Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-03
9 Az RMDSZszel együtt kormányzó román Demokrata Pártot (PD) képviselő Mihail Hardau miniszter nyilatkozata akkor hangzott el, amikor a mag yar érdekképviseleti szervezet nyílt konfliktusban áll a demokratákkal a kisebbségi törvénytervezet elfogadásának akadályozása miatt. Az önálló magyar egyetem kérdése tavaly november óta tartja lázban a romániai közvéleményt, azt követően, hogy a főle g oktatókból álló Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) harcot hirdetett a Bolyai Egyetem visszaállításáért. Ebbe a küzdelembe a BKBsok "nehézfegyvert" is bevetettek, hiszen az ügy támogatásáért megszerezték 80 nemzetközi hírnevű tudós aláírását, köztük Nob eldíjasokét is. Emellett kezdeményezték a BBTEn magyar karok létrehozását is. Ez a tervük viszont kudarcba fulladt, mivel az egyetem román többségű szenátusa az ügy érdemi megvitatása nélkül gyakorlatilag elutasította az új struktúrák létrehozását. A román fél attól tartott, hogy a magyar karok létrehozása az első lépés lenne a BBTE kettészakítása, az egykori magyar Bolyai Egyetem visszaállítása felé. A BKB korábban valóban ezt tűzte ki stratégiai célul. A történtek után azonban a BBTEn tanító oktatók és az RMDSZ között az a konszenzus alakult ki, hogy a magyar karok létrehozását és egy új egyetem megalapítását egyaránt célnak tekintik. vissza Magyarellenes támadások Szabadkán Népszabadság • Szegedi tudósítónktól • 2006. április 3. Március 30ára virradó éjszaka Szabadkán megtámadtak egy magyar fiatalembert, Dusnoki Tibort. Ugyanazon az éjszakán a 66 éves Kasza Mihályt lábon lőtte a házába behatoló 23 éves Igor K. Dusnoki támadóit még keresi a rendőrség, az idős férfiét elfogták. Dusnoki újságíróknak elmondta: magyar nyelven telefonált a mobilján, amikor szerbül beszélő férfiak lefogták, több sebet ejtettek az arcán és a csuklóján, miközben azt mondták, hog y "felvágjuk az ereidet, és elvérzel, mint egy kutya, mert nem érdemled meg, hogy Szerbiában élj". Kucsera Géza, Szabadka polgármestere a Népszabadság kérdésére elmondta: magyarázatot kért Borivoj Mucaljtól, a belügyi titkárság vezetőjétől, miért nem kép es hatékonyabban fellépni a rendőrség a közbiztonság megőrzése érdekében. Kucsera kitért arra, hogy a szabadkai rendőrfőnök adatai szerint az elmúlt év hasonló időszakával összevetve csökkent a városban az erőszakos bűncselekmények száma, ám a VMSZ irodájá ba március 31ig 170 olyan esetet jelentettek be, amikor jellemzően - de nem kizárólag - magyar házakba törtek be ismeretlenek. A polgármester szerint a károsultak jó része nem jelenti be a bűncselekményeket a rendőrségnek, mert nem bízik abban, hogy káruk megtérül. Kucsera szerint az elkövetők nem őshonos szerbek, hanem olyanok, akik ideiglenesen tartózkodnak a városban. A leggyakrabban a külvárosi helyi közösségekben élőket éri támadás. A polgármester közölte: kedden találkozik e helyi közösségek vezető ivel, és javasolni fogja, hogy alakítsanak önvédelmi csoportokat, figyeljék meg, és értesítsék egymást a gyanús idegenekről. A belvárosban videokamerarendszer telepítését fontolgatják. A rendőrfőnök pedig azt ígérte, hogy a közeljövőben részletes jelentés t készít a város közbiztonsági helyzetéről. Kasza József, a VMSZ elnöke, miután meglátogatta a lábon lőtt idős férfit, a Magyar Szó című napilapban úgy nyilatkozott: a történtek a megfélemlítés újabb formáját jelentik. A cél az, hogy az itt élők ne érezz ék magukat biztonságban, és költözzenek el. Borisz Tadics államelnök határozott nyilatkozatban ítélte el a kisebbségellenes bűncselekményeket. Kasza a szabadkai rendőrfőnököt tette felelőssé a helyzet elfajulásáért. Úgy fogalmazott: még mindig azok vanna k a rendőrség kötelékében, akik Milosevicset kiszolgálták. Szabadkán közismert, hogy a jelenlegi rendőrfőnök a háború idején Milan Marticsnak, az egyik horvátországi szerb enklávé vezetőjének a testőrségét vezette. vissza Pá rthívek tömegei a tereken − Gyurcsány igeneket kért, Orbán a múlt szellemével riogatott Népszabadság • Nagy B. György • 2006. április 3. Az MSZP - ha az uniós választásoktól eltekintünk, márpedig eltekinthetünk - először vállalt nyíltszíni kampánydemonst rációt a szombati nagygyűléssel. A Fidesz 2002 után már hagyományt folytatott. Mindkét párt elégedett lehet a nagygyűlések után. Az történt, amit elterveztek.