Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-22
3 egyetlen város, ahol nem sikerült költségvetést alkotni. Emiatt nem fizetik a közalkalmazottakat. Nem csupán a pedagógusok, hanem az orvosok, ment ő k, t ű zol tók, önkormányzati hivatalnokok, ügyintéz ő k maradnak fizetség nélkül. (Nszv 7.o.) Markó lemondását követelik a székelyföldi románok – „ Markó Béla RMDSZelnök viselkedésének „elítélése" mellett szavazott tegnapi ülésén Bodzaford uló helyi tanácsa, továbbá a testület megbízta Gheorghe Baciut, a település polgármesterét, a Demokrata Párt (DP) Kovászna megyei elnökét, hogy nyilvánosan szólítsa fel a szövetségi elnököt, mondjon le miniszterelnökhelyettesi tisztségér ő l” - írja a koloz svári Szabadság cím ű lap mai számában. A székelyföldi románság azért fakadt ki Markó Béla ellen, mivel a politikus március 15én Kézdivásárhelyen elmondott beszédében kijelentette: Székelyföldön mindenkinek beszélnie kell magyarul. (CENA) Az RMDSZ alkonya - Gavra Gábor írása - A román államf ő a magyar jobboldallal közösen számolja föl az évtizedes erdélyi magyar politikai struktúrát. A hazai választási kampány miatt nem kapott túl nagy figyelmet, pedig túlzás nélkül történelmi ese mény, hogy Basescu román államf ő hozzálátott az évtizedes erdélyi magyar politikai struktúra lebontásához. A magyarországi és romániai magyar jobboldal pedig a székely autonómiagy ű lés másnapján buzgón asszisztál a magyar közéleti gettó és az etnikai elzár kózás felszámolásához. Nincs okunk bánkódni a fejlemények miatt. (Hírszerző) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Sürgeti Szlovénia az Európai Unió alkotmányos válságának a megoldását − A szlovéniai tengerparti vár osban, Koperben elhangzott nyilatkozatot a ljubljanai külügyminisztérium hozta nyilvánosságra. Ebben Rupel már a 2008 első felében esedékes szlovén uniós elnökség legfőbb feladatait vázolta, kiemelten hangsúlyozva a kialakult alkotmányos válság megoldásána k az elősegítését. Az állásfoglalásból ugyanakkor kitűnt: Szlovénia nem számol azzal, hogy ez a válság az elkövetkező másfél évben megoldódik, noha Ljubljana - Németországgal és Ausztriával együtt - a francia és a holland népszavazáson elutasított uniós al kotmány megmentésének egyik legfőbb támogatója (MTI) Konkrét autonómia modellt – minél előbb! − A Nyitott Ajtó civil szervezet március 21én megtartott vitaestjének témája: „Újra aktuálisak az autonómia modellek!” volt. Dr. Sepse y Csaba, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt alelnöke bevezetőjében elmondta, hogy a történelmi VMDK és annak politikai utóda - a VMDP immár tizenöt éve következetes küzdelmet vív a vajdasági magyarság autonómiájáért. Emlékeztetett rá, hogy 1992ben, amikor a történelmi VMDK kongresszusán a hárompilléres autonómia kérdése került napirendre, a kongresszus helyszínét géppisztolyos rendőrök és helikopterek „biztosították” , ugyanis a szerb hatalom attól tartott, hogy a küldöttek „valamit kikiáltanak” (Vajdaságma. info) Eltemették Milan Babicsot - Belgrádban kedden eltemették Milan Babics néhai horvátországi szerb politikai vezet ő t, aki öngyilkos lett a hágai Nemzetközi Törvényszék börtönében. A belgrádi média szerint Babics temetésén közel százan vettek részt, jobbára a néhai politikus távolabbi rokonai és munkatársai, de nem voltak jelen sem a