Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-03
22 BBTE – Az ENSZ elé viszik a hazai magyar felsőoktatás kérdését Erdély.ma [ 20060302 - 22:46:32 ] Forrás: Gazda Árpád, Lázár Lehel, Krónika „Látják kérem, ezek a hazai körülmények” – jelentette ki Nagy László, a Babes – Bolyai Tudományeg yetem rektorhelyettese, amikor a magyar tagozat közgyűlését áramszünet szakította meg. Az egyetem magyar oktatói több mint húsz percen át gyertyafénynél vitatták a magyar felsőoktatás utóbbi hónapokban kiéleződött kérdéseit. Az áramszünet minden bizonnyal nem az eseményre időzített „figyelmesség” volt az ellendrukkerek részéről, hiszen az Kolozsvár több negyedét is érintette. Szamosközit hívnák vissza A magyar tagozat oktatóinak közgyűlését a Bolyai Kezdeményező Bizottság (BKB) akciói tematizálták. A bi zottság nevében Hantz Péter alelnök tett javaslatot arra, hogy a közgyűlés vonja meg a bizalmat Szamosközi Istvántól, aki az egyetemmel kapcsolatos stratégiai kérdésekben dönteni hivatott akadémiai tanácsban képviseli alelnöki tisztségben a magyar oktatási vonalat. Szamosközi az utóbbi időben több olyan dokumentumot is aláírt, melyben egyértelműen a magyar karok létrehozását sürgető BKB ellen foglalt állást. Kása Zoltán volt rektorhelyettes arra tett javaslatot, hogy ne csak Szamosköziről, hanem a magyar ta gozat teljes vezetéséről legyen bizalmi szavazás. Az erről tartott szavazáson azonban a tartózkodók és az ellenzők száma meghaladta a támogatókét. Nagy szavazattöbbséggel fogadtak viszont el több nyilatkozatot a magyar oktatók. Az elsőt Egyed Emese, a mag yar irodalom tanszék vezetője terjesztette elő. Ebben arra kérték az RMDSZt, hogy lépjen fel határozottan a magyar karok létrehozása mellett, indítson szakmai vitát az önálló állami magyar egyetemről, és érje el, hogy a készülő kisebbségi törvény kulturál isautonómiafejezete, valamint a felsőoktatási törvény biztosítson garanciát az önálló magyar egyetem létrehozására és működtetésére. Horváth Andor javaslatára fogadtak el egy másik nyilatkozatot. Ebben többek között azt sürgetik, hogy az egyetem vezetése tegyen tanúbizonyságot arról: nem a többség diktatúrájára alapozza az intézmény irányítását. A nyilatkozat megállapítja, a magyar karok létrehozása ügyében etnikai szavazás történt az egyetem szenátusában, és leszögezi, felül kell vizsgálni az intézmény je lenlegi struktúrájának alapelveit. Bakk Miklós javasolt egy olyan nyilatkozatot, melyben az oktatók szolidaritást vállalnak a BKBs tevékenységük miatt megfenyegetett kollégáikkal. A Bolyai Kezdeményező Bizottságot is elszámoltatták A BBTE magyar oktatóinak tanácskozásán kiderült, nincs akkora egyetértés a magyar karok létrehozásáról és az ehhez vezető útról az egyetem magyar oktatói között, mint amilyenre a Bolyai Kezdeményező Biz ottság (BKB) által összegyűjtött aláírások utaltak. Mi több, az ülésen legalább annyi bírálat érte a magyar egyetemi oktatás kérdését exponáló bizottságot, mint amennyi a magyar karok létrehozását elutasító egyetemvezetést. Mind Selyem Zsuzsa, mind Könczey Csilla, a magyar tanszék oktatója kifogásolta, hogy a BKB anélkül gyűjtötte a magyar oktatók aláírásait, hogy előtte világossá tette volna, ezeket – az egyetem vezetőségéhez intézett – beadvány alátámasztására kívánja felhasználni. Az aláírók egy része az t hitte, afféle közvéleménykutatás részeként nyilatkozik arról, hogy akarjae a magyar karok létrehozását. Magyari Nándor szociológus egyenesen csúsztatásnak minősítette, hogy az összegyűjtött aláírásokat úgy kommentálták: az egyetem magyar oktatóinak 83 százaléka támogatja az igényt. „A 259nek a 149 csak 57 százaléka, ha pedig a konzulenseket kihagyjuk a számításból, akkor az oktatók 65 százaléka írta alá az íveket” – fejtegette Magyari. A számokra Kovács Lehel, a BKB alelnöke adott magyarázatot. Mint mo ndta, nem keresték meg íveikkel a protestáns és katolikus vallástanárképző karok oktatóit, hiszen ők jelenleg is önálló magyar karokon tevékenykednek. Kihagyták ugyanakkor a pszichológia és a közgazdasági kar magyar oktatóit is, akik már a kezdetekkor közö lték, nem kívánnak részt venni az akcióban. A BKB tagjait Egyed Emese, a magyar irodalom tanszék vezetője vette pártfogásába. „Ezek a fiatal kollégák a karrierjüket kockáztatták. Azt vállalták fel, amivel a romániai magyar felsőoktatás 1990 óta tusakodott ” – jelentette ki Egyed Emese. Hiányolt bizalom