Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-24
31 hogy a régi tagállamok voltaképpen már a bővítést megelőzően hozzájutottak a piacokhoz. Ez teljesen rendben van, csak szögezzük le, arról van szó, hogy az újak megelőlegezték azokat az előnyöket, amelyeket egyébként maga a bővítés hozott magával. Nem kétséges az sem, hogy a tíz új tagállam jelenléte többlettehertételt jelentett és jelent az intézményrendszer számára, ám ez soha nem volt vitás. Már Maastrichtnál, de különösen Amszterdamnál és még inkább Nizzánál is az volt az egyik fő szempont, hogyan készítsük föl az integrációs intézményrendszert a bővítésre. Voltaképpen ennek a kihívásnak akart megfelelni az alkotmányszerződés. Az intézményi kihívás egyébként a bővítéstől függetlenül is fennáll, de nem kétséges, hogy a bővítés még inkább aláhúzta e gondok megoldásána k a szükségességét. – Baj van a jövőképekkel is. Éppen az elmúlt fél év, a brit elnökség mutatta meg nagyon világosan, mennyire másképpen gondolkodik Európáról annak úgymond régi és új része, ráadásul nem ugyanazt értik Európán a régi tagok sem… – Az európ ai jövőkép kezdettől eltérő volt, e tekintetben tehát nem állt elő új helyzet. Ugyanaz a körülbelül fél évszázados vita folytatódik, amelynek a lényege, hogy föderális, valóságos politikai egységre épülő legyene Európa, amely mintegy a tagállamok felett á ll, avagy ne legyen más az európai integrációs folyamat, mint a nemzetállamoknak a szorosabb együttműködése, egy hatalmas szabadkereskedelmi övezet, bizonyos gazdasági előnyökkel. Ez a vita más és más formában persze, de ma is velünk van, és kétségkívül me gjelent most a költségvetés kapcsán is. Véleményem szerint azonban ebből a klasszikus, az embereket közvetlenül nem olyan nagyon érintő, inkább kicsit ideologikus vitából ma már ki kell lépni, és azt kell megnézni, hogyan lehet az európai integráció tovább fejlesztésének a menetében megtenni azokat a lépéseket, amelyek egyrészt megoldják a jelenlegi gondokat, megpróbálnak megfelelni a számos és súlyos külsőbelső kihívásnak, és mindemellett egyfajta továbblépést, erősítést, ha úgy tetszik, mélyítést is bizto sítanak. Ezek ugyanis az igazi kérdések. Elbizonytalanított szakértők – Beszélhetnénk még az unió előtt álló kihívások soráról, így a demográfiairól vagy a versenyképesség erősítéséről, a közös, kül- és védelmi identitásról, az átlagember azonban máson mér i le az EU működését. Az, hogy milyennek látják egyegy országban az Európai Uniót, attól is függ, hogy milyen pozíciókat tudott kivívni magának e rendszeren belül az adott ország, és ennek mi volt a konkrét hozadéka. Mennyiben volt képes tagságának eddigi időszaka alatt kiteljesíteni reális lehetőségeit a magyar külpolitika? – Az alapvető gondot abban látom, hogy nem tudtuk a tagság pillanatától fölvenni azt a sebességet, amire szükség lett volna. Ez különböző okoknak tulajdonítható. Az egyik, hogy az Euró papolitikában is megjelent az immár általános jelenséggé váló belpolitikai indíttatású marketingkommunikáció, ami sokkal fontosabb volt, mint a valóság, annak alakítása, az ehhez szükséges szakmai fellépés. Megint a látvány került előtérbe. Fontosabb volt , mint a valóság, s ez bizony nehezítette az amúgy sem könnyű helyzetben lévő szakértőink dolgát is. Általános gond, hogy a politika dilettáns és megdöbbentő javaslatokkal jött elő, gondolok itt a közös európai választási lista ötletére, a hároméves költsé gvetés vagy a kínai vízumkényszer eltörlésének felvetésére. Mindez elbizonytalanította a szakértőinket, és idő kellett ahhoz, hogy belássuk, az Európai Unió nagyon bonyolult, összetett, fél évszázad alatt kicsiszolódott rendszer. Ezt meg kell érteni ahhoz, hogy az ember mozogni tudjon benne, és képes legyen hatékonyan érvényesíteni az érdekeit. Ezért mondtam, hogy az európai integrációt – Shakespeare Brutusa után szabadon – nem temetni kell, és nem is dicsérni kell, hanem egyszerűen meg kell érteni. A legna gyobb kihívás itt az érdekek hatékony érvényesítése. Úgy is lehet mondani, hogy felzárkózásunk alapvető közege, terepe az EU lett, ami egyben azt jelenti, ha az Európai Unióban nem tudunk sikert elérni, akkor nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. – Ez mindenkép pen így van, ám ahhoz, hogy egyáltalán jól határozzuk meg az érdekeinket, mozgásterünket, ahhoz a csatlakozás után legalább a legfontosabb kérdésekben közös nevezőre kellett volna jutniuk a hazai pártoknak… – A jelenlegi koalíciós pártok 2002ben lényegébe n felmondták a külpolitikára és a nemzeti összetartozás politikájára nézve a nemzeti konszenzust. Ettől kezdve úgynevezett össznemzeti külpolitikai stratégiánk nem volt. Meg vagyok tehát arról győződve, hogy sikeres külpolitika, európai politika csakis egy nemzeti egyetértéssel kidolgozott, átfogó, hosszú távú, tehát több kormányzati cikluson átívelő stratégia alapján lehetséges. Ilyen stratégiában tudjuk meghatározni, hogy az EUban melyek számunkra a legfontosabb kérdések, hogyan látjuk saját magunkat ebb en a rendszerben, mi az, amit el tudunk érni, és hogyan tudjuk ezt a rendszert felhasználni a nemzeti felzárkózás és felemelkedés megvalósítása érdekében. Adott esetben miként tudjuk ezt a rendszert igénybe venni olyan sajátos nemzeti problémáink megoldásá hoz, mint például a nemzeti összetartozás, a határon túli magyar közösségek erősítése, vagy a kisebbségpolitika. Mindez egy ilyen átfogó, ismétlem, össznemzeti stratégiára kell, hogy épüljön. Sajnos, itt történtek nagyonnagyon kellemetlen dolgok. Még a mi kormányzásunk idején nagyon rossz néven vettem azt, hogy a Benesdekrétumok kapcsán az akkori ellenzék egyértelműen a másik fél oldalára állt. Hasonló volt a helyzet a huszonhárommillió románnal történő riogatás esetén. E helyen érdemes megemlíteni decemb er 5ét is, aminek viszont a drámai következménye az lett, hogy az anyaország és a határon túli közösségek
