Reggeli Sajtófigyelő, 2006. április - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-04-01
13 A botrány kitört, éspedig teljes joggal, mert a tervezet pontjai ellentétben álltak mindazzal, amit a bíróság ítéletében megállapított és amit előzőleg a kormán y ígért. Lássunk néhány példát! „A nagymarosi vagy adott esetben a pilismaróti vízlépcső üzembe helyezése után – mondja a titkos megállapodás hatodik cikke – a felek megállapodás útján határozzák meg az üzemeltetés szabályait.” Majd így tovább: „A felek a szerződésben kölcsönösen lemondanak minden olyan kártérítési jogukról, amellyel kapcsolatos károkat a másik fél jogellenes cselekedete következtében szenvedtek el a Nemzetközi Bíróság 1997. szeptember 25én hozott ítélete szerint. Ez a lemondás a nagymaros i vagy adott esetben a pilismaróti vízlépcső üzembe helyezésével egyidejűleg lép hatályba.” Vagyis Nemcsókék a megállapodástervezetbe visszacsempészték a Nemzetközi Bíróság által elvetett csúcsra járatásos üzemeltetési módot, vállalták a nagymarosi vagy a pilismaróti vízlépcső megépítését, amely a Nemzetközi Bíróság szerint felesleges, valamint elfogadták, hogy a kártérítési igényekről való kölcsönös lemondás a nagymarosi, illetve a pilismaróti gát megépítésétől függjön. Ugyanakkor azt is elfogadták, hogy a dunakiliti tározó Magyarország „nemzeti beruházásaként” épüljön meg, azaz teljes egészében magyar költséggel, sőt azt is vállalták, hogy a bíróság által jogellenesnek minősített C variáns beruházási költségeinek felét a Szlovák Köztársaságnak megtérítik. Ennél rosszabb, Magyarország nemzeti érdekeire nézve károsabb megállapodást elképzelni is nehéz. Semmi köze sem volt a Nemzetközi Bíróság ítéletében foglaltakhoz. Új ítéletre nincs szükség Mibe került volna nekünk a Nemzetközi Bíróság ítéletétől való elt érés? Az alsó vízlépcső építési költségeit legkevesebb kétmilliárd dollárra becsülték. Az igazi kérdés azonban nem az, mibe került volna a vízlépcső, és hány forinttal terhelte volna meg a magyar állampolgárok zsebét, hanem valójában annak a makacsságnak a magyarázata, amellyel Horn és köre, Nemcsók János és társai minden gazdaságossági számítás és jogi érvelés ellenére ragaszkodtak az alsó vízlépcső felépítéséhez. Vajon miért? A hatszázmilliárd forintból, amelyet az ország a dunai vízlépcső megépítésére kö ltött volna, a tűzhöz közel állók, az építkezés irányításában részt vevők busás haszonra tettek volna szert. Ebből a haszonból azután némely párt választási kasszáját is fel lehetett volna tölteni. A klientúraépítés egyik legbiztosabb módja épp egy ilyen n agyberuházás, amely éveken át tart, sokfelé ágazik, s amely bizonyos csoportoknak valóban kapóra jön, csak az ország lesz tőle szegényebb. Mekkorának kellett lennie a személyes anyagi érdekeltségnek, ha az értelmetlenséghez tűzönvízen át ragaszkodtak! A k eretmegállapodás tervezete által kiváltott általános felháborodás hatására a Hornkormány nevetséges mosakodásba kezdett. Kovács László szerint „a keretmegállapodástervezet nem jelent nemzetközi jogi kötelezettséget, ezért nem helytálló az ellenzéknek az az állítása, hogy Magyarország kötelezettséget vállalt az alsó duzzasztómű megépítésére”. Kuncze Gábor is igyekezett megmagyarázni a bizonyítványt: „Csak ökológiai számítások alapján lehet olyan szerződést aláírni, amely az adófizetőknek több százmilliárd forintját érintheti.” Ha nem voltak ilyen vizsgálatok, miért tartalmazta a megállapodás tervezete az alsó vízlépcső megépítését? Erre Kuncze éppúgy nem tudott válaszolni, mint Kovács megmagyarázni a következő tényt. A tárgyaló szakértők vezetőjének kézjegy ével ellátott szöveg nemzetközi jogi szempontból ugyan nem kötelező, de tartalma igenis jelzi, hogy az adott kormány milyen kötelezettségek vállalására kész, hiszen a delegáció tagjai a kormánytól kapott utasítások szerint járnak el. A Hornkormány már az aláírás előtt is hajlandó volt az adófizetők több százmilliárd forintját a Dunába szórni – ökológiai vizsgálatok és gazdaságossági számítások nélkül. Az átlátszó mentegetőzés, a kínos magyarázkodás nem tévesztette meg a választók többségét. Azt ugyan nem t udjuk megmondani, hogy a keretmegállapodás körüli botrány a választók hány százalékát fordította szembe a kormánnyal, de tény, hogy Hornék két hónappal később a választást elveszítették, s menniük kellett. Az 1998. májusi választások nyomán Orbán Viktor al akított kormányt. A Nemcsók János által parafált megállapodás aláírása elmaradt. Arról most már szó sem lehetett, hogy az Orbánkormány a Horn Gyula és Nemcsók János által kitaposott útra lépve az alsó vízlépcső építéséről tárgyaljon, hanem csakis és kizár ólag a Nemzetközi Bíróság szeptember 25i ítéletének végrehajtásáról. Vitathatatlan, hogy a Nemzetközi Bíróság által a bős – nagymarosi ügyben meghozott ítélet végleges, a felekre nézve kötelező. Új ítéletre nincs szükség. Miként Magyarországot sem lehet köt elezni a nagymaros – pilismaróti gát felépítésére, úgy Szlovákiát sem a dunacsúni duzzasztó lebontására. Függőben maradt azonban az ésszerű és méltányos vízmegosztás nehéz problémája, amelyet esetleg harmadik fél szakértőinek bevonásával lehetne megnyugtató módon rendezni, éspedig minél előbb, nehogy a gátépítés megszállottjai negyedszer is megkíséreljék hazánkat jogellenesen káros és hátrányos kötelezettségek csapdájába csalni. vissza
