arra vonatkozóan, hogy ajánljae Románia és Bulgária jövő január 1jei csatlakozását. Annyi biztos, hogy sok vacillálásra nincs idő, mert a bizot tságnak május közepén kell kibocsátania hivatalos értékelését a két ország uniós „érettségéről”. Az is kétségtelen, hogy Rehn az Európai Parlament külügyi bizottságában gyengébbnek értékelte Bulgária uniós csatlakozását, mint Romániáét, de azt hangsúlyozta, hogy mindkét ország eset é ben a jövő január 1jei csatlakozás lehetséges. Mosco- vici mindenesetre hangot adott aggodalmának, hogy Rehn szerint a bővítés egyéves késleltetésének politikai terhe „óriási” lenne. Átvilágítás. Meglepetésre Claudiu Secasiut, a kormányzó liberálisok jelöltjét választották a Securitate irattárát vizsgáló bizot tság elnökévé a testület tegnapi ülésén. Lemondott elnöki pozíciójáról az egy héttel ezelőtt megválasztott demokrata Corneliu Turianu, aki egyébként tegnap ügynök múlttal vádolta meg a kormányfőt. Secasiu közölte: az átvilágítók hamarosan közzét eszik vezető román politikusok szekus dossziéját. (R. Sz.) Felavatták a fejedelem emlékművét 2006. április 5. (16. ol dal) MTI - Munkatársunktól Száz évvel azt követően, hogy a kassai Szent Erzsébetszékesegyház sírkamrájában hatalmas állami pompával végső nyugalomra helyezték II. Rákóczi Ferenc és bujdosó társai földi maradványait, a felv i déki városban hétfőn sok száz határon inneni és túli magyar és szlovák előtt felavatták a fejedelem két és fél méter magas bronzszobrát, amelyet a magyar állam adományozott Kassának. Az avatóünnepségen – amelyen részt vett egyebek között Rudolf Schuster, Szlovákia volt köztársasági eln öke, Kassa város és megye vezetői, Magyarország pozsonyi nagykövete és a kassai főkonzul is – Bíró Ágnes, a szlovák kormány kulturális tárcájának államtitkára szlovákul és magyarul elmondott beszéd é ben a magyar történelem egyik legnagyobb alakjának nevezte a fejedelmet. Szerinte a mai Szlovákia nem szenvedő alanya, hanem aktív