Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-25
11 A Lidové Noviny konzervatív napilap megjegyzi: részben igaza van Orbán Viktornak, hogy a választást a jobboldal megosztottsága miatt veszítette el. "Ugyanakkor tény, hogy ezért a helyzet ért személyesen ő viseli a felelősséget" - szögezi le az újság. A liberális Mladá Fronta Dnes, a legolvasottabb napilap így fogalmaz: "A vereség legfőbb oka? Maga az elnök (Orbán), akit sok magyar ki nem állhat. És nemcsak a baloldalon. A jobboldali pártok sem akartak hallani a vele való együttműködésről." vissza Pöttering nem akar felelőst keresni − Az EPP német frakcióvezetője szerint most már a magyar jobboldal jövője a fontos Népszabadság • Inotai Edit • 2006. április 25. HansGert Pöttering, az Európai Néppárt (EPP) frakcióvezetője nem lát negatív trendet abban, hogy két héten belül két konzervatív párt, az olasz Forza Italia és a magyar Fidesz is vereséget szenvedett a választásokon. Olaszországban nagyon kevésen mú lt Silvio Berlusconi győzelme, Magyarországon pedig azon, hogy a Fidesz és az MDF nem fogott össze - mondta lapunknak a német kereszténydemokrata politikus, aki hozzátette: "Az Európai Néppárt sajnálattal vette tudomásul, hogy ez a két párt - amelynek euró pai parlamenti képviselői egyébként jól megértik egymást - Magyarországon nem tudott úgy együtt dolgozni, ahogyan az kívánatos lett volna." Pöttering ezzel megerősítette Orbán Viktor első értékelését, miszerint a győzelem csak az egység hiányán múlt. Abb an a kérdésben azonban nem akart állást foglalni, hogy ki a felelős a Fidesz és az MDF elmérgesedett viszonyáért. "Most nem a múltat, hanem a jövőt kell szem előtt tartani. A két pártnak közös stratégiát kell kidolgoznia, a parlamentben együtt kell működni e, hiszen a ma ellenzéke a jövő kormánya lehet" - sürgette. De hogy ez miként lesz lehetséges a választási kampány után, illetve az MDF és a Fidesz között fennálló ideológiai különbségek tükrében, azt Pöttering ismét nem kívánta kommentálni. "Az Európai Né ppártnak 70 tagja van, különféle politikai hangsúlyokkal. A Fidesz is a szervezet lojális tagja" - szögezte le arra a kérdésünkre, hogy a privatizációval szembeni fenntartásai és Európaszkeptikus kijelentései miatt nem távolodtake el a Fidesz politikusai a néppárti alapértékektől. "Az EPP kereszténydemokrata szervezet, konzervatív és liberális vonásokkal. A három legfontosabb alapértéke a keresztény emberkép, a szociális piacgazdaság és az európai egység" - vélekedett Pöttering, aki szerint ezeket a Fide sz is elfogadja. A lengyel Jog és Igazságosság pártjának populizmusa már más lapra tartozik, de a Kaczynski testvérek mozgalma nem is tagja az Európai Néppártnak - mondta arra a kérdésre, hogy az európai jobboldal nem nyite túlságosan a populizmus felé. Hipotetikus kérdésnek minősítette, hogy a vereség után Orbán Viktor esetleg nemzetközi/európai szinten folytatná a politizálást: "Orbánt nemrég nagy többséggel választották meg az Európai Néppárt egyik alelnökének, és remélem, a jövőben is sikeresen együt t tudunk működni" - mondta Pöttering. vissza Barroso, Blair és Merkel is gratulált Gyurcsánynak − Így értékelték külföldön a választások második fordulójának eredményét Gratulált választási győzelméhez Gyurcsány Ferenc mini szterelnöknek José Manuel Durao Barroso. Az Európai Bizottság elnöke jelezte, továbbra is számít a kormányfő támogatására az EU ügyeiben. Az Európai Bizottság mindent megtesz annak érdekében, hogy támogassa a reformfolyamatot Magyarországon - hangoztatta B arroso, sikert kívánva Gyurcsánynak új mandátumában, és jelezve: azt várja, hogy folytatódik köztük a kitűnő munkakapcsolat. Személyesen gratulált hétfőn a brit kormányfő Gyurcsány Ferencnek a választási győzelemhez. Tony Blair telefonon hívta fel Gyurcsá ny Ferencet, és közölte vele, hogy nagy örömére szolgál a koalíció győzelme. A brit kormányfő szerint a választási eredmény a Gyurcsány Ferenc által mutatott vezetői képesség és reformelkötelezettség jutalma. Egyben megmutatja a reformok mellett elköteleze tt, haladó balközép kormányok választási erejét is. Angela Merkel német kancellár hétfőn gratulált Gyurcsány Ferenc miniszterelnöknek a magyarországi országgyűlési választáson elért sikerhez, s reményét fejezte ki, hogy hamarosan alkalmuk nyílik személyes találkozóra.