Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-11
13 – Marosvásárhelyen az életem természetes része volt a színház, a hangversen yek. Most egyrészt nagyon messze kell ezért menni, de idő sincs rá. Megfizetnek minket, de nagyobb vakációról nem lehet ábrándozni. Ha a gyerek hosszasabban beteg, nem tudok mellette maradni. Hiányzik a magyar nyelvű olvasnivaló, pedig minden nagyon érdeke l, ami otthon történik. Ehelyett angol szakirodalmat olvasok, hogy lépést tudjak tartani a követelményekkel. A magyar közösségekkel való találkozás, mint az Itt – Ott konferencia, a kulturális és emberi kapcsolatok miatt fontos számomra. Persze az itt tölt ött időt vagy előre ledolgozom, vagy szabadságot veszek ki. Ez úgy tíznapi jövedelemkiesést jelent, de a lelki, szellemi feltöltődés megéri. Ha vonz a tágasság Talán a kisebbik fiúnak természetesebb lesz a „kéthonúság” – reménykedik Hajnal. S hogy az ő s zámára mit tartogat a jövő? Ennél a kérdésnél az asszony élettel teli hangszíne kissé megváltozik. Szikáran fogalmaz: bár nyitottak a határok, őt már ideköti a férje, a gyerek, a kiküzdött egzisztencia. Szokás az Itt – Ott konferencián, hogy a búcsúzás elő tti napon nagy tüzet raknak a tó partján. A családjával Wisconsin államban élő Czvikli Attila egyike azoknak a tehetséges, negyven év körüli értelmiségieknek, akiket a modernebb gazdaság kihívásai, a tágabb érvényesülési lehetőségek vonzottak az Egyesült Á llamokba. A férfi a Budapesti Műszaki Egyetemen végzett mérnökként, közgazdasági diplomáját már Amerikában szerezte. Nemzetközi karrierje brüsszeli ösztöndíjjal kezdődött. A Ford cégnél előny volt, hogy biztosan mozog az európai gazdasági környezetben. Spe ciális tudása (logisztikai szervezés) mellett ezt is értékelték, amikor a tengerentúli munkára szerződtették. A letelepedéssel kapcsolatos döntését 1997ben a felajánlott szakmai és anyagi lehetőségek miatt hozta meg, de – mint megjegyzi – mindig vonzotta a „tágasság”. Felesége, Csilla tanár. Három gyermekük közül a két kisebb már itt született. Viszonylag zökkenőmentesen zajlott az állampolgárrá válás folyamata – de Attila megjegyzi, örül, hogy gyermekeinek már nem kell végigcsinálniuk a procedúrát. – Amin t a kicsik világra jöttek, megszereztük nekik a magyar állampolgárságot is, mert azt a kötődést alapvető fontosságúnak tartjuk. Feleségem évente több hónapot tölt velük otthon, s az is lehet, hogy a legnagyobb majd Magyarországon folytatja a tanulmányait. A mi generációnknak már természetes a szabad mozgás és a különböző lehetőségek feltérképezése. Házunkat végképp felszámoltuk otthon, a szüleink szerencsére egészségesek. Ők nem vágynak különösebben ide. Nem jelentett lelki törést, hogy eljöttünk Magyarorsz ágról. Ebben nyilván az a meghatározó, hogy szabadságban nőttünk fel, nem ismerjük azt a szorongást, félelmet, amelyről a „klasszikus” emigráció tagjai mesélnek. Mi bármikor hazamehetünk, vagy ha a munkám úgy hozza, élhetünk néhány évet akár Ázsiában is. – Ilyen rugalmasság hallatán azt gondolnám, nincs is szükség a hazai kapcsolatokra – vetem közbe, amire Csilla rácáfol. – Ez nem így van. Az első lakóhelyünk Detroitban volt, s biztonságot adott, hogy bármikor kapcsolatba kerülhettünk az ottani magyar egyhá zi és kulturális közösségekkel. Most a férjem új állása miatt Wisconsinban élünk. Furcsa elgondolni, hogy a városunkban csak egyetlen asszony él, akinek van némi köze Magyarországhoz. Megtanultunk az itteni szokások szerint élni, és sok minden tetszik. Az egyszerű emberek patriotizmusára gondolok, amelynek semmi köze más népek lenézéséhez, és amely túlmutat a hétköznapi politikán. Éppen ezért, amikor hazamegyünk Magyarországra, fáj megtapasztalni, hogy az otthoni emberekben mennyire elhalványodott ez az érz és. Úgy gondoljuk, hogy a gyerekeink még nálunk is biztosabban mozognak majd a világban. Európai kultúrájú, magyar érzelmű emberek lesznek, akik a magyart és az angolt természetesen használják, és más nyelveket is beszélnek. Hogy melyik országot érzik majd hazájuknak? Csilla elhallgat, Attila mosolya mintha azt mondaná, milyen jó, hogy ez a kérdés még nem kíván választ. Ránk esteledik. A gyermekek fáradhatatlanul szaladgálnak a réten repkedő szentjánosbogarak után. A fák mögött ott a Reménység tava. Időtlen ül. vissza Készítette: Balogh Zsuzsanna
