Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-17
17 Szociáldemokrata Párt kénytelen volt eltávolodni tőle, vagy "túl keményen támadták." A politikus szerint ez már betekintést nyújt a szociáldemokraták pártéletébe is, ahol "nagyon nehéz a túlélés." Dan Mihalache szociáldemokrata képviselő lapunkn ak úgy értékelte, hogy Nastase cselekedete méltóságérzetén alapul. Kifejezte reményét, ez a kezdet egyfajta magatartásbeli standardhoz vezet a román politikában, és hasonló esetben más pártokból is követik Adrian Nastase példáját. Lucian Bolcas nagyrománi ás képvisel ő, aki alelnökként az aznapi ülést vezette, egyéni döntésnek minősítette a lemondást. Utalva ezzel arra, hogy több képviselő is furcsállotta, hogy miért nem a szociáldemokrata frakció jelentette be, hogy megvonja a bizalmat Nastasétól, és új jelöltet kíván állítani. Liberális koalíciós jelölt Mona Musca liberális képviselő szerint a lemondás akkor lett volna időszerű, amikor az igazságszolgáltatás már döntött Nastase ügyében. Musca az ÚMSZnek elmondta, hogy megítélése szerint a Nastaseprobléma tulajdo nképpen a PSD belügye volt, és semmiképp sem érintette a parlament presztízsét. Mindazonáltal úgy látja, remélhetőleg Adrian Nastase távozásával megszűnnek azok a viszszaélések is, amelyek Nastase házelnöki tisztségében elkövetett. Arról is tájékoztatott , hogy a koalíció jelöltje Bogdan Olteanu a Liberális Párt részéről, akinek személyével kapcsolatban "már régebb döntés született." Mona Musca nyilatkozatát azzal zárta, remélhetőleg a házelnök személyének változása oda vezet, hogy a parlament munkája átte kinthetőbbé, demokratikusabbá, hitelesebbé válik, és közelebb kerül a választópolgár érdekeihez. Márton Árpád, az RMDSZ frakcióvezetője lapunk számára így fogalmazott: "kétségtelen, hogy a háttérben olyan hadmozdulatok zajlanak, olyan egyezségekre kerül sor, amelyekbe nincs betekintésünk." Úgy véli, a lemondás körül gyanús elem az, hogy az SZDP egyértelműen feladta a házelnöki tisztséget. Szóvá tette: nem világos, miért éppen most született ez a döntés. A logikus az lett volna, amikor felmerült a kérdés, hogy Nastase felfüggeszti tisztségviselői funkcióját a pártban, akkor kellett volna a házelnökségből is visszavonulnia, mert így ez megmaradt volna pártja számára. Az RMDSZképviselő végül nehezményezte azt, hogy Nastase beszédében azt állította, kezd ki alakulni egy olyan politikai réteg, amely fölötte áll a társadalomnak, és kezd eltávolodni a lakossági elvárásoktól. Nastase ezzel a véleménnyel megsértette a Parlament hitelét, és annak a többségnek a munkáját, amely becsülettel teljesíti kötelességét. vissza A játékosok Új Magyar Szó 2006. március 17. Szerző: Stanik István Miért ment az államelnök Udvarhelyre? Természetesen senkit sem elégít ki kitérő magyarázata: mert megígérte még az árvizek idején, és legutóbb, Szász Jenő cotrocenii raportján is. Mert gratulálni akar t a "szavatartó" polgármesternek a Székely Nagygyűlés levezényléséhez... Ha egyéb oka nem volt, érthetetlen a látogatás titokzatos szervezése, lebonyolítása. Az okokat máshol kell keresnünk. Mindenekelőtt Basescu személyiségében, mert olyan ember ő, aki, ha baj van, rögtön ott terem: kiszabadítja a terroristák karmai közül az újságíró túszokat, felépíti a maracinenii hidat, eltakarítja a kőomlást az Olt völgyében - és feloldja az autonómiakövetelések körüli feszültségeket. Lesz, aki azt mondja majd, ép penséggel az ország területi integritását mentette meg. Kelle annál szebb kép a televíziók képernyőjén, mint a közvéleményben tegnap még elszánt szeparatistáknak feltüntetett székelyek képviselője, amint pirossárgakék trikolórban feszítve, pálinkával és kürtőskaláccsal kínálja a román nemzetállam legfőbb őrét? Bár az imázsépítésben ismét sokat hozott a konyhára, nemcsak ez volt az elnök látogatásának oka. Az RMDSZnek is üzenni akart: ha tovább feszíti a húrt a koalícióban, ha sokat keménykedik a kiseb bségi törvény körül, talál ő majd olyan magyarokat, akikkel könnyebben szót ért.