Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-14
10 Ficónak a legfrissebb közvéleménykutatások szerint jó esélye van arra , hogy a június 17i választások után megvalósítsa elképzeléseit: a Smer egymagában népszerűbb, mint a jelenlegi jobbközép koalíciót alkotó három tömörülés együttesen. A Hospodárské Noviny által idézett elemzők arra számítanak, hogy a Smer a jelenlegi koal íció két pártjával – a kereszténydemokratákkal és a Magyar Koalíció Pártjával – fog össze, és esetleg a Szabadság Fórum néhány képviselői voksára is szüksége lesz. Bár a jobbközép pártok bevonásának örülnének a piacok, a Smer választási ígéretei miatt lazu lhat az a fiskális szigor, amelyre Mikulás Dzurinda kabinetje mindig is törekedett – írja a Reuters. A jelenlegi pénzügyminiszter, Ivan Miklos a napokban kijelentette: a Fico által tervezett adóreform körülbelül tízmilliárd korona (bő 70 milliárd forint) b evételtől fosztaná meg a büdzsét. Az egészségügyben és más területeken beígért költekezés tovább rontaná a szlovák államháztartás helyzetét, így veszélybe kerülne az euró 2009es bevezetése. vissza Kostunica kész tárgyalni a magyar autonómiáról - A határon túli magyar sajtó szemléje MNO 2006. április 13. 14:06 Szerkesztő: Szelei István Kasza József bízik abban, hogy eredménnyel fognak zárulni a VMSZ és a szerbiai kormány közt meginduló tárgyalások a magyar autonómiáról. Á goston András szerint Kostunica csak kijátssza a magyarokat. Az erdélyi Krónika szerint Dávid Ibolyának nem sok esélye marad centrista jobbközép alakulattá formálni az MDFet 2010re. Ez a megfelelő pillanat arra, hogy szakértői szinten párbeszéd kezdődjö n a vajdasági magyarok autonómiájáról, ami reméljük hamarosan pozitív eredménnyel zárja majd le ezt a már régóta nyitott kérdést – jelentette ki Kasza József, a vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke egy szerb lapnak nyilatkozva. Szerinte az a legfontos abb, hogy a téma már nem számít tabunak, és a szerbiai hatalom kész tárgyalni arról. A Vajdaság Ma által idézett szerb lap (Dnevnik) emlékeztet arra, hogy Kasza nemrég abban állapodott meg Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnökkel, hogy a VMSZ szakér tői rövid időn belül kezdjék meg a magyar autonómia lehetőségéről való egyeztetést. A VMSZ elnöke részleteket nem árult ezen tárgyalásokkal kapcsolatban. Ágoston András, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt (VMDP) elnöke a minap úgy fogalmazott, hogy a Kost unica – Kasza megbeszélésekkel a vajdasági magyarság tovább távolodott az autonómiától és, hogy a „kormányfő ügyesen a saját javára és a vajdasági magyarság kárára fordította a VMSZ elnökével való találkozót” – idéz a Dnevnik cikkéből a Vajdaság Ma. A napil ap szerint a szerbiai kormány tárgyalópartnerként csak Kaszát fogadja el, mert Ágoston, Páll Sándor (VMDK) és Rácz Szabó László (MPSZ) Martti Ahtisaarihoz, az ENSZfőtitkár koszovói különmegbízottjához fordult magyar autonómiaügyben, amit Kostunica és Kasz a is rossz lépésnek nevezett. (Vajdaság Ma) Dávid Ibolya történelmi felelőssége A kolozsvári Krónika úgy látja, hogy a demokrata fórum sikere történelmi felelősséget ró Dávid Ibolyára. Ha a pártelnök asszony nemet mond Orbánnak, s miatta újrázhat a Gyu rcsánykabinet, a jobboldal menthetetlenül kikiáltja majd árulónak, és nem sok esélye marad kormánytényezővé, centrista jobbközép alakulattá formálni az MDFet 2010re. (Krónika) A volt román államfő tűnjön el a közéletből Ion Iliescunak a román Szociáld emokrata Pártból (PSD) való azonnali kizárását, valamint a közéletből való végérvényes eltávolítását követelik a romániai forradalmárszövetségek tagjai. A forradalmárok szerint elsősorban a volt államfőt terheli a felelősség, hogy ma sem tudni a teljes ig azságot az 1100 halálos áldozatot és mintegy négyezer sebesültet követelő 1989es eseményekről. A PSD székházából távozókat és a gépkocsikat leköpködő, kővel dobáló tüntetők az országot tíz éven keresztül vezető politikust