Reggeli Sajtófigyelő, 2006. március - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-03-10
4 gazdasági miniszter és Francois Loos francia ipari miniszter szerint segítette a két ország vállalatait egymás piacainak jobb megismerésében. Sólyom Lászlót tegnap Christian Poncelet, a francia szenát us elnöke látta vacsorán vendégül (Nsz 8.o.) Utazhatunke már az idén vízummentesen Amerikába? − Az EU új tagállamai abban bíznak, hogy polgáraik hamarosan vízum nélkül utazhatnak az Egyesült Államokba. A nevükben tárgyaló Európa i Bizottság azt ígéri, hogy "bekeményít" , ha Washington a nyár elejéig nem hajlandó jelét adni a rugalmasságának. Az amerikai kormányzat egyelőre nem ígér változást (Nszv 14.o.) Magyar feljelentések a székely nagygyűlés kapcsán - A határon túli magyar sajtó szemléje - A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) vezetői feljelentést tettek a rendőrségen, mi után néhány Kovászna megyei városban őket gyalázó plakátok jelentek meg. A legfrissebb szerbiai közvéleménykutatási adatok szerint a radikálisok támogatottsága úgy megnőtt, hogy egy holnapi választás után akár önállóan is kormányt alakíthatnának. (MNO) C ikkek: A székelyföldi autonómiamozgalom ellen riadóztatja a román sajtó a közvéleményt és a hatóságokat Bukarest, 2006. március 9., csütörtök (MTI) - Magyarországon létrehozott ETAtípusú félkatonai szervezet áll a székelyföldi autonómiát követelő c ivilpolgári mozgalom mögött, a székelyek az ENSZtől kérik autonómiájuk szavatolását, székely lapot kobozott el Marosvásárhelyen a román rendőrség, mert közölte a székely autonómiakiáltványt - ilyen címekkel és közlésekkel riadóztatta a csütörtöki román s ajtó a közvéleményt és a hatóságokat. A Székely Nemzeti Tanács által a közelgő március 15ére Székelyudvarhelyre összehívott "székely nagygyűlés" kapcsán a Ziua című napilap két teljes oldalt kitöltő összeállítását címoldalán egy rovásírással, gyopárcs okor közepébe vágott rohamszuronnyal "ékesített", Legion Siculus feliratú pajzsformájú címerrel illusztrált szöveggel harangozta be. Ebben és belső oldalain a bukaresti lap azt állította, hogy a székelyföldi autonómiáért síkraszálló civilpolgári mozgalom mögött egy 2002. szeptember 5én Magyarországon bejegyzett Székely Légió nevű félkatonai szervezet áll. A lap szerint "saját forrásoknak" nevezett, de közelebbről meg nem nevezett személyek kijelentették, hogy szükség esetén "a székelyek vezetői ezt a félk atonai szervezetet használhatják fel". Az állítólag dunaújvárosi székhelyű, "ETA- és IRAtípusú félkatonai szervezet" "parancsnoka" egy bizonyos Révész Tibor, aki a "magyar büntetésvégrehajtási szervezet keretében" dolgozott (vagy dolgozik). Az illető "ve zérkara" által dirigált "légió" alapokmányában állítólag az áll, hogy a szervezet "Magyarország határain kívül is vethető be". Diagramban ismertette a lap a "Legion Siculus" struktúráját: eszerint a "főparancsnok" alá tartozó "vezérkarhoz" tartozna egy "gy akorló bázis", valamint három "hadsereg". A lap informátorai között emlegetett, de névtelenül idézett "székelyudvarhelyi református pap" becslése szerint a nem politikai, hanem "polgári önvédelmi célokat" követő szervezetnek úgy 45 ezer tagja lehet. A "lé gió" állítólag "Magyarországon dolgozó fiatal székely értelmiségiek" köréből verbuválja "harcosait". A Ziua összeállításának más címei szerint - amelyek Gyurcsány Ferenc miniszterelnök fényképével illusztrált keretes szöveg felett állnak, "a magyar kor mány nem támogatja az autonomistákat", vagy "Tőkés László harcra bujtogat". Az Adevarul című napilap első oldalának fő címe szerint "Székely lapot kobozott el a rendőrség". Az újság fényképes illusztrációjából és tudósításának szövegéből az derül ki, h ogy a "székely lap" a Sepsiszentgyörgyön megjelenő Európai Idő című hetilap, amely legfrissebb számában egy mindenki által hozzáférhető internetportál alapján közölt egy székelyföldi autonómiakiáltványt. De azt is megírta az Adevarul, hogy a Maros megyei r endőrparancsnok azt nyilatkozta: nem "elkobozták" a nevezett lapot, hanem csak "begyűjtötték az újságárusoktól a hetilap példányait", hogy áttanulmányozzák azokat. A román rendőrség ugyanis olyan információkkal rendelkezik, hogy a lapban "alkotmányellenes merényletnek", "az ország törvényei ellen irányulónak" mondott