Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-20
4 vizsgálja, hogyan alakult a jelze tt fél évszázad során Erdély sajtója. A szerző megjegyzi: „az Erdély elnevezést végig a Trianon által Romániához került területek összességére vonatkoztattuk” (MN 19.o.) Basescu szerint nem szabad túlzásba vinni a pozitív diszk riminációt - A román elnök szerint országában szükség van kisebbségi törvényre, de nem szabad túlzásba vinni a pozitív diszkriminációt. Traian Basescu azután nyilatkozott erről, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség küldöttségét fogadta. „Az RMDSZ el nöke ugyanis azt ké rte az államfőtől: foglaljon állást a kisebbségi törvény tervezete, valamint az etnikumközi kapcsolatok körül kialakult belpolitikai vitákban, és járuljon hozzá ezek feloldásához” – olvasható a klubradio.hun. (STOP) Marosvásárhelyen jön létre az erdélyi magyar televízió és rádió − „A Janovics Jenő Alapítvány Marosvásárhelyen hozza létre az erdélyi magyar televíziót, illetve az erdélyi magyar rádiót” – döntött az alapítvány kuratóriuma szombaton Marosvásárhelyen . A te r vek szerint e két sajtóműhelyből álló magyar médiaközpont már ezév második felétől sug á rozhat majd (RMDSZ Tájékoztató − Erdély.ma) BBTE – Előzetes eredményhirdetés egy holnapi döntésről − A rektorátus határozata alapján az intézmény szenátusa már „elfogadta" azt a határozattervezetet, amely holnap, 2006. február 20án 9 órai kezdettel soron következő ülésén lesz előterjesztve, megvita tva, és amelynek sorsáról akkor fognak szavazni (Erdély.ma) S ZERBIA és M ONTENEGRÓ - H ORVÁTORSZÁG - S ZLOVÉNIA Koszovói decentralizáció - a státustárgyalások első témaköre – HÁTTÉR − Hatalmas meglepetés lenne, ha a koszovói státustárgyalások első, hétfőn Bécsben kezdődő ford ulóján - amelyen kizárólag a tartomány decentralizációról lesz szó - lényegi kérdésekben egyetértés születne a belgrádi és a pristinai tárgyalóküldöttség között − Az első témakö rnek nem sok köze van a tartomány nemzetközi jogállásához. A pristinai és a belgrádi küldöttség ennek megfelelően alac sony szintű lesz: az albán delegációt Ljutfi Haziri k o szovói államigazgatási miniszter vezeti, a szerb küldöttségben pedig miniszteri szintű vezető sincs, Slobodan Samardzic miniszterelnöki és Leon Kojen elnöki tanácsadó me l lett három koszovói szerb politi kai vezető lesz jelen Bécsben (MTI) Tárgyalások kezdődnek Koszovóról - Másfél napos tárgyalási fordulóval hétfőn me gkezdődnek Bécsben az ENSZ közvetítésével a koszovói albánszerb tárgyalások, am elyeknek a nemzetközi közösség reményei szerint el kell vezetniük az 1999 óta ENSZigazgatás alatt álló Koszovó államjogi státusának a rendezéséhez. (Nszv 2.o.) A podgoricai teszt - Makai József írása - Javier Solana pár éve rengeteg munkát fek- tetett egy olyan államszerződés létrehozásába, amely sikeresen boldogtalanná tette min- den aláírót. Idestova tíz éve libikókázik Milo Djukanovic, a balkáni térség talán le g tehe t ségesebb politikusa. Amikor szakított korábbi patrónusával, Slobodan Milosevictyel – akine k azt köszönheti, hogy huszonnyolc évesen kormányfő lehetett – Djukanovic kisajátította a Crna Gora függetlenségét szorgalmazó politikai erők jelsz a vait, és elindí- totta a Szerbiától való elszakadást. A folyamat hosszúra nyúlt; időnként úgy tűnt, hogy Djuka novic számára a függetlenség – az 1918ig létező montenegrói á l lamiság visszaá l-