Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-23
18 eligazodásban. A segítségnyújtás nem csupán élőszóban zajlik, hiszen – amint azt Berenténé Kurucz Erzsébet, az NKIK titkára lapunknak kifejtette – hamarosan digitális formában is összegzik, és minden érdeklődő részére elérhetővé teszik a tapasztalatokat. Sőt áprilisban kiadványban is közreadják a legfontosabb tanulságokat, illetve a leggyakrabban felvetődő kérdéseket. Losoncon és Salgótarjánban valób an minden részletre kiterjedő felkészültséggel várják a „szomszéd” gazdasága iránt érdeklődő vállalkozókat. Így adózási, jogi, minőségbiztosítási és marketingszakértők állnak az érdeklődők rendelkezésére. Ottjártunkkor éppen egy magyar kézművesvállalkozás vezetője érdeklődött a szlovákiai lehetőségekről. Az egyórás beszélgetésen részletes tájékoztatást kapott a kinti üzleti lehetőségekről, illetve fontos információkhoz jutott az adózási, cégalapítási viszonyokról. S ami egy vállalkozónak legalább ilyen fon tossággal bír, a helyi sajátosságokat jól ismerő szakértők az olyan apró, de annál fontosabb részletkérdésekben is segíteni tudtak, mint például szlovák kézműiparban vagy a cégalapításban jártas szakember elérhetősége. Janok Júlia losonci adótanácsadó lapu nknak elmondta: a legtöbb magyarországi vállalkozó a kereskedelmi lehetőségek iránt érdeklődik. Hangsúlyozta azonban, hogy emellett egyre többen gondolnak a szlovákiai termelés beindítására is. A szakértő minden esetben cégalapításra buzdítja odakint a mag yar érdeklődőket, mert sokkal hatékonyabban és egyszerűbben tudnak működni, ha Szlovákiában bejegyzett önálló vállalkozással rendelkeznek. A minden második csütörtök délutánjukat Salgótarjánban töltő szlovák szakértők kérdésünkre kifejtették: nem csak nógr ádi vállalkozók jelennek meg a tanácsadáson, az ország más területéről érkezőknek is segítettek már. Legutóbb például egy budapesti vállalkozás érdeklődött a kinti lehetőségek iránt. Alapvetően két okból keresnek kapcsolatot északi szomszédunkkal a magyar vállalkozók. Egyrészt, mert jelentősen kisebbek a vállalkozásokat terhelő adók, másrészt, mert a bérek elmaradnak a magyarországiaktól. A két átlagbér közötti 100200 eurónyi különbség pedig már jelentősnek mondható, amiért érdemes energiát fordítani a kin ti vállalkozás beindítására, különösen, ha az ember azonnal piacot is talál a terméknek. Azt is megtudtuk, hogy a hazai vállalkozások közül a betéti társaságok és a korlátolt felelősségű társaságok érdeklődnek leginkább a kinti lehetőségek iránt, bár elvét ve egyéni vállalkozókkal is találkozhatunk. A szakértőket meglepte az előzetes várakozásokat meghaladó érdeklődés, amit annak tulajdonítanak, hogy az együttműködés iránti igény már mindkét oldalon megfogalmazódott, csak formát nem találtak annak kifejezésé re. A szolgáltatás létjogosultságát igazolja, hogy nem egy érdeklődő akár többször is visszatér. Számos esetben ugyanis függőben hagyott kérdésekre hoznak választ a szlovák szakértők, de az is előfordult már, hogy az elkezdett kapcsolatteremtést kellett tú llendíteni a holtponton. A szlovák oldalon, Losoncon jelentkező és a tanácsadást igénybe vevő felvidéki vállalkozók döntő többsége – csaknem kilenc tizede – magyar nyelven is beszél, és elsősorban Losonc és Rimaszombat környékén tevékenykedik, de vannak kö ztük érsekújváriak, besztercebányaiak, túrócszentmártoniak és nyustyaiak is. A szakértők és a szervezők egyaránt sikeresnek ítélték a kezdeményezést. Nyerges Andrea, a magyar – szlovák tagozat titkára elmondta, szeretnék folytatni a tanácsadást, mert a foly amatosan növekvő érdeklődés arra utal, van még helye a kölcsönös segítségnyújtásnak. Ezúttal azonban már több résztvevős lenne a program: magyar oldalról a Borsod és a Heves megyei kamara, szlovák oldalról pedig a kassai és a besztercebányai testvérszervez et, valamint Rimaszombat is csatlakozna a munkához. vissza Románia EUcsatlakozása ügyében a legszélesebb körű magyar nemzeti konszenzusra van szükség Brüsszel, 2006. március 22., szerda (MTI) - Románia EUcsatlakozás át érintő kérdésekben a lehető legszélesebb körű magyar nemzeti konszenzusra van szükség, Brüsszelben nincs helye magyarmagyar vitának - az Európai Parlament (EP) magyar szocialista képviselőcsoportja által kiadott szerdai brüsszeli közlemény szerint ezze l mind Tabajdi Csaba, a képviselőcsoport vezetője, mind Tőkés László református püspök egyetértett brüsszeli egyeztetésükön. Tőkés erdélyi magyar delegáció élén látogatott Brüsszelbe, s ott a fideszes magyar EPképviselők mellett szocialista és szabadd emokrata törvényhozókkal is találkozott. A megbeszélésen Tabajdi hangsúlyozta, hogy az erdélyi magyarság számára létfontosságú Románia EUcsatlakozása. Egyúttal támogatásáról biztosította az erdélyi magyarság autonómiatörekvéseit, az önálló, államilag fina nszírozott magyar egyetem ügyét, valamint az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatásának felgyorsítását. Az autonómiáról szólva Tabajdi elmondta, hogy a romániai magyarság számára egyaránt fontos az RMDSZ által kidolgozott kisebbségi törvény, a széles értele mben vett személyi elvű autonómia, illetve Székelyföld területi autonómiája. Gál Kinga fideszes EPképviselő az erdélyi küldöttség útjának tapasztalatait összegezve közleményben hangsúlyozta: "Az európai intézmények, ezen belül is az Európai Parlament képviselői egyre érdeklődőbbek és