Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-14
19 Román törvények értelmében a húszas évek elején Erdélyben olyan magyar alapítványi vagyonokat – például a Tanítók Házát Kolozsváron, a nagyszebeni Mária Terézia Árvaházat, vagy a Háromszéki Tana lapot – államosítottak, amelyek visszaköveteléséről később – akár a Gozsduvagyonért cserében – a román fél hallani sem akart. De egyáltalán, semmilyen kompenzációról nem kívántak tárgyalni. Egyébként 1926ig a románok szabadon rendelkezhettek a Gozsdua lapítvány jövedelmével, de azt követően a magyar fél az alapítvány számláit zároltatta. Végül 1937ben született egy egyezmény, amelyben Románia tételesen ugyan nem jelentette ki, hogy bizonyos vagyonokat visszaad, de bizalmas szóbeli megállapodás születet t arra nézve, hogy ez fog történni. A két ország parlamentje ezt az egyezményt későn ratifikálta. A románok két évvel később, a magyar parlament azonban csak 1940 tavaszán, a háború kezdetekor, így végrehajtására már nem került sor. A Gozsduvagyon rende zetlensége 1946ban ismét felvetődött. Akkor a magyar fél álláspontja az volt, hogy mivel 1944. augusztus 23án beállt a hadiállapot, a nemzetközi joggyakorlat szerint, a korábban kötött egyezmények semmissé váltak, s az egész kérdést újra kell tárgyalni. A románok a párizsi béketárgyalásokon komoly vagyoni követelésekkel álltak elő, s ezek között szerepelt a Gozsduvagyon visszaszerzése is. Ezeket a követeléseket azonban az oroszok sem támogatták, így az a békeszerződésből is kimaradt. Miután 1948ban Ro mániában megtörtént a teljes államosítás, a magyar fél szorgalmazta azt, hogy az államosított magyar vállalatokért és pénzintézetekért Románia fizessen kárpótlást. Ettől kezdve a románok a Gozsduvagyon kérdését nem erőltették, hiszen tudták: Magyarországn ak sokkal nagyobb kártérítendő vagyona van, mint a román félnek. A két ország 1953. július 7én pénzügyi egyezményt kötött. Ebben mindkét fél lemondott a másikkal szemben korábban támasztott valamennyi követeléséről. Az egyezményben a Gozsduvagyon név s zerint ugyan nem szerepel, de a magyar fél teljesen egyértelműnek tartotta, hogy a románok ekkor a Gozsduvagyonról is lemondtak. Mellesleg, Magyarország ekkor nagyságrenddel nagyobb vagyonkövetelésről mondott le, mint a románok. A két kormány 1997 után számtalan alkalommal tárgyalt a Gozsduörökségről. E tárgyalások nyomán született meg a tavaly októberben aláírt magyar – román egyezmény, amelyről most Romániában sokan nem kívánnak tudomást szerezni. A követelőzők azt sem látják be, hogy a magyar félnek na gyságrenddel több követelnivalója lenne Romániával szemben. Az elmúlt napokban Bukarestben az is elhangzott, hogy az 1953as egyezmény a magánvagyonokra nem vonatkozott, azokról tehát a kormányok illegálisan kötöttek megállapodást. A jelek szerint az 195 3as egyezményt a szóban forgó román erők mindenképpen megkérdőjelezni kívánják. E szerződés hipotetikus felmondásának következményeire, persze, csakis egyoldalúan kívánnak reflektálni. Pedig ha az egyezménytől mindkét fél eltekintene, Magyarország is előá llhatna korábbi komoly követeléseivel. Erre lenne is precedens, hiszen a hatvanashetvenes években Románia fizetett kárpótlást az államosított külföldi vagyonokért Svájcnak, Kanadának és más érintett nyugati országoknak. A vitát szítóknak egyszer s minde nkorra le kellene már zárniuk a Gozsduvagyon körül időről időre újra fellángoló vitát. Tulajdonképpen el kell dönteniük: a teljes körű visszaszolgáltatást támogatják vagy pedig azt, hogy a felek kölcsönösen felhagyjanak az egymással szemben támasztott köv etelésekkel. Azt ugyanis nem játszhatják tovább, hogy az egész követeléscsomagból egyetlen valakiknek kedves tételt kiemelnek, és a többiről tudomást nem véve, évekig süketek módjára követelőznek. vissza Készítette: Boér K risztina, Balogh Zsuzsanna i a Figyelőben előforduló rövidítések: - Nsz = Népszabadság - MN = Magyar Nemzet - MH = Magyar Hírlap
