Reggeli Sajtófigyelő, 2006. február - Határon Túli Magyarok Hivatala, Sajtó és Dokumentációs Főosztály
2006-02-11
11 itt, s hasonlóan a barátaimhoz, nem érezte m magamat emigránsnak. Mindig a kettős kötődésben rejlő hosszabb távú lehetőségeket, cselekvési formákat kerestem. Mint Éltető János is megemlíti, ez a felfogás annak idején nem volt népszerű azokban a nemzeti emigrációs körökben, amelyek a politikai csatá rozásokra, a szocialista Magyarországgal való szembenállásra helyezték a súlyt. A hetvenes évektől viszont jelentősen megnőtt a levelezőkör támogatottsága. Így jött létre az Oregon államban bejegyzett Magyar Baráti Kör. Huszonöt esztendeje annak, hogy elke zdték szervezni egyhetes tematikus összejöveteleiket. A hetvenes – nyolcvanas években számos ellenzéki személyiséget hívtak meg. Neves írók, költők itt beszélhettek igazán szabadon nézeteikről. Ez volt a „hőskor”, amelyet a rendszerváltozás után új gondolato k, más megvitatandó témák váltottak fel. És nem lehet elfeledkezni a segítőakciókról sem. Ezek egyik mai formája az, hogy parabolaantennákat juttatnak el a Kárpátmedence kisebbségi magyarságához, hogy követhessék a magyar műholdas televíziók adásait. A ba ráti kör gondnoka, Somogyi Balázs Connecticut államban él. Egyévnyi kanadai tartózkodás után 1958ban érkezett az Egyesült Államokba. Feleségével a New Yorki Szent Imre klubban találkozott, ahol sok magyar házasság kezdődött, jegyzi meg mosolyogva. Aztán megpróbálja felvázolni személyes elkötelezettségének indítékait. A New Yorki Hungária táncegyüttes megalapítója volt, amelyben 1978ig aktívan táncolt. Az orvosi pálya mellett döntött, de már beleivódott, hogy a magyar ügyekért folyamatosan dolgozni kell. A többletmunka megterhelést jelentett az évek során, de mivel ebben is számíthatott családjára, sikerült „egyenesben maradnia”. – Nagy belső energiát ad, ha az ember önként választhatja meg a feladatait. Ráadásul ha ez olyan életformává válik, amelyben ös szekapcsolódik a társadalmi és a magánélet. Ha elvállalunk valamit, annak elvégzése becsületbeli ügy. Négy éve kezdtünk szervezni egy gálaestet, amelynek résztvevői túlnyomórészt amerikaiak. Ezeknek az eseményeknek az a különlegességük, hogy mindig egy fon tos magyar történelmi korszak alapján tervezzük meg a dekorációt, a műsort, az ételeket. Az ilyen rendezvények sikerét itt azon mérik, hogy mennyi a bevétel. Nem panaszkodhatunk. A befolyt összegekből eddig a Partiumban száz középiskolás diáknak tudtunk ös ztöndíjat adni. Ebből segítjük a marosvásárhelyi Telekitékát és a Felvidéken a Madách – Posonium Kiadót. A Reménység tavi konferencia nemsokára harmincéves évfordulóját ünnepli. A baráti kör tagjai, bármely államban élnek is, már készülnek az 1956os forrad alom ötvenedik évfordulójának megünneplésére. Fontos szempont, hogy az amerikai politikai döntéshozatal felső szintjein lévők figyelmét felhívják e történelmi eseményre, egyben a szélesebb nyilvánosság elé lépnek. – Nálunk még mindig tartja magát az a véle kedés, hogy az itteni magyar szervezetek között sok az ellentét. Mi a valós helyzet? – kérdezem Somogyi Balázst. – Az idő múlásával számos olyan kérdés, amelyben a különböző emigrációs körök nem értettek egyet, elvesztették fontosságukat. Az 1956os évford uló itteni ünnepeinek és rendezvényeinek előkészítésére New Yorkban huszonnégy főből álló bizottság alakult. Az a megtiszteltetés ért, hogy a munkát én fogom össze. Ezúttal olyan emberek ülnek le egy asztalhoz, akik régebben talán kezet fogni sem voltak ha jlandók. A konferencia egyik szabad délutánján egy Congo nevű település felé tartunk, hogy megkeressük a hajdan itt élt magyar bányászok sírjait. A dombok közötti hosszas út jó alkalom arra, hogy Fülöp Ágnes és László meséljen Minnesota államban élő honfit ársainkról. (Mindketten vezető szerepet töltenek be az ottani magyar szervezetben.) A mezőgazdasági jellegű államba 1910ben 86 magyar család érkezett, közülük 61 hazatért, az 1920as népszámláláskor 2823an voltak. Családi, baráti és vallási keretek közöt t erősödött a közösség. A múlt század fordulóján honosították meg a nemzetiségi fesztivált, amelyen összegyűltek a különböző országokból elszármazottak. Ez máig jelentős társadalmi esemény. A magyarok pavilonja legutóbb több ezer látogatót vonzott. „Össze rogyni nem lehet” Igazán az ötvenhatos menekültek élesztették fel újra a nemzeti érzést a régebbi „amerikásokban”. Mindössze háromszázan voltak ezen a vidéken, közöttük Fülöp László is. Az ötvenes években nem engedték tovább tanulni, „munkásgyerekként” ve tt részt a forradalomban. Diplomát Minnesotában szerzett, építész lett. Erőteljesebben a hetvenes évektől kapcsolódott be a helyi magyarság programjaiba. – A minőségi változást tevékenységünkben 1989 hozta meg, akkor küldtünk először adományt a magyar terü letekre. Ezt számos pártfogó akció követte és követi mind a mai napig. Társaim munkájának megbecsültségét az is jelzi, hogy jeles nemzeti ünnepeinken az állam kormányzóhelyettese, az egyetemi élet kiválóságai rendszeresen megjelennek – egészíti ki férje sz avait Fülöp Sylvester Ágnes. Beszélgetésünk félbeszakad, a térképet bogarászszuk, se autó, se ház a közelben. Mármár úgy tűnik, le kell mondanunk Congo meglátogatásáról, pedig nagyon izgatja fantáziánkat a története. A fáma szerint a település nevét magya rjaink adták, mert annyi üreg volt a földben, hogy ahová csak léptek, kongott alattuk. Mármár
