Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-17
11 választottak Szerbia elnökévé”. Ezzel arra az újságírói kérdésre válaszolt, hogy az igazságügyi szervek döntése a szocialisták nyomásának, vagy pedig a Szerbiai Szo cialista Párt és a Kostunicaféle Szerbiai Demokrata Párt megállapodásának a következménye. Az igazi kérdés az, hogy miben különbözik Mira Markovics az ország többi polgárától. A törvény mindenkire vonatkozik, még az ország elnökére is, akadékoskodott az ú jságíró, ám a szocialista pártfunkcionárius szerint Milosevicsék igenis különböznek másoktól. vissza Felravatalozták Slobodan Milosevicet egy belgrádi múzeumban - ÖSSZEFOGLALÓ Petky József, az MTI tudósítója jelen ti: Belgrád, 2006. március 16., csütörtök (MTI) - Felravatalozták csütörtökön egy belgrádi múzeumban Slobodan Milosevicet, a scheveningeni börtöncellájában elhunyt volt jugoszláv államfőt, miközben egyre keményebb kritikák érik a szerbiai kormányt, mert közreműködik a "privát temetés" lebonyolítá sában. Az államfőt a belgrádi villanegyedben, a Dedinjén található Jugoszláv Történeti Múzeumban (a volt Forradalmi Múzeumban) ravatalozták fel, ahol néhány száz gyászoló, fotóriporterek és külföldi tudósítók hada várta a koporsót szállító halottaskocs it. A koporsó megérkezése után tülekedés támadt, betörték a múzeum bejárati ajtajának üvegét. Az esti órákban is közel ezer ember várt a sorára, hogy lerója kegyeletét a legsúlyosabb háborús bűntényekkel megvádolt néhai államfő előtt. Milosevic kopors óját szerb zászló borítja, vörös rózsákból készült koszorú van rajta. Előtte a földön áll az elhunyt portréja, a milosevici eszme élemedettebb korú hívei sokszor négykézlábra ereszkednek, hogy megcsókolják a halott képét. A néhai államfő várhatóan szom bat reggelig lesz felravatalozva a múzeumban, onnan a szerbiamontenegrói parlament épülete elé szállítják, majd pedig szülővárosába, Pozsarevácba. Milosevicet családi házának udvarán temetik el, erre csütörtökön adott engedélyt a helyi önkormányzat. A milosevici szocialisták külső támogatását élvező Kostunicakormányt egyre hevesebb bírálatok érik, mert segítséget nyújtott a temetés lebonyolításához és elintézte, hogy a történeti múzeumban felravatalozhassák Milosevicet. A demokrata tömb legnagyobb el lenzéki pártja, a Demokrata Párt elítélte az állami létesítmény felhasználását a "privát temetésre", provokációnak tekinti azt, hogy a volt államfő koporsóját az államközösség parlamentje elé akarják vinni, arra a helyre, ahol a nép 2000. október 5én megd öntötte "a Miloseviccsalád tragikus uralmát". Ljiljana Cetinic múzeumigazgató is élesen tiltakozott amiatt, hogy a köztársasági vagyonügynökség beleegyezése nélkül adott engedélyt a ravatalra, megsértve ezzel a kulturális intézmény "autonómiáját", és a na pi politika eszközévé tette a ravatalozóvá átalakított múzeumot. Az igazgató tiltakozását támogatta húsz kulturális és művelődési intézmény - múzeumok, könyvtárak - vezetője is. A szocialisták azt állítják, hogy pénteken megérkezik Belgrádba a néhai á llamfő felesége, Mirjana Markovic és Marko fia is, de nem jön el Moszkvából az elhunyt bátyja, akit szívpanaszai miatt szerdán műtöttek meg a moszkvai Bakuljev szívklinikán. A belgrádi média szerint Milosevic temetésén jelen lesz Gennagyij Zjuganov, az Oro sz Kommunista Párt vezetője is, illetve több oroszországi parlamenti képviselő. A belgrádi kerületi bíróság utasította a rendőrséget, hogy azonnal vonja be az ingatlanüzérkedéssel vádolt Mirjana Markovic útlevelét, amennyiben beteszi a lábát az ország területére. A törvényszék szerint a vádlottat megfosztják szabadságától, amennyiben önként nem tesz eleget az idézésnek, és nem jelenik meg március 23án folytatódó perén. vissza Az EUs csúcsról egyeztetett Bécsben Wolfg ang Schüssel és Orbán Viktor Keller Tivadar, az MTI tudósítója jelenti: Bécs, 2006. március 16., csütörtök (MTI) - Az Európai Unió március végére tervezett brüsszeli csúcstalálkozójáról egyeztetett csütörtökön Bécsben Wolfgang Schüssel osztrák kanc ellár és Orbán Viktor. A FideszMPSZ elnöke és miniszterelnökjelöltje az egyórás eszmecseréről Martonyi János volt külügyminiszterrel együtt tartott sajtótájékoztatóján elmondta: Bármennyire is szeretnénk, de nem látjuk szükségét, hogy tagadjuk a párt összefüggéseit a mai találkozónak. Az igazság mégis csak az, hogy két testvérpárt vezetője találkozott. A találkozó időzítésével kapcsolatban kiemelte, "szerettük volna világossá tenni, hogy az osztrák kancellár továbbra is jó barátunk, és támogatja a poli tikai törekvéseinket". Hozzáfűzte, hogy mivel pártjaik