Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-13
37 Somogyi Ferenc külügyminiszter jelenlétében tegnap délben adták át a csíkszeredai magyar f ő konzulátus épületét. Az avatóünnepséget mintegy 7800 csíkszeredai jelenlétében tartották. Ráduly Róbe rtKálmán csíkszeredai polgármester, az esemény házigazdája a Székelyföld jöv ő je szempontjából korszakos eseménynek nevezte az eseményt. Mint mondta, az intézmény révén az itt él ő k ténylegesen is közelebb kerülhetnek az anyaországhoz. A magyar külügyek irá nyítója elismer ő en szólt a munkálatokról. Külön kiemelte, hogy mindazok, akik szerepet játszottak a konzulátus életre hívásában, azt a célt tartották szem el ő tt, hogy az intézmény minél el ő bb megnyithassa kapuit az érdekl ő d ő k el ő tt. Úgy látta, nincs akadál ya annak, hogy a f ő konzulátus hétf ő t ő l teljes hatáskörben üzemeljen. Az esemény szerinte kit ű n ő en példázza a románmagyar együttm ű ködés irányának alakulását. Igen fontosnak érezte, hogy a három erdélyi megye - Maros, Hargita, Kovászna - mellett a Kárpátoko n túli Bákó, Botosani, Suceava és Neamt is részesülhet a régiós együttm ű ködés lehet ő ségeib ő l. Markó Béla, Románia miniszterelnök helyettese, az RMDSZ elnöke külön hangsúlyozta a román külön méltatta a magyarromán kapcsolatok javulását, s ennek az erdélyi magyarság törekvéseire gyakorolt hatását. A magyar kisebbségen belüli viták "csupán a követend ő útra, a módozatokra vonatkoznak" - fejtette ki. Szerinte az együttm ű ködés a leggyümölcsöz ő bb út a tartós sikerhez. Valentin Naumescu román külügyi államtitkár annak a véleményének adott hangot: a diplomáciai esemény jelzi, hogy Románia és Magyarország a közös jöv őé pítést tekinti els ő dleges feladatának. Külön megköszönte, hogy a magyar országgy ű lés késedelem nélkül támogatta Románia európai uniós csatlakozását. Cseke Gábor (Csíkszereda) vissza Milosevics szelleme Népszava, 2006. március 13. Szlobodan Milosevics halálával a hágai Nemzetközi Törvénys zék rémálma vált valóra. Függetlenül attól, hogy a város t ő szomszédságában, Scheveningenben alighanem a világ egyik legmodernebb büntetésvégrehajtási intézete m ű ködik, az ICTY illetékesei nem mossák le magukról egykönnyen azt a vádat, amely szerint nem gondoskodnak megfelel ő en a bebörtönzöttekr ő l, ügyet sem vetne k egészségi állapotukra. Sötét hét volt ez Hága szempontjából, hiszen Milosevics halála el ő tt néhány nappal önkezével vetett véget életének a súlyos depresszióval küzd ő Milan Babics, az egykori szerb krajinai elnök, aki Milosevics perében a legfontosabb ta núk közé tartozott. Hágának átfogó magyarázatot kell adnia az esetre, ha nem akarja, hogy minden hitelét elveszítse a szerb közvélemény el ő tt. A szerb lakosságnak eddig is kevesebb mint ötven százaléka támogatta az együttm ű ködést a Nemzetközi Törvényszékke l. Márpedig a széls ő ségesek térnyerése miatt csökkenhet az esélye annak, hogy a Brüsszel által kijelölt id ő pontig, áprilisig kiadják a hollandiai székhely ű testületnek az egykori boszniai szerb hadseregtábornokot, Ratko Mladicsot. Az ő kiszolgáltatása elen gedhetetlen feltétele Brüsszel és Belgrád szorosabb együttm ű ködésének. A hágai Nemzetközi Törvényszék tekintélyvesztése mellett tehát akad egy sokkal súlyosabb következmény is. Az egykori jugoszláv és szerb elnök váratlan halála beláthatatlan belpolitikai következményekkel járhat Szerbiában, ahol még er ő sebbekké válhatnak a széls ő ségesek és az ország az eddigieknél is jobban elszigetel ő dhet Európától. Sajnos megállíthatatlannak látszik ez a folyamat. Koszovó akár egy éven belül függetlenné válhat. Márpedig a "szerb kultúra bölcs ő jének" elvesztése miatt minden korábbinál bizalmatlanabbakká válhatnak a szerbek a Nyugattal szemben. Régesrég feledésbe merült, hogy a tartomány elvesztése éppen Milosevics, "Jugoszlávia sírásója" politikájának a következménye. Sze rbiában manapság éppen az a Szerb Radikális Párt a legnépszer ű bb tömörülés, amely Milosevics méltó szellemi örökösének tartja magát. A radikálisok a múltat siratják. A kilencvenes évek vérzivataros korszakát, amikor a szerbség fens ő ségét hangoztatva embert elen eszközökkel próbáltak leszámolni az ellenségnek kikiáltott nemzetiségekkel. Ő k ezt a szégyenteljes múltat szánnák Szerbia jöv ő jének, hogy aztán még mélyebb sebet ejtsenek a szerbek lelkén. Milosevics halála elvben lehet ő séget adna egy új jöv ő építésér e. Ám fél ő , hogy Szerbia mindezek után még inkább dicstelen múltja felé fordul. Rónay Tamás vissza Megmérgezték vagy öngyilkos lett a börtönben volt elnök? Népszava, 2006. március 13.