Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-02
13 A beszédek hosszú sorát sokszínű művelődési műsor követte, amelyen Újvidék - a vajdasági magyarság egyik legfontosabb szellemi központja - ízelítőt adott mai értékeiből. vissza Magyaroknak magyar rendőrt A rendőri szakma népszerűsítésébe kezd az RMDSZ ügyvezető elnöksége. Kedden a Szövetség vezetői és Vasile Blaga belügyminiszter döntöttek: növelik a kisebbségek köréből származó alkalmazottak számát a román rendőrségben - írja az Új Magyar Szó. Meg kell növelni a kisebbségi közösségek, de főként a magyar közösség képviselőinek számát a román rendőrség intézményeiben - vonták le a megbeszélés végkövetkeztetését az RMDSZ csúcsvezetői, Vasile Blaga belügyminiszterrel és Dan Valentin Fatuloiu rendőrfőkapitánnyal közösen. Kovács Péter ügyvezet ő alelnök a lapnak elmondta: a kezdeményezés egyik kiindulópontját az a tény képezi, hogy a román rendőrség intézményeiben dolgozó magyarok aránya 0,6 százalék. "Ez nagyon kevés. Mivel a Belügyminisztérium nyitott a változtatásra, az RMDSZ egyik feladata lesz tájékoztatni minden magyar iskola végzős, XIXII. osztályos diákját arról, hogy mit is jelent a rendőri karrier, milyen kritériumoknak kell megfelelniük, ha ezt a pályát szeretnék választani" - tájékoztatta az ÚMSZt Kovács Péter. Markó Béla szövetsé gi elnök a tárgyaláson elmondta, az RMDSZ- nek a továbbiakban nagyobb hangsúlyt kell fektetni a közvélemény tájékoztatására, illetve a rendőrség intézményével szemben kialakult előítéletek leküzdésére. A tárgyaláson arról nem esett szó, pontosan hány helye t is biztosítanának a magyar nemzetiségű rendőrök számára a román rendőrség kötelékeiben. Vasile Blaga miniszter azonban elképzelhetőnek tartja, hogy településenként a magyarság számarányával egyenlő számú magyar rendőrt vegyenek föl a rendőri intézményekb e. Fontos szempont az is, hogy a kisebbség soraiból származó rendőröknek nem kellene elhagyniuk saját településüket, hiszen kihelyezésük oda szólna. A tegnap megalakult munkacsoport már holnap összeül kidolgozni a kisebbségek képviselőinek rendőrségi köte lékekbe való bevonására vonatkozó stratégiát. A kezdeményezés az Etnikumközi Hivatal támogatását is élvezi. vissza Hétfőre ígérik a megállapodást a kisebbségi törvényről [ 20060202 - 08:41:40 ] A Nemzeti Liberális Párt (NLP) és a Demokrata Párt (DP) jövő hétig megállapodásra jut a kisebbségi törvény tervezete kapcsán kidolgozott észre vételekről, közölte szerdán, sajtótájékoztatón Markó Béla. Az RMDSZ elnöke szerint az Országos Koalíciós Tanács kedd esti ülésén az NLP és a DP képviselői megállapodtak, hogy összehangolják álláspontjukat a kisebbségi törvény tervezetéről. A két párt hét főig kidolgozza észrevételeit és következtetéseit az RMDSZ által kezdeményezett törvénytervezet tekintetében. „Tudomásom szerint a liberális kollégáknak nincsenek módosítási javaslatai és fenntartásai a kormányban elfogadott tervezettel kapcsolatban. A D P kifogásolt bizonyos intézményeket, különösen a kulturális autonómiát", mondta Markó. Hozzáfűzte, az RMDSZ hajlandó a Magyarországon érvényben levő hasonló törvényből átvenni és a kisebbségi törvény részévé tenni a kulturális autonómiáról szóló cikkelyeke t. Ezek Markó szerint nem csupán országos, hanem helyi kisebbségi tanácsok létrehozását is előírják, amelyek döntési hatáskörrel rendelkeznek a kisebbségek kulturális autonómiáját érintő kérdésekben. „A magyarországi román kisebségeknek országos és helyi tanácsai is vannak. A magyarországi kisebbségi önkormányzatok működési szabályzata szerint beleegyezésük nélkül a megyei és helyi tanácsok nem dönthetnek az iskolák működéséről, más vezetőségek kinevezéséről, vagy az anyanyelv használatáról", mondta az RM DSZ elnöke. vissza Erdélyi magyar sajtóklub Sepsiszentgyörgyön [ 20060202 - 07:28:04 ]