Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-14
27 (magyar emberjogi alapítvány) civil szervezet tiltakozni kíván az európai hivatalos szerveknél a felvezető tartalma miatt. "Elképesztő dolgok jelennek meg az egyetem honlapján, az egyetem valótlanságokat állít, amikor egy ilyen dokumentumot a honlapján megjelent et" - tájékoztatta lapunkat New Yorkból Hámos László, a szervezet elnöke. A tiltakozást a szervezet az európai politikusoknak és a sajtónak címzett periodikus hírlevelében jelenteti meg, körülbelül egy hét múlva. "A bíráló levelünket minden Európaparlamen ti képvisel ő személyre szólóan kapja majd meg" - biztosított Hámos. Levelükkel figyelmeztetni kívánják az európai politikusokat, hogy Románia még nem teljesítette a magyar felsőoktatással kapcsolatos vállalásait. Csucsuja István, a BBTE történelem tanára, a Történe lemfilozófia kar dékánhelyettese, lapunk kérdésére elmondta, az egyetem történetének magyar verziója előkészületben van. "Ez a magyar nyelvű történelmi visszatekintő nem a román fordítása lesz, hanem egy általunk kidolgozott álláspont" - mondta. Az angol verzióban megjelenteket a BBTE történelem tanára nem kívánta kommentálni. A magyar tanárok aláírásgyűjtéssel is támogatták a magyar verzió megjelenését, de a kezdeményezésnek még nem volt kézzel fogható eredménye. Azt sem tudni még pontosan, hogy mikor k erül a magyar nyelvű történelmi felvezető is az egyetem honlapjára. vissza Az EU politikája Milošević után Világgazdaság 2006. március 14. Szerző: Fóris György Emberiekben is komoly megpróbáltatást kellett kiállnia Ursula Plassnik osztrák külügyminiszternek, midőn szombati salzburgi sajtóértekezletén úgy kényszerült Milošević teljesen váratlan halálhírét „élőben” kommentálni, hogy értesülések szerint ugyanekkor értesült egy nagyon közeli hozzátartozójának szintén szombati elhunytáról is. Az önuralmát megőrző politikus pátosztól mentes, ám mégis emberi mozzanatot is felvillantó, rögtönzött értékelése egyszerre volt méltó és kiegyensúlyozott. Más kérdés, hogy arról már nyilván nem beszélhetett, ami a folyosókon azonnal a fő témává vált: nevezetesen, hogy mindezek után még bonyolultabbá válhat a nyugatbalkáni képlet kezelése. Már abban is volt valami sorsszerű, hogy Milošević halála egybeesett a térségbeli országoknak, valamint az EU jelenlegi és leendő tagállamainak találko zójával. Az effajta megbeszéléseket – közvetve persze – voltaképpen maga az elhunyt idézte elő, midőn olyan kataklizmába vezette népét, hogy abból csak még drámaibb fordulatok útján lehetett kilépni, utat nyitva gyökeres belső és külső változások előtt, be leértve a térség EUorientációját is. Tegyük hozzá: ugyanezen érme másik oldalaként a „Miloševićjelenség” is szerepet játszott abban, hogy az EK/EU rákényszerült egy nyugatbalkáni stratégia kihordására. A maastrichti szerződés mámorában élő EKvezetés ug yanis az első figyelmeztető kudarcélményt éppen a Balkánon szerezte, midőn kiderült, hogy a látszólagos egység homlokzata mögött eltérő külpolitikai prioritások feszülnek a jugoszláv válság megítélésében. Kezdve ott, hogy mi legyen az EU álláspontja a szét hullani készülő Jugoszlávia láttán, majd folytatva a kirobbanó harcokkal szembeni tehetetlenséggel, midőn főként csak ráolvasással próbálták valahogy visszagyömöszölni a kiszabadult nacionalista szellemet a palackba. A végső lecke brutális volt – és nagyon drága. A délszláv válság ébresztette rá az EUmenedzsmentet, hogy megkerülhetetlen egy minimális közös külpolitikai platform megléte. Az amerikai katonai fellépés pedig arról győzte meg a kétkedőket, hogy a közös külpolitikát szükség esetén közös védelmi képességgel is alá kell tudni támasztani. De tán a legmesszebb menő tanulság annak felismerése volt, hogy az unió nem vonhatja ki magát környezetének fejleményei alól, ellenkezőleg: létérdeke hozzájárulni stabilizálásához, konszolidálásához, ha másként nem megy, hát a majdani EUtagság mézesmadzagjának elhúzásával. Ami a NyugatBalkánt illeti, e képlet központi eleme Szerbia volt és maradt. Ma is mindenki vallja, hogy hosszabb távon csakis egy mélységeiben is demokratizálódott szerb kormány és nép lehet kép es a válságmaradványok végleges felszámolására: a kosovói rendezés kihordására, az aligha elkerülhető montenegrói függetlenedés megemésztésére, és az elkövetett háborús bűnök megbüntetésére. Mindhárom jelentős mértékben függ a mindenkori belgrádi kormány b elpolitikai hátországától. Ez utóbbira viszont rövid távon egyelőre nehezen megjósolható hatással lehet Milosevic halála, és nyomában a nemzetközi intézmények „megbízhatatlanságával” kapcsolatos hisztéria.
