Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-03
26 lakosságának 84,62 százaléka magyar.A rendőrparancsnok elmondta, hogy a magyar nyelv ismerete hatékonyabbá teszi a rendőri munká t, a magyarul beszélő rendőrök jelenléte erősíti az intézmény iránti bizalmat. MTIinformáció vissza Djindjics bűnöző volt - állítják a szerb radikálisok Népszava, 2006. márc ius 3. Zoran Djindjics igenis bűnöző volt a szerb radikálisok vezére szerint, erre lehet következtetni abból, hogy milyen társaság vette körül a meggyilkolt szerb miniszterelnököt. Tomiszlav Nikolics, a szélsőségesen nacionalista Szerb Radikális Párt (SR S) elnökhelyettese a Politika című napilapban csütörtökön megjelent interjúban beszélt erről. A lap azzal kapcsolatban kérdezte a pártvezetőt, hogy az SRS egyik tisztségviselője, Milorad Mircsics a minap bűnözőnek nevezte Djindjicset. A kijelentésre heves indulatokkal reagáltak a demokrata tömb pártjai. Egyesek közülük az SRS betiltását szolgalmazták, Djindjics néhai pártja, a Demokrata Párt pedig bűnvádi feljelentést is kilátásba helyezett gyűlöletbeszéd miatt. Ennek ellenére Nikolic fenntartja párttársa á llítását, és nem tekinti azt kegyeletsértésnek. "Djindjic igenis bűnöző volt" - szögezte le Nikolics, aki annak alapján állítja ezt, hogy milyen társasággal vette magát körül a volt miniszterelnök. Szerinte a rendőrség tisztában van ezzel, ő pedig nem má stól, mint a néhai kormányfő egyik legközelebbi bizalmasától, Csedomir Jovanovicstól szerzett erről tudomást. A belgrádi média egyre többet foglalkozik azzal, hogy a szélsőségesen nacionalista, jelenleg legerősebb szerbiai párt, - amelynek elnökét, Vojisz lav Seseljt háborús bűncselekmények elkövetésével vádolják - ellenzékből egyre nagyobb nyomás alatt tartja az apadó támogatottságú kormányt, amely a koszovói rendezés folyamatában hovatovább a radikálisok nótáját fújja. Ezzel foglalkozik csütörtöki vezér cikkében a Danas című belgrádi napilap is, amely szerint a radikálisok offenzívájára nem tudnak méltó választ adni a demokraták, másrészt pedig az a benyomás alakul ki, hogy a radikálisok a hangadók a parlamentben. Lassan komolytalannak tűnik - írja a lap , hogy nincs megfelelő válaszuk a radikálisok fenyegetésére olyan tapasztalt politikusoknak sem, mint Vojiszlav Kostunica miniszterelnök, Borisz Tadics elnök vagy Vuk Draskovics külügyminiszter. A Danas szerint talán lenne méltó válasz, ha Kostunica is "h angosan és világosan" a nép tudomására hozná, hogy Szerbia egyrészt akkor kapitulált "feltételek nélkül" Koszovóban, amikor a radikálisok is hatalmon voltak - most pedig eleget kell tenni a kapituláció követelményeinek , másrészt nem lehet elveszíteni azt a tartományt, amely a volt rezsim idején már elveszett. MTIinformáció vissza Nem a Gozsduegyezményre Népszava, 2006. március 3. A négy pártból álló román kormányk oalíció két pártja ellenzi a románmagyar Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló kétoldalú kormányközi egyezmény parlamenti jóváhagyását. Csütörtökön néhány óra leforgása alatt egymás után a négy pártból (Nemzeti Liberális Párt - PNL, Demokrata Párt - P D, Romániai Magyar Demokrata Szövetség - RMDSZ és Konzervatív Párt - PC) álló román kormánykoalíció két pártjának - PD és PC - vezetői hivatalosan is bejelentették: jelenlegi formájában ellenzik a tavalyi, első közös románmagyar kormányülés alkalmával Bukarestben aláírt, egy közös Gozsdu Közalapítvány létrehozásáról szóló kétoldalú korm ányközi megállapodás parlamenti ratifikálását. (MTI) vissza Agim Ceku elfogadta a jelölést Néápszava, 2006. március 3.