Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-23
20 Az erdélyi delegáció az Európai Parlament fideszes képviselői mellett találkozott Tabajdi Csaba szocialista és SzentIványi István SZDSZes EPképviselő kkel is. Tőkés a sajtóértekezleten elismerte: a határon túli magyarság ügyében "konszenzusközeli nemzeti együttműködést" tapasztaltak. Mint elhangzott, az erdélyi magyar politikusok Brüsszelben alapvetően három témakörről, az önkormányzatiságról, az e rdélyi magyar felsőoktatás helyzetéről és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásáról beszéltek EUs politikusokkal. Tőkés László kijelentette: brüsszeli útjukkal azt próbálták elősegíteni, hogy Románia teljesítse azokat a feltételeket, amelyek lehetővé t eszik EUtagságát. Ám hozzátette, hogy nem lehet teljes az az integráció, amelyben a kisebbségi magyarság kisebbségi, alárendelt státusban integrálódna. Tőkést - aki az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, s így a romániai magyarság egyik vezető poli tikusa - az MTI megkérdezte, miként reagál a Fidesz kormányfőhelyettesjelöltjének, Mikola Istvánnak vasárnapi bejelentésére, miszerint "ha négy évre nyerni tudnánk, és (...) utána mondjuk az ötmillió magyarnak állampolgárságot tudnánk adni, és ők szavazha tnának, húsz évre minden megoldódna." Tőkés közölte: ő hamarabb elment a Fideszkongresszusról, így nem hallotta Mikola szavait, s ezért nem akar nyilatkozni. Arra a felvetésre, hogy a szöveg azóta már közismertté vált, a püspök úgy reagált, hogy ő a szöve gkörnyezetre is kíváncsi lenne. vissza A V4ek közös problémáinak rendszerezését indítványozta Pozsonyban a lengyel államfő Keszeli Ferenc, az MTI tudósítója jelenti: Pozsony, 2006. március 22., szerda (MTI) - Rend szerezni és jegyzékbe kell foglalni a visegrádi csoport országainak azon közös problémáit, amelyeket az Európai Unió szintjén kívánnak megoldani - indítványozta szerdán Pozsonyban vendéglátójának, Ivan Gasparovicnak Lech Kaczynski lengyel elnök. Az egy napos hivatalos látogatáson szerdán Szlovákiában járt lengyel államfő és szlovák kollégája, Ivan Gasparovic elsődlegesen a V4ek csoportját alkotó Lengyelország, Szlovákia, Magyarország és Csehország azonos és rokonítható gondjairól cseréltek eszmét. A két államfő közös sajtótájékoztatóján elhangzottak szerint Ivan Gasparovic úgy látja, hogy az Európai Uniót energiaválság fenyegeti, és ha ez bekövetkezik, az előálló helyzetben a visegrádi országok viszonyát meghatározó szolidaritás jelentős szerepet ka phat, mégpedig úgy, "ha a lovagiasság, az egy mindenkiért, mindenki egyért elve alapján segítik egymást". Lech Kaczynski a visegrádi együttműködésről szólva azt mondta: "Az unióban sokkal többet tudunk elérni akkor, ha az érdekeinket közösen képviseljü k." A lengyel államfő a megbeszélés során külön hangsúlyt fektetett a térség infrastruktúrájának fejlesztését, különösen az északdéli irányú autópálya és autóutak építését célzó lengyel törekvésekre, amelyek várható eredményei szerint rövidesen még szoros abbra fűzik Lengyelország és Szlovákia kapcsolatait. A két ország kapcsolatait mindkét államfő kielégítőnek és megnyugtatónak minősítette, annál is inkább, mert lendületesen növekszik a kétoldalú kereskedelmi forgalom. vi ssza Duna TV: április 16tól sugározza műsorát az Autonómia Televízió Budapest, 2006. március 22., szerda (MTI) - Az Autonómia Televízió, a Duna Televízió tematikus csatornája április 16tól sugározza műsorát - tájékoztatta a médium szerdán az MTIt. "Az Autonómia Televízió a fiatal magyarságot megszólító, dinamikus, informatív, tájékozató és szolgáltató jellegű közszolgálati csatorna, amely jól kiegészíti és kiteljesíti a Duna Televízió küldetését" - olvasható az MTIhez eljuttatott közleménybe n. Mint írták, "Magyarországon az első tematikus közszolgálati csatorna, mely 2006. április 16tól sugározza műsorát Európában, Grönlandtól KisÁzsiáig és ÉszakAfrikában". Az Autonómia Televízió célja "Európa kis népeinek, etnikai kisebbségeinek, autonómiáinak összekapcsolása, informálása, a határon túli magyarság önszerveződési törekvéseinek támogatása, a sikeres példák felmutatása, az egyes régiók gazdasági és kulturális helyzetének, az önigazgatás és a térségfejlesztés tapasztalatainak a bemutat ása". A tévé napi műsorideje 24 óra, 8 óra adás és 16 óra ismétlés - írták. A csatornát teljes egészében a Duna Televízió működteti majd. vissza Kiss Olivért, a Szabadság munkatársát díjazta az Európai Bizottság Erdély.ma [ 20060322 - 17:30:15 ]