Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-21
9 A minszki vezetés szerint a rossz időjárás, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) jelentése a lapján a demokratikus jogok korlátozása volt a legkényesebb pontja a vasárnapi fehérorosz elnökválasztásnak. Az EBESZ szerint a voksolás nem felelt meg a nemzetközi normáknak - a FÁKországok ellenőrei viszont köszönetüket fejezték ki Fehéroroszország né pének a példásan demokratikus elnökválasztásért, amelyen a tizenkét éve regnáló Alekszandr Lukasenko 83 százalékkal győzött. Az egyesült ellenzék jelöltje, Alekszandr Milinkevics hat százalékot, a szociáldemokrata Alekszandr Kozulin 2,3, az elnökhöz lojá lis Szergej Gajdukevics liberáldemokrata jelölt pedig 3,5 százalékot szerzett. Nagyjából azóta, hogy decemberben Lukasenko márciusra kiírta az elnökválasztást, nem nagyon lehet legálisan ellenzéki sajtóhoz jutni. - Haha, Narodnaja Volját akar venni? Elk apkodták! - ironizál a trafikos hölgy, megjegyezve, hogy az ellenzéki lap hetek óta nem hozzáférhető. Formálisan létezik ellenzéki sajtó, de nem jut el az olvasókhoz: az állami posta felmondta a terjesztésről szóló szerződéseket, majd a nyomda is elállt tőlük. Több lap az oroszországi Szmolenszkben talált nyomdát, ám néhány hete az is felmondta a megállapodást. - Szamizdatokat nyomunk, mint a szovjet időkben - mondja az egyik 2003ban betiltott nem kormányzati szervezet jogásza. A Veszna emberjogi szerv ezetet az igazságügyi minisztérium keresete alapján zárták be. A csoport két tucat büntetőügyet tart számon, amelyben nem kormányzati szervek - többek közt a Helsinki Bizottság minszki vezetője - érintett. Tatjana Prockát hetvenezer dolláros adócsalással v ádolják. A választás napján exit poll felméréseket csak a választásra akkreditált szervezetek végezhettek; adataik összecsengtek a hivatalos végeredménnyel. Nem volt jelen a Gallup, amely 2004ben az alkotmánymódosításról szóló népszavazáson gyűjtött exi t poll adatokat. Ezek alapján a Lukasenkónak korlátlan számú elnöki ciklust lehetővé tévő alkotmányt a többség nem szavazta meg. A nyomtatott sajtó és az internet volt az a fórum, ahol eddig úgy, ahogy megszólalhatott az ellenzék. Igaz, a választás napjá n Milinkevics honlapját is blokkolták "kormánypárti hekkerek". Az állami televízió (kereskedelmi nincs) a kampány alatt és a választás napján kizárólag elnökpárti megszólalóknak adott lehetőséget. - A választók számára ez ünnep. De mi a véleménye azokról , akik a politizálgatással csak a saját érdekeiket lesik? - kérdezte kiegyensúlyozottan az állami tévé műsorvezetője egy zeneiskola igazgatójától. A műsor előszeretettel érdeklődött vendégeitől, hogy kire szavaztak. A választás megszervezésében szerepet vá llaló házelnökhelyettes egyenesen megmondta: bizony Lukasenkóra. A hétfőbe átnyúló műsor nem tett említést arról, hogy azokban az órákban a főváros főterén 15 ezer ember tüntetett Lukasenko távozását követelve. Nem felelt meg a nemzetközi normáknak az el nökválasztás - jelentette be tegnap az EBESZ parlamenti közgyűlésének elnöke. A vasárnap nyugodtan telt, bár a szavazatszámlálással kapcsolatban sok panasz érkezett - mondta Alcee L. Hastings. - Nem fogadjuk el a választás eredményét. Lukasenko hatalma n em legitim - nyilatkozta Milinkevics újságírók előtt. Az elnökjelölt már nem második fordulót, hanem új választások kiírását követelte. - Így nem is nyújtottunk be panaszt a választási bizottságnak, bár erre még sor kerülhet - tette hozzá. A kifogások zö me a kampányt és az azt megelőző időszakot érinti. A letartóztatásokon kívül leginkább azt kifogásolják, hogy március 14. és 18. között a hétmillió választópolgár harminc százaléka adta le előzetesen voksát. A szavazatok útja nem volt követhető az ellenzék számára. A magyar megfigyelők elégedettek A magyaroknak tetszett a választás. Bármennyire kutakodtunk, semmiféle szabálytalanságot nem tapasztaltunk - nyilatkozta lapunknak Balogh Attila. A fehérorosz külügyminisztérium meghívására Minszkbe érkező