Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-25
4 Példaképeink Népszabadság • Szerbhorváth György • 2006. február 25. Wass Albertnapot tartott a Duna TV, s oly pozitív képet adott az Erdélyből Nyugatra emigráló íróról - akit távollétében a román bíróság koncepciós perben, háborús bűnök vádjával halálra ítélt , hogy kétségünk sincs, minden magyarok példaképének szánták. A példateremtés felől nézve nem is volt semmi hiba a Wass Albertnapban. Az egykori arisztokratát elsőrangú íróként, péld ás családapaként, nemzetét szolgáló igaz magyarként állították elénk. Erdélyi lelkész, történész, író, politikus és egyik fia sorakozott fel a műsorokban, hogy megtudjuk: ártatlan és jó ember volt mindenben s mindenkor, ő találta fel még a KözépEurópaesz mét is, nemhogy a románok ellen lett volna. Ma kisebbségi magyarként, egyáltalán: magyarként élni nem is lehet, ha nem ő és eszméi lebegnek szemünk előtt. Igaz, magyarországi irodalomtörténészek árnyalni próbálták a képet, felhívták a figyelmet a kultusz k árosságára az irodalmi életmű minőségének megítélésében, de komoly kérdést senki nem tett fel, hogy mondjuk mitől is volna olyan nagy és kikezdhetetlen Wass Albert, s komoly ellenvéleményt sem fejtett ki senki az emelkedett szövegekkel szemben. Nehéz is le tt volna, hiszen a hívőkön kívül senki nem kapott itt szót. Az viszont felmerült, vajon ki a hibás azért, hogy Wass, úgymond, nincs a helyén. A magyar szellemi élet, hallhattuk, nem méltányolja a géniuszt. Szőcs Géza sem mást okolt ezért, mint a Magyaror szágon folyó "degeneráló vitákat". Még jó, hogy Frei Tamás alternatívát kínált a TV 2n: példaképünk lehet Friderikusz Sándor is. Igaz, készítőinek és szereplőinek nagyobb szakmai dicsőségére, a műsor nem tudott arról, hogy mégsem most indul az ATVn Fri di új műsora, noha nyilván azért adott interjút Freinek, mert így is be akarta harangozni a produkcióját. Talán későbbre kellett volna tenni a beszélgetést, vagy megjegyzéssel kísérni a műsort. De hát nem mi számítunk, hanem ők. És a szakma sem számít, leg alábbis Friderikusz oly önfeledten szapulta a sajtó szereplőit, hogy erre a következtetésre kellett jutnunk. Frei a szapulást megfejelte az országban és a médiában ügyködő, irigykedő, lusta, középszerű emberek felemlegetésével, kik a tehetség és szorgalom megtestesítőjét mindenhonnan elűzik. Bezzeg utóbb már a tévékritikusok is elismerik azt, hogy Friderikusz a legjobb, a profi, aki, mint mindenben, a politikai újságírásban is az elsővé vált. Megtudtuk: ma már sikk őt kritikailag dicsérni. Meg azt, hogy m i, mármint egyszerű, kétkezi sajtómunkások, annyira támadtuk őt, hogy nem pusztán a tévézést akarta abbahagyni, de majdnem öngyilkos is lett. Amúgy se izgatja őt már semmi: megvolt a maximumnézettség, megvan a maximumgazdagság, az irigy kollégák meg csak á rmánykodjanak és éhezzenek. Őt már csak a szenvedély fűti. Csak ki ne gyulladjon. Frei, a bérgyilkoseseten csúfosan megbukó "sztárriporter" interjúalanyát végül fölteszi a legmagasabb polcra, nyájasan mosolyog, és buzgón alákérdez, bár ez viselkedéséne k most egy finom leírása. Mert akinek egy ekkora ember ad interjút, s kegyesen megengedi, hogy együtt szidalmazzák a szakmát, az nyilván maga se akárki: közvetlenül az első, a legkülönb után következik. vissza Itthonkereső ben az otthont elhagyók - A Magyarországra bevándorlók túlnyomó többsége úgy gondolja, helyesen döntött Népszabadság • Hámor Szilvia • 2006. február 26. Nem volt könnyű megírni ezt a cikket. Többen már a telefonban elzárkóztak a találkozástól, m ások a már megbeszélt randevút mondták le, és volt, aki az írás elkészülte után vonta vissza nyilatkozatát, vagy nem járult hozzá neve közléséhez.
