Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-25
10 A VMSZ a világközvéleményhez f ordul Népszavaonline 2006. március 25. A Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) a nemzetközi közvéleményhez fordul, amennyiben a szerbiai belügyi szervek nem állják útját a Szabadkán és környékén elharapózott bűnözésnek, lopásoknak és rablásoknak - közölte pé nteken Kasza József pártelnök. A politikus szabadkai sajtótájékoztatójának legfőbb témája az északbácskai városban és környékén elszaporodott bűnesetek voltak. Kasza emlékeztetett arra, hogy pártja kedden felszólította a szabadkaiakat: jelentkezzenek a VM SZ szabadkai irodáján, amennyiben bűncselekmények, rablótámadások áldozataivá váltak. A felhívás utáni két órában több mint harminc bejelentés érkezett, két nap alatt pedig 61 esetről számoltak be a polgárok, és folyamatosan érkeznek még mindig a bejelenté sek. vissza Vasárnap megváltozhat Ukrajna színe - Vasárnap parlamenti (valamint regionális és önkormányzati) választásokat tartanak Ukrajnában Magyar Hírlap 2006. március 25. Akár elégtételt is vehet vasárnap Viktor Ja nukovics azért, hogy Ukrajna államfője a legutóbbi választáson kibuktatta az elnöki székből. Vasárnap parlamenti (valamint regionális és önkormányzati) választásokat tartanak Ukrajnában. Az új alkotmány szerint a győztest már nem az államfő jelöli korm ányfőnek, hanem a parlament. Ráadásul a majdani kormányfő jogkörei erősödnek, így megtörténhet, hogy a Moszkvához húzó Viktor Janukovics – akit a narancsszínű forradalom fosztott meg az államfői tisztségtől – most majd törleszt az akkori győztesnek, Viktor Juscsenko elnöknek. Minden közvéleménykutatás azt jelzi, hogy a Janukovics vezette "kékek", a Régiók Pártja szerzi meg a szavazatok többségét. Innentől fogva azonban minden bizonytalan. A túljelentkezés csaknem tizenhétszeres: a 450 parlamenti helyért 7 636an versengenek. Janukovics pártja mellett szól, hogy a "narancsszínűek" kiábrándultak és megosztottak: a gazdaság nem akar beindulni, a reformok üteme lassú, a korrupció tartja magát. Janukovics szerint Ukrajna elvesztegetett egy évet. Minden reménye m egvan a nagy visszatérésre. A narancsszínű forradalom győztese, Viktor Juscsenko államfő pártja, a Mi Ukrajnánk megroggyant és szétszakadt. Az elnök menesztette Julija Timosenkót a kormányfői posztról: azzal vádolta szövetségesét, hogy a saját dolgaival f oglalkozik a belviszályok elsimítása és a kormányzás helyett. A rendszerint koszorúba font hajat viselő exkormányfő megsértődött, és megalakította saját nevét viselő pártját, a Julija Timosenko Tömböt. Ez a három párt a legesélyesebb a legtöbb parlamenti hely elnyerésére. Az előzetes adatok azonban azt jelzik, hogy egyik sem szerzi meg az abszolút többséget – a koalíció elkerülhetetlen. A lehetőségek korlátlanok, mert 45 párt színeiben 7636 jelölt indul. (Egy dolog biztos: a független Ukrajna történetében először nem lesz magyar nemzetiségű tagja az ukrán törvényhozásnak.) Elképzelhető, hogy a Mi Ukrajnánk végül megbékél, és Jucscsenko hívei újra összeállnak egy koalícióban a Julija Timosenko Tömbbel. Azt sem tartják kizártnak, hogy Juscsenko követői "nagy koalíciót" alkotnak: a narancsszínűek együtt kormányoznak Janukoviccsal, feltehetően ez utóbbi irányítása alatt. Timosenko előre kijelentette: ez lenne az árulás netovábbja, hiszen így Juscsenko nemcsak Janukovics, hanem Moszkva játékszerévé is alacsonyul na. Az államfő és saját híveit felrázandó Timosenko közölte: ha ő győz, akkor felmondja az Oroszországgal kötött gázmegállapodást. Szerinte ugyanis nemcsak a befolyásos emberek gazdagodnak meg az egyezségen, hanem Moszkva voltaképpen a gázvezetékkel kormán yozza a független Ukrajnát. A három nagy párton kívül a lehetséges kombinációkban számolni lehet az ukrán szocialisták választási szövetségével, a Nye Tak! (Ne így!) tömörüléssel (talán 45 hely), a kommunistákkal (36), de az is lehet, hogy Népi Demokratik us Pártként ott lesznek a parlamentben Leonyid Kucsma volt elnök hívei is 14 képviselővel. Talán bejutnak a radikálisok és a narancsszínű forradalomban nagy szerepet játszó, méltatlanul mellőzött fiatalok, a Pora (Itt az idő) emberei is. A választási küsz öb alacsony, három százalék. Annyi biztos, hogy a Juscsenkotábor és Timosenko hívei együttesen sem szerezhetnek többséget, a másik oldalon viszont Janukovicsnak nagy manőverezési lehetőségei lehetnek. A BBC helyszíni elemzője úgy véli, hogy fennáll az úja bb hatalmi harc kockázata, és ebben a Nyugat felelőssége is tetten érhető. A narancsszínű forradalom kivonta Ukrajnát Oroszország befolyási övezetéből, viszont nem kapott elég segítséget ahhoz, hogy megkezdje ütemes felzárkózását a fejlett demokráciákhoz. Az Európai