Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-07
11 A saját belpolitikai vitáival elfoglalt román sajtó kevés teret szentelt a magyarországi választási kampánynak, így a kormányfőjelöltek vitájának is - jelentette kolozsvári t udósítónk. Rendhagyónak csupán a Román Rádió budapesti tudósítása számít, amelyben a tényszerű adatokon kívül elhangzott: a szerda esti vitában a konkrét adatokat felsoroló Gyurcsány Ferenccel szemben Orbán Viktor általános kijelentésekre, az "így kívánja a magyar nép" típusú populista szólamokra szorítkozott. A tudósító azt is megjegyezte, hogy Orbán gyakran a magyar nép tribunjának szerepében pózolt. A kolozsvári Krónika napilap viszont úgy látta, hogy szerdán az "offenzív Gyurcsány" és a "higgadt Orbán" vitatkozott egymással. A szlovák napilapok közül a pozsonyi Pravda elemezte a szerdai vitát, Gyurcsány keményen ledarálta Orbánt címmel - jelentette pozsonyi tudósítónk. A megszólaltatott magyarországi szakértőkkel összhangban úgy véli, hogy Gyurcsány ke zdettől fogva támadóbb volt, amivel meglepte vetélytársát. A Le Figaro című francia napilap úgy véli, hogy a két nagy párt közül a múlt hétvégén a szocialisták előnyre tettek szert, és a kommunizmus 1989es bukása óta először fordulhat elő, hogy a magyar ok hivatalban hagyják miniszterelnöküket. A Financial Times Deutschland (FTD) német pénzügyigazdasági napilap azt írta, hogy a nagy pártok egymást múlják felül jól hangzó ígéretekkel, de az ország gazdasága szemlátomást nyomás alá kerül. A lap szerint a választás eredménye teljesen nyitott. A Fidesz a közvéleménykutatási felmérésekben sokáig élen állt, de Gyurcsány fokozatosan ledolgozta a hátrányt. "A Fidesz agresszív és sokszor ízléstelen választási harca sok választót elriasztott, így most az eredmén y nyitott" - írta a lap. Nem játs zották ki az "orosz kártyát" a magyar választási kampányban, noha az idén őszszel emlékeznek meg az 1956os felkelés 50. évfordulójáról - állapította meg egy moszkvai lap csütörtöki számában. Bár a Magyarországon kormányzó szocialistaliberális koalíció és a jobboldali konzervatív ellenzék közötti küzdelem alighanem csak a második fordulóban dől el, mindkét fél az Oroszországgal való együttműködés irányvonalát követi - mutatott rá a liberális Vremja Novosztyej. A Der Standard című osztrák liberális napila p szerint a vasárnapi választáson eldől Orbán Viktor, a legvitatottabb, a legellentmondásosabb és a legszínesebb politikus sorsa. Ezzel összefüggésben emlékeztetett Orbánnak arra a kijelentésére, hogy visszavonul pártja éléről, ha az elveszíti a választáso kat. Ha a Fidesz nyerne, Orbán lenne az első kormányfő 1990 óta, aki a választóktól másodszor is hivatali megbízást kapna. A cikkíró szerint Orbán első miniszterelnöki megbízatásának 1998 és 2002 közötti idejére a "reformstagnáció" jellemezte az addig a Ny ugat által éltanulónak tartott országot, valamint nekilendülés a nacionalista pozíciók irányába. Londoni feltörekvő piaci stratégiai elemzők szerint nem döntötte el egyik irányban sem a választások kimenetelét Gyurcsány és Orbán tévévitája. A Goldman Sac hs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési és elemző részlege rövid csütörtöki kommentárjában azt írta: a vita nem volt döntő jellegű, és nem fog sokat mozdítani a közvéleményen sem. vissza Pozsony: makroer edmények ellenére balsikerek Népszabadság • Szilvássy József • 2006. április 7. Szlovákiában első számú kampánytéma lett az egészségügy, tegnaptól több kórház sztrájkba lépett. Alig egy hónapja sízés közben a lábát törte Mikulás Dzurinda pozsonyi kormányfő, aki ennek ellenére egyetlen programját sem mondta le. Tolókocsiban ült repülőre, hogy a Fehér Házban kezet foghasson George W. Bush elnökkel. Odahaza mankóján bicegve fogadta Tony Blairt. Mostani ál lapota jelképértékű is, hiszen a szlovák kabinet is hetek óta ugyanúgy biceg, bukdácsol, ahogy a miniszterelnöke. Azt, hogy nem teljesen béna kacsa, részben a kormányban maradt Magyar Koalíció Pártnak, s még inkább az ellenzéki politikai erőknek köszönheti , amelyek a június 17re előre hozott választások kihirdetésével elérték a céljukat, s nem érdekük a kabinet idő előtti megbuktatása. Szlovákiát évek óta az egyik legerősebb kistigrisként, a kormányfőjét pedig Európa egyik legbátrabb reformereként magasz talják a külföldi gazdasági szakértők. Tegnap Ivan Miklos pénzügyminiszter újabb tényekkel erősítette meg elemzéseik helyességét. Alig ezer nappal az euró tervezett szlovákiai bevezetése előtt Pozsony már