Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-02
24 Betiltotta a szlovák legfelsőbb bíróság a legfőbb ügyész indítványára a Szlovák Testvéri Közösség - Nemzeti Párt (SPNS) elnevezésű csoportot, amelyet programja és magatartása alapján a sajtó és közvélemény újnáci erőként tart nyilván. A rendszerváltás óta még nem volt példa arra, hogy Szlovákiában politikai pártot tiltottak volna be. A néhány éve alakult, majd hivatalosan is bejegyzett SPNS döntően fiatalokat, gya kran kamaszokat verbuvált, akiket a Vezérnek szólított pártalapító, Marián Kotleba középiskolai tanár az elmúlt két év során különböző szlovákiai városok köztereire vezényelt, hogy ott erődemonstráló szándékkal felvonuljanak. A néhány száz embert tömörítő, de ennél népesebb réteg politikai rokonszenvét élvező párt hívei az egykori szlovák fasiszta bábállam félkatonai szervezete, a Hlinkagárda fekete egyenruháit utánzó öltözetben időnként egyegy város közterére vonulva fáklyás menetelést tartanak, vagy ném a díszőrséget állnak. A párt idegengyűlölő, magyar, zsidó- és romaellenes eszméket hirdet, rendi társadalmat teremtene, atombombával szerelné fel Szlovákia fegyveres erőit, és programjában számos egyéb alkotmányellenes törekvést is megfogalmaz. A fekete egyenruhás osztagok köztéri mutatványai ellen a rendőrség hosszú ideig semmit sem tehetett, mert akcióikat előre bejelentik, és ezzel eleget tesznek a gyülekezési törvény megszabta elvárásoknak. Így történt meg, hogy Rozsnyón következmények nélkül leköpdös hették Kossuth Lajos évtizedek múltán újra felállított szobrát, hogy Zólyomban az 1944es fasisztaellenes Szlovák Nemzeti Felkelés harcosait és a holokauszt áldozatait becsmérelték, hogy a döntően magyarok lakta Révkomáromban Trianont éltették, és szócsatá t vívtak az ellenvéleményüknek hangot adó magyarországi Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistáival. A rendőrség csak később, egy rózsahegyi (Ruzomberok) tüntetésen és a Pozsonyhoz közeli Modorban (Modrá) lépett fel ellenük, amikor fasiszta röpl apokat osztogattak. Az előbbi helyen őrizetbe vették - később szabadlábra helyezték - a vezérüket, Modorban karhatalommal szorították ki őket a városból, Pozsonyban pedig betiltották a rendszerváltás évfordulójára meghirdetett tüntetésüket. Az Emberek a Fajgyűlölet Ellen (LPR) elnevezésű civil szervezet, majd a Magyar Koalíció Pártja (MKP) tavaly a legfőbb ügyésznél tett feljelentést az SPNS ellen. Dobroslav Trnka legfőbb ügyész ennek nyomán a legfelsőbb bíróságnál indítványozta a nemzeti párt betiltását . Szerdán kihirdetett ítéletével a legfelsőbb bíróság betiltotta az újnáci magatartást tanúsító fekete egyenruhások pártját. A bírói testület indoklása szerint a párt programjának "rendi társadalom" megteremtését célzó fejezete azért ellenkezik az alkotm ánnyal, mert kimeríti az általános választójog korlátozását célzó törekvések fogalmát. A bíróság ítélete ellen fellebbezésnek nincs helye. A betiltás hírére reagáló "Vezér", Marián Kotleba szavai szerint fel voltak készülve erre "a sztálinista eszközöket és a kommunista időket idéző ítéletre, amely ellen védekezési lehetőséget sem kaptunk". Kotleba jelezte: pártja ennek ellenére is indulni fog a júniusban esedékes parlamenti választáson. Hogy ezt miképpen tartja az ítélet ellenére is lehetségesnek, arról a "Vezér" nem beszélt, de sejtette: emberei vagy más pártok jelöltlistáin rejtőzködve, vagy egy ilyen esetre már be is jegyzett, de egyelőre ismeretlen, vagy még bejegyzésre váró párt színeiben próbálnak majd bejutni a parlamentbe, hogy tevőlegesen részt tu djanak venni egy "igazán demokratikus" rendszerváltásban. MTI vissza Beperelik Kertész Imrét Hírszerző, 2006. március 1. 18:15 Pert kíván indítani a Nobeldí jas író ellen Andrei Marga filozófus, a kolozsvári BabesBolyai Tudományegyetem (BBTE) Akadémiai Tanácsának elnöke. A filozófus egy, a Frankfurter Allgemeine Zeitungban megjelent cikk kapcsán akarja perelni Kertészt. Marga az MTI kérdésére elmondta: szer inte Kertész nem ismeri a BBTE szerkezetét, hiszen az író - Marga szerint - úgy tudja, hogy a kolozsvári egyetemen nem létezik magyar nyelvű oktatás. Az akadémiai tanács elnöke szerint a cikkből kiderül: Kertésznek "fogalma sincs" az 1989 után a magyar nye lvű oktatás kapcsán folytatott vitákról. (MTI) vissza Készítette: Boér Krisztina, Balogh Zsuzsanna és Lőrincz Lászlóné i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet