Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-02
19 főpásztoraink lesznek, akikben látjuk a katolicitást, s egyként pásztorai és támaszai a magyar és a szlovák hívőknek, talán nem is lesz fontos a magyar szárm azás. De ma még sok gondunk van, ezt be kell vallani. – Az egyik ilyen gond – ugyancsak évek óta – , hogy a hívőknek imádkozniuk kell a papokért, lelkipásztorokért. Történte előbbre lépés a papképzés terén, mennyi magyar pap hiányzik a plébániákról? – Nagy előrelépés lenne, ha a szlovákiai magyar papképzés kérdése megoldódna, mert bizony ez nem megoldott. A legjobb az lenne, ha itthon tanulhatnának teológiát és látogathatnák a papi szemináriumokat, de erre a közeljövőben aligha kerül sor. Addig megoldást je lentene – mellesleg Kassa és Rozsnyó egyházmegyékben már alkalmazták néhány esetben – , ha a magyar papnövendékeket felvételük után bizonyos időre Magyarországra küldenék tanulni, ahonnét aztán visszatérnek saját egyházmegyéjükbe. Ez azonban még nem általán os gyakorlat. És baj, hogy nem az, hiszen például a Pozsony – Nagyszombat főegyházmegyében hatvan olyan plébánia van, ahol szükség lenne magyar papra. A legrosszabb a helyzet a rozsnyói egyházmegyében, ahol alig van magyar nemzetiségű pap, pedig tudjuk, hogy ebben a térségben igen sok magyar katolikus közösség van, ahol szlovák papok szolgálnak. Dicséretükre legyen mondva, vannak köztük olyanok, akik megtanulják a magyar nyelvet csak azért, hogy híveikhez magyar nyelven szólhassanak, de ez sem általános jelen ség. vissza Bemázolt vajdasági helységnévtáblák Magyar Nemzet 2006. március 2. Szerző: Sebestyén Imre Két hétig hirdette KözépBánát legnagyobb városának bejáratánál a tábla magyarul is, hogy aki ide belép, Nagybecskere ken van. Csak két hétig, mert a minap fekete festékkel átírták. A többnyelvű helységnévtáblák lefestése, eltávolítása nem számít különösebb szenzációnak a Vajdaságban. Nagybecskerek nevét a szerb mellett nemcsak magyarul, hanem még három nyelven kiírták. De csak a magyar szúrta valakinek a szemét, csak azt takarta el. A tettes meghagyta a többi feliratot, amelyek szerint ez a város Zrenjanin – a másik négy nyelven ugyanis ez áll a helységnévtáblán, csak eltérő írásmóddal, illetve helyesírással. Egyébként Zsarko Zrenjanin partizánhős iránti tiszteletből vették el a város történelmi nevét – amely szerbül is (Veliki Becskerek), németül is (Gross Betschekerek) ugyanaz volt – , ám az igazi ok a város nevének szerbesítése volt. A titói Jugoszlávia széthullása utá n a szerb nacionalizmus szívesen megváltoztatta volna a város nevét, hogy ne kelljen annak úgymond egy kommunista nevét viselnie. Természetesen nem a történelmi név visszaállítására gondoltak, amely a szemükben még Zrenjaninnál is rosszabb, hanem Petrovgra dra. Mert a városnak ilyen neve is volt. Igaz, csak 1935től 1946ig. A királyi Jugoszláviában Péter király nevét adták a településnek a számukra idegen hangzású helyett. Ám amikor felvetődött a névváltoztatás kérdése, a lehetséges megoldások között termés zetesen elsőként merült fel a már 1326ban említett Becskerek, majd Nagybecskerek elnevezés. Így maradt aztán Zrenjanin. Nem magyarul. Az új törvény lehetővé teszi a települések magyar nevének a hivatalos használatát. A vajdasági Magyar Nemzeti Tanács álta l összeállított lista szerint ez a város magyarul Nagybecskerek. A magyarok számára egyébiránt nem is volt soha más. Ha Petrovgradot nem is hozták vissza, a történelmi városközpontban, a valamikori torontáli megyeháza és a katolikus templom elé visszakerül t Péter király lovas szobra. Hogy mi köze a Karadjordjevicsoknak Nagybecskerekhez? Még annyi sem, mint a kommunista partizánnak, aki e vidékről való, s például a székelykevei színtiszta magyar általános iskola (nem sok ilyen van a Vajdaságban) még mindig a z ő nevét viseli, mert a régi naplók tanúsága szerint megközelítőleg egy egész évet ebbe az iskolába járt. (Abban az időben nem a magyar volt az oktatási intézmény tannyelve.) A többnyelvű helységnévtáblák lefestése, eltávolítása nem számít szenzációnak er refelé. A bácskai Szenttamás esetében például a helyi hatóságok nem voltak hajlandók eleget tenni az érvényben lévő törvénynek: a szerb Szrbobran mellett kiírni a város magyar nevét is. Még a tartományi hatalommal is huzakodtak hosszú ideig, érezvén olyan támogatást, amely szerintük felülírja a törvényeket is. Arra hivatkoztak, hogy a szerbség érzelmeit sérti egy olyan – mellesleg történelmi – városnév, amely errefelé a szerbség körében rossz történelmi emlékeket ébreszt. Az az esemény pedig – ami miatt Sze nttamás nem lehetne szerintük Szenttamás – az 1848as forradalom idején történt. A lényegi kifogást illetően természetesen nem erről van szó – s ha erről lenne is szó, nevetségesebb kifogást ki sem lehetne találni – , mert a szenttamásaik közül százból száz nem tudja, milyen sérelem érte az ottani szerbséget a forradalom idején. Érdekessége a dolognak, hogy az idős szenttamásiak egyikemásika egymás közt néha még mindig szerbül is Szenttomást (sic!) mond.
